Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2024. 05. 17.

Már itthon az új Ford Kuga!

Hivatalosan is megmutatták itthon a frissített Ford Kugát, ám a Ford még több újdonságot hoz idén a pacra. Például a villany-Explorert és a hetedik generációs Mustangot.

Már itthon az új Ford Kuga!
Alcsútdoboz mellett adott találkát egymásnak 12 Ford modell, amelyek között olyan várva várt modelleket is megtapogathattunk élőben, mint az új Mustang, amely idén a hatvanadik évfordulóját ünnepli, ráadásul továbbra is a világ egyik, ha nem a legkelendőbb sportautója, ahogy az elmúlt 10 év során mindvégig. Ráadásul a modell rajongóinak nem kell aggódniuk, jön a Dark Horse is. [BANNER type="1"] A Mustang 7. generációjának sikere is szinte garantált, ám az eladásokat tekintve idén a Kuga lehet az egyik legnagyobb ász a kékoválosoknál. Az új Kuga piaci bevezetése idén májusban indul, ami továbbfejlesztett hibrid hajtásláncokkal, karakteresebb új külső megjelenéssel, és a Ford új SYNC 4 fedélzeti rendszerével száll ringbe az oly népszerű SUV modellek piacán. Az új Kuga bevezetésével kapcsolatban jó hír a hagyományos hajtásláncot kedvelő ügyfelek számára, hogy a márka a benzines modelleket limitált értékesítési volumen erejéig, ajándék automata váltóval kínálja. Egy másik régóta várt újdonság a teljesen elektromos Explorer, amelynek előértékesítése március végén indult, az első példányok pedig augusztus végén érkeznek a szalonokba, Az akár 600 kilométeres hatótávval rendelkező villany-Explorert addig a május közepétől az országos Explorer Roadshow keretében ismerhetik meg az érdeklődők. [BANNER type="2"] Természetesen a Bronco sem maradhatott ki a sorból, igaz már nem újdonság a kőkemény terepjáró 6. generációja, de érdemes tudni, hogy továbbra is megvásárolható. Viszont hamarosan érkezik az új Puma, a magánvásárlók körében Európa legkelendőbb kisméretű SUV modellje. Várhatóan júniusban jut el legkorábban a szalonokba, továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszerekkel és az új SYNC 4 fedélzeti interfésszel. Tovább szemezgetve az autók között a haszonjárművek is feltűnőek, illetve azok személyautó változata. Az első negyedévben bemutatott új Tourneo Courier a klasszikus egyterű szegmensbe hoz új színt vagány formavilágával és praktikus belső kialakításával, de már az új Transit Custom is elérhető, illetve a Ranger pickup szintén megvásárolható, akár Raptor változatban Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország Ügyvezető Igazgatója elmondta, hogy a 120 éves örökséggel rendelkező globális márka hazánkban is stabilan a piac vezető szereplőinek egyike. 2023-ban a haszongépjármű üzletágban, piaci részesedését tekintve a cég továbbra is első hellyel büszkélkedhet, immáron több, mint 10 éve töretlenül. A személygépjárművekkel összesített kategóriában, az éves eredmények alapján a Ford Magyarországon a 3. legnagyobb piaci szereplő. Ezt a helyzetét a Ford jelenleg is tartja 2024-ben. A vállalat ambíciója, hogy az idei évet is hasonlóan sikerrel zárja az összesített eredményekben, a három vezető hely egyikén. [BANNER type="3"] A Ford meghatározó szerepét demonstrálja a nemzetközi eredmények és elismerések sora, valamint a megújult modellpaletta, ami jelenleg a piac egyik leginnovatívabb termékeit kínálja” – emelte ki Lajtner Tamás, a Ford Magyarország kommunikációs vezetője. Végül Bagyó Dávid, a Ford Pro üzletág igazgatója elmondta: "Kiemelt célunk, hogy márkakereskedéseinkben az ország legnagyobb azonnal elérhető haszongépjármű készletével várhassuk vásárlóinkat. Ez a második negyedév végével meg is valósul, ami további lehetőségeket biztosít az iparági részesedésünk növelésére."