Már kapható itthon a frissített Cupra Born! Rögtön 2 millió forintot engednek az árából!
Megjelent a Cupra magyarországi kínálatában a ráncfelvarrott a Born, a márka második legnagyobb tisztán elektromos autója, amelyet azonnal jókora kedvezménnyel kínálnak.
Nem kellett sokat várni a frissített Cupra Born magyarországi áraira, hiszen a március eleji világpremiert követően a napokban már meg is jelent a márka hazai weboldalán. A kínálat egyszerűsödött, hiszen mostantól csak Born és VZ felszereltséggel lehet rendelni az autót. Előbbihez többféle hajtáslánc is választható (190 és 231 lóerős teljesítmény között), utóbbi viszont kizárólag a 326 lóerős csomaggal érhető el.
A 190 lovas, 58 kilowattórás aksival rendelkező kivitel 17 893 030 forinttól indul, vagyis szűk 200 ezer forinttal kerül többe, mint a kifutó verzió alap változata. A 79 kilowattórás, 231 lóerős, ugyancsak Born felszereltségű példányért minimum 19 900 900 forintot kell fizetni. Ezzel szemben a VZ jókora ugrást jelent, nem csak a 326 lóerős teljesítmény miatt, de az ára miatt is, hiszen ezért legalább 23 254 970 forintot kell letenni az asztalra.
Nem csak több gomb, de egy nagyobb digitális műszeregység is került az új Bornba
Természetesen jó pár extrával növelhető a vételár. Ilyen például a fényezés, amely a fehér árnyalatot leszámítva minden esetben plusz költséggel jár. A látványosabbakért - mint például a kékért - 387 350 forintot számolnak fel. Emellett felniből is akad igencsak drága opció, hiszen az egyik 20 colosért 551 180 forintot kérnek. További egyéb extrákkal - mint a hőszivattyú, vagy épp a napfénytető - a vételár simán 26 millió forint fölé kúszhat egy jól felszerelt VZ kivitelű Born esetében, azonban a konfigurátorban egy "árkedvezmény" fül is bepipálható, amivel rögtön 2 millió forint lejön a végső összegből. Az akció az olcsóbb változatokra is érvényes.