Cikk2016. 06. 30.
Már tesztelik a 2019-es Corvette-t
Immár prototípusként is látni vélték a Corvette következő generációját, amelyet 2019-re várnak.

Betumeret18 px
Ha igaz, akkor jelentős változást jelent a Corvette motorjának áthelyezése (Fotó: motor1.com)
A jóslatok szerint mindenesetre egy 450-500 lóerős V8-as dolgozik majd az új Corvette ülései mögött, az autó alapárát pedig 80 ezer dollár körül várják. Állítólag egy évvel később érkezik majd egy erősebb Corvette is, vadonatúj V8-assal és 100 ezer dollár körüli árral. 2020-ban pedig jöhet a Corvette E-Ray, amelynek első kerekeit villanymotorok hajtják. A fényes jövőt alátámasztani látszik, hogy a General Motors 729 millió dolláros fejlesztést hajt végre az elkövetkező években a Corvette modelleket ontó üzemében.
Vajon milyen bitang változattal búcsúzik a jelenlegi Corvette 2018-ban, hiszen már a Z06 is 650 lóerős?


