Már nem csak egy párhuzamos univerzumban menő a Dacia Sandero?

Komolyan sokkoló számomra, hogy mennyire menő lett egy közepesen extrázott Dacia Sandero. Egyrészt ez már nem az a béna vonalvezetés, ami egy-két generációval ezelőtt volt jellemző a márkára, ebbe igenis tettek fantáziát, már kinéz valahogy. Főleg ezzel az új logóval és arculattal. Nagyon érdekes jelenségre lettünk figyelmesek: amíg nem derült ki, hogy milyen márkájú autó, addig mindenki teljesen egyforma véleménnyel volt róla, ugyanis nem ismerik fel a meggyőzhetetlen ellenzői a sörnyitó nélkül. [BANNER type="1"] Ám még mielőtt rátérünk a fiatalok szemszögére, kezdjük az alapokkal. A Sandero még mindig a Renault Clio platformjáról támadja az eggyel nagyobb méretosztályt. Teljes hosszra ugyan rövidebb a kompaktoknál, ám az ügyes utastér elrendezés és a megfelelő belmagasság miatt ez legfeljebb a hátsó lábtérben tűnhet fel. Logikusan megnézve a dolgot aligha lehet szükség ennél nagyobb autóra, hacsak nem rendszeresen 4-5 főt szeretnél vele hosszabb utakon szállítani, csomagokkal. Ha azonban megnézzük azt a bizonyos hátsó lábteret a képeken, akkor jól látszik, hogy akad azért hely bőven ott is, számomra sokkal zavaróbb a középső kartámasz és a szellőzők hiánya a második sorban. Ide ráadásul USB csatlakozó sem járt, de szerencsére egy 12 voltos áramcsatlakozó jutott, amelybe könnyedén kerülhet akár egy három USB kábel befogadására képes átalakító. [BANNER type="2"] Az első sorban egy teljesen korrekt dizájn fogad, az ülések pedig inkább puhára párnázottak. Telefontükrözéses érintőképernyő és két USB csatlakozó is jutott a műszerfalra, ám a telefontartót az óracsoport és az infotainment közé már nem kérték ebbe a konkrét autóba, ami szerintem egy nagyon fontos extra lenne. A gyári infotainment sem rossz ugyanis, de én jobban szerettem a többi Daciában a telefonomat egy időben használni a gyári rendszerrel. A hívások és a zene bluetooth kapcsolata így is zökkenőmentesen üzemelt, és így egyszerre lehet a kívánt térképszolgáltatót nézni és az autó egyéb funkcióit használni, bármilyen kézben tartós szabálytalanság és a szélvédős-tapadókorongos szenvedés nélkül. A csomagtartó papíron 328 literes, ám nem érződik látványosan kisebbnek a Fabia vagy a Golf 380 literjénél, csak a nyílás tűnik valamelyest szűkebbnek. Feláras lenne az állítható magasságú padló a pótkerék fölé, amellyel extra tárolóhelyet nem lehet nyerni, a 60:40 arányban dönthető ülések lehajtásakor viszont csak így lehet sík padlós rakteret kialakítani. [BANNER type="3"] A 999 köbcentis erőforrás három teljesítményszinten létezik a Sanderóban, ez a konkrét autó pedig a teljesen felesleges, 90 lóerős, középső opciót kapta. Félreértés ne essék, műszaki téren a probléma nem a 90 lóerővel van, az ugyanis mindösszesen 1050 kilót mozgatva hasonló arány lenne, mint mondjuk a már említett Golf 110 lóerős alapmotorja a 130 kilóval nehezebb karosszéria esetében. Még csak nem is az a baj, hogy mindösszesen 160 newtonmétert préseltek ki a motorból alacsonyabb fordulaton.

A probléma forrása ehelyett az ötfokozatú, egyértelműen a szívómotorhoz tervezett kézi váltó, amelynek a fokozatkiosztása nem vág egybe az autó teljesítmény- és nyomatékgörbéjével.

