Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 03. 23.

Már kijelenthetjük: ismét van autókiállítás Budapesten

Tegnap reggel még csak alapjáraton ketyegett, nap végére már teljesen bemelegedett, hétvégén pedig teljes fordulaton fut az AMTS.

Már kijelenthetjük: ismét van autókiállítás Budapesten
Noha az Európába is átgyűrűzött, és még most is alaposan nyögött gazdasági válság kezdetének 2008. tekinthető, itthon már 2006-ban sem nyitott ki az addig évente, pontosabban a nagyközönség számára inkább csak kétévente, a háttériparnak szólóval felváltva rendezett Budapesti Autószalon. Akkor azonban új irány vette kezdetét, 2006-ban nyílt az első Carstyling.hu Tuning Show, mely azóta is mind több érdeklődőt vonz. Az elmúlt három évben már látványos, élő autóépítéssel is fogadta a közönséget, idén pedig e hétvégén több mint 80 ezer négyzetméteren, nyolc különböző tárlattal, Autó, Motor és Tuning Show néven várja látogatóit.
Voltunk kint az építés kezdetén, s a nyitáskor is. A csütörtök reggel még gyakorlatilag üresen tátongó csarnokokat estére több mint 1000 jármű töltötte meg. Autók, motorok, quadok, de még villanybringák is vannak. A legfőbb attrakció - nem meglepő módon a Carstyling.hu Tuning Show, arénájában egy Ford Mustang átalakulásával, temérdek már átépített autóval. Magánkiállítók és profi műhelyek előadásában egyaránt temérdek különlegesség látható. Vannak a hifik számára átalakított demóautók, csodálható bőrbe varrt BMW, s a temérdek – az egyedi ízlést kifejező – tuninggép között vadonatúj, gyári autók is parkolnak, hiszen az Autó, Motor és Tuning Show a klasszikus, nagybetűs Autókiállítás világát is visszahozta. Vezérképviseletével van kint a még hazai premiert is tartó Citroën, a Hyundai, a Jaguar és a Land Rover, a Kia, a Mitsubishi, az Opel, valamint a Volkswagen, kereskedők által a Ford, a Nissan és a Volvo is. [BANNER type="1"]
A kiállított autók zöménél az építésük hátterébe is bele lehet pillantani, így nem csupán a végtermék, a tuningolás folyamata, lépései is láthatók. Fóliázás, egyedi lengéscsillapító-gyártás, kipufogóhangolás, chiptuning, minden van. Sőt, nem csak a tuninggépek elkészülése, használata is látható. Itt kerül megrendezésre hazánk első fedett pályás gymkhanaversenye, a Ken Block által híressé tett autós sportágat a Hungexpo C pavilonjában 1500 fős lelátóról lehet szombat délután nézni, s nem kicsiny hab a tortán, hogy a versenyre még maga Ken Block is ellátogat.
Szabadtéren, az A pavilon mellett lesz megtekinthető a Hungarian Stunt Riding Championship, azaz a nagyteljesítményű motorokkal végrehajtott, látványos akrobatikus mutatványokra épülő bajnokság évkezdő versenye, látható továbbá a tetoválók kiállítását jelentő Budapest Tattoo Expo, a Hot Rod autó- és motorépítő bajnokságot is hirdető EMAT 2013, valamint a Magyarok a járműgyártás történetében című járműtörténeti kiállítás. Utóbbi nem csupán a kezdetekről emlékezik meg, például a Galamb József által tervezett Ford T-modell által, hanem a Kovács Miklós nevéhez köthető mai Kia cee’d és Kia Optima, a Bocsi Attila által dizájnolt Peugeot 508 RXH vagy a Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz B-osztály is szemügyre vehető, s látható, hazánk ma sem jelentéktelen az autók világában. Kint van persze a csakis Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz CLA is, ám az az Autó, Motor és Tuning Show főcsarnokában, az A pavilonban.
Hogy parádé bőven lesz a hétvégén, az nem kétséges, nyitáskor még tréleren érkezve csíptük el az állólámpás, Pornó-Benz néven ismert, hidraulikus futóművével látványos mutatványokra képes Mercit, mely a Gymkhana Arénában a lowrider bemutatót fogja feléleszteni. Mindez – és nyilván még sok más – tehát ma és holnap, március 23-án és 24-én lesz megtekinthető, a Hungexpo területén, jegyek pedig nem csak a helyszínen, elővételben is kaphatók.