Budapest utcáin az Alpine A110-esei, a márka reményei szerint ez hamarosan mindennapivá válik
Az Alpine A110 szépsége a részleteiben is rejlik
Laurent Rossi, az Alpine ügyvezető igazgatója, Cedric Journel, az Alpine alelnöke illetve értékesítési és marketingvezetője, valamint Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója a Formula-1 Magyar Nagydíjat megelőző,
Alonso és Ocon interjúra is lehetőséget adó gálaesten jelentette be, hogy a Váci úton ősszel megnyitja hazai első szalonját a Renault Group sportmárkája, az Alpine. Mindez része az Alpine új nemzetközi terjeszkedési stratégiájának. A Budapesti Alpine Center nevet viselő szalon üzemeltetője Magyarország legnagyobb gépjárműkereskedelmi vállalata lesz, amely sok éves tapasztalattal és megfelelő infrastruktúrával rendelkezik az olyan exkluzív márkák értékesítéséhez, mint az Alpine.
[BANNER type="1"]
Azt nem árulták el a szervezők, hogy került az épület tetejére ez a tükrös-krómos Alpine, pedig tényleg ott volt fent
Jelenleg egy modell - az A110 érhető el az Alpine kínálatában, három felszereltségi szinttel, amelyek a Pure, a Légende és az S fantázianeveket kapták. Az A110 alumínium szerkezetű, így súly tekintetében 1100 kilóról startol. A középmotoros elrendezés jobb súlyelosztást eredményez, a kettős keresztlengőkaros felfüggesztés pedig kiemelkedő irányíthatóságot és pontosságot ad a kanyarokban. Az A110 1,8 literes, négyhengeres, turbós benzinmotort kap hétfokozatú, duplakuplungos automataváltóval.
A Pure és Légende modellekben ez a motor 252 lóerős, míg az A110S esetében 292 lóerőre húzták.
Változattól függetlenül alapáras lesz a Normal és a Sport üzemmódon felül a Track is, ami a versenypályára optimalizálja a kis középmotorost. Már a hivatalos árlista és konfigurátor is elérhető, így azt is tudjuk, hogy az A110 Pure 20 449 000 forintról indul, a Légende változatért 21 849 000 forintot kérnek, a csúcsfelszereltség alapára pedig 24 399 000 forint. Innentől viszont a határ a csillagos ég, ugyanis minden legyártott példány egyedi, és csak rendelésre készül el, ráadásul nem csak az autók sorszámozottak, de még a különböző színek is limitált darabszámúak, ezzel is növelve az autók gyűjtői értékét.
Középen található az 1,8 literes turbómotor
Az autó elején és hátulján pedig két pöttöm csomagtartót találunk a fedelek alatt
„
Nagy öröm számunkra, hogy a magyar vásárlókhoz is elhozhatjuk a Renault Group sportautó-márkáját, az Alpine-t. – mondta Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója. -
Először a legendás A110-es modell lesz elérhető a kínálatunkban, amely a hazai autóversenyzés történelmében is jelentős sikereket ért el, és amely a mai napig más sportautókkal össze nem hasonlítható fürgeséget, agilitást és vezetési élményt kínál. Ugyan a márka önálló üzletágat képvisel a Renault Csoporton belül, a magas minőségű, egyedi gyártásnak köszönhetően arra számítunk, hogy az Alpine a társmárkák eladásait is segíti, hiszen mind az Alpine, mind a Renault közúti modelljeiben alkalmazott technológiák a Formula-1 fejlesztésein alapulnak. Emellett a folyamatosan bővülő modellpaletta is lehetővé teszi majd az értékesítési darabszámok növekedését" – tette hozzá a hazai leányvállalat vezetője.
A beltér modern és sportos, a kütyük egyszerűek, az anyagminőség pedig kiemelkedő
Egyértelmű, hogy nem egy hétköznapi kisautóba ült be az ember
2021-től az Alpine modellek, a Renault Sport Cars és a Renault Sport Racing jelenlegi tevékenységei egy egységként egyesülnek az Alpine márkanév alatt, amely a Renault Group innovatív, autentikus, és exkluzív sportautóit gyártja majd a jövőben. Az említett folyamatos bővülés emellett összhangban áll majd a Renault villanyosítási akciójával is, a már kapható A110 lesz ugyanis a gyártó utolsó belsőégésű motoros modellje. A palettán egy elektromos hot hatch követi majd, ami az Alliance CMF-B EV platformjára épül, valamint egy elektromos crossover, ami az Alliance CMF-EV platformján alapszik majd. Lesz természetesen elektromos utódja a hazánkban most forgalomba kerülő A110-nek is, ezt az Alpine a Lotus közreműködésével fejleszti.
[BANNER type="2"]
Az autók éjjel, a rendezvény végén is jól álltak a városnak
A matt sötétszürke szín ekkor mutatott a legjobban az A110-esen
Az Alpine amúgy nem egy új márka, 1955-ben alapította Jean Rédélé. Azóta természetesen már több arculatváltáson túl van a cég, de mindig sportos modelleket gyártott. 1973-ban az Alpine-t megvásárolta a Renault Group. A cég 5 évvel ezután, 1978-ban érte el leghíresebb autósport-diadalát; az összesített győzelmet a Le Mans-i 24 órás versenyen. Az Alpine termelése végül 1995-ben állt le, és szünetelt egészen 2017-ig, avagy a hazánkban most bemutatkozó A110 megjelenéséig.