Hogy érthető legyen mindez: 30 km/órás sebességnél vagy 2100 felett forgatod az 1700 környékétől már könnyedén húzó motort másodikban, vagy 1400-as fordulaton erőlteted harmadikban, ugyanígy 50-55 km/óránál is szokatlan, hogy még a negyedik is kevés, az ötödik sebességi fokozat pedig egyenesen alapjárati fordulatszám. Ráadásul 130 km/óránál alig forog többet a motor ötödikben, mint a hatos váltóval hatodikban tenné. A csúcs az egészben mégis, hogy a hatfokozatú váltóhoz is bőven elég erős a motor, ez pedig nem csak elmélet. A Stepway szinthez ugyanis jár az extra fogaskerék, amely még a Joggerben, hét személlyel a fedélzeten sem bizonyult problémásnak, sőt, minden fontos sebességtartományban ideális fordulatszámokat eredményezett, így összességében erősebbnek és kiegyensúlyozottabbnak hatott. Sokkal meghökkentőbb viszont, hogy a frissítés előtt ebből a konkrét modellből sem spórolták ki a hatodik fokozatot.

Mindez azonban aligha valós probléma, mert ettől eltekintve sincs értelme a 90 lóerős változatot venni.

Aki ugyanis full extrát akar, az mindenképp a hatost kapja 110 lóerőhöz, aki pedig nem igényli az erőt, annak bőven elég a 65 lóerős SCe szívó is, ami ráadásul egyszerűbb és olcsóbb is, illetve az ötös váltóval vannak "a helyén" a fokozatai. Igen, ez a váltó dolog tényleg zavar, mert semmi más értelmes magyarázatot nem tudok rá találni, minthogy ez is egy módja a drágább Stepway magasabbra pozicionálásának, de az összképet még ez sem tudta elrontani. A nem megemelt Sandero tehát rengeteg téren egy teljesen korrekt autó, többnyire ésszerű spórolásokkal és egy érthetetlen, de megszokható ötfokozatú váltóval. Ráadásul 5,35 milliós alapáron, ezekkel a méretekkel aligha lehet elmenni szó nélkül az anyagiak mellett. Még ennek a jól extrázott, menő színű tesztautónak a pontos másolata is megáll 6,5 millió alatt, ami konkrétan a rakparton tanyázó fiatalok 10 év körüli német prémiumautóinak a ligája. Persze, ez nem is feltétlenül meglepő, hiszen csak össze kell nézni az árakat, ám az már sokkal inkább érdekes kérdés, hogy egyáltalán nem nézték ki a sorból a Sanderót. Pedig egy új Dacia rengeteg olyan extrát tud adni éppen ennek a korosztálynak, amelyekkel a 10 éves autók egyszerűen nem rendelkeznek. Persze, lehet mondani, hogy a LED lámpa helyett a halogén vagy a Xenon is megteszi, a gyári USB-portok helyett az első sorba is megfelel a szivargyújtós átalakító, a telefontükrözéses érintőképernyő helyett pedig ott az utólagos AliExpress 2din, ám ezeket a funkciókat a Dacia a gyárból tudja. Tagadhatatlan viszont, hogy nincs 3,0 literes dízelmotor, vagy mondjuk V6 benzin duplakuplungos automatával, de van helyette 6 literes fogyasztás, garantálhatóan minimális és kiszámítható szervizköltség, és még a városi és országúti dinamikával sincs probléma a csekély tömeg miatt. Mindezek mellett a hifije az árához képest korrektül szól és bármilyen eszközhöz hiba nélkül csatlakozik, jól mutat kívül-belül, és

az utóbbi évek tendenciái alapján Hans bácsi levetett négykarikásával ellentétben valószínűleg néhány év múlva sem zuhan be az értéke a föld alá.

Akár tetszik, akár nem, itt az idő felhívni a fiatalabb vásárlók figyelmét is a tényre, hogy érdemes körülnézni a legközelebbi Dacia szalonban. Saját tapasztalatból tudom ugyanis, hogy senki nem fogja lenézni az új Daciát még a helyi autós gyülekezőponton sem. Aki ugyanis még 2023-ban is köpködni kezdene, annak ez leginkább valami régről beragadt fixáció a sörnyitós logóra, olyat pedig ezeken az autókon már nem fog találni.