Mától még többet kockáztat, aki megszegi a szabályokat
Április 15-től rögzített mértékű, az eddigieknél is komolyabb bírságokra számíthatnak a szabályszegő autósok. Új büntetési elem a közmunka.
A fix közlekedési bírságolás hátránya, hogy továbbra sem tudja, nem akarja figyelembe venni az eljárás alá vont személy anyagi helyzetét. Előnye, hogy csökkenti a korrupció veszélyét
Ha nem tudunk fizetni, és beleegyezünk, közmunkával is kiváltható a bírság. Ötezer forint 6 órának felel meg. Ha nem egyezünk bele, elzárás lesz a dologból, ekkor ötezer forint egy napot ér
Egyes közlekedési szabálysértéseknél bevezetik a helyszíni bírság kötelező mértékét, vagyis a fixbírságot [63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet]. Ennek kétszerese egyezik meg a szabálysértési eljárásban kiszabott bírsággal. Például egy záróvonal átlépése esetén a fixbírság összege 15 ezer forint, szabálysértési eljárásban 30 ezer forint. A szabálysértési eljárásban kiszabott bírság magasabb összege az eljárás lefolytatásának költségeivel indokolt. A helyszíni bírság összege általában 5 ezer forinttól 50 ezer forintig, 6 hónapon belüli ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forintig terjedhet, kivéve a fixbírság hatálya alá tartozó szabályszegéseket. A járművezetéstől eltiltás továbbra is a szankciórendszer részét képezi.
| Szabálysértés | Helyszíni bírság összege (Ft) | Feljelentést követően szabálysértési eljárás összege (Ft) |
| Ittas járművezetés 0,05% vagy 0,3 mg/l alatt | 15 000 | 30 000 |
| Ittas járművezetés 0,05-0,08% vagy 0,3-0,5 mg/l között | 20 000 | 40 000 |
| Ittas járművezetés 0,08% vagy 0,5 mg/l alatt felett | 25 000 | 50 000 |
| Járművezetés átengedése ittas személynek | 25 000 | 50 000 |
| Elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése (útkereszteződésben, irányváltoztatáskor, kanyarodás esetén) | 15 000 | 30 000 |
| Elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése gyalogossal szemben | 20 000 | 40 000 |
| Előzés tilalmának megszegése | 15 000 | 30 000 |
| Jármű vezetése jogosítvány nélkül | 25 000 | 50 000 |
| Jármű vezetése megfelelő kategóriára rendelkező jogosítvány nélkül | 20 000 | 40 000 |
| Jármű vezetésének átengedése jogosítvánnyal nem rendelkező személy részére | 25 000 | 50 000 |
| Jármű vezetésének átengedése megfelelő kategóriára rendelkező jogosítvánnyal nem rendelkező személy részére | 20 000 | 40 000 |
| Utánképzés elrendelése miatt vezetési jogosultság szüneteltetésének megsértése | 25 000 | 50 000 |
| Műszaki érvényesség lejárta 3-6 hónap között | 15 000 | 30 000 |
| Műszaki érvényesség lejárta 6-12 hónap között | 20 000 | 40 000 |
| Műszaki érvényesség lejárta több mint 12 hónapja | 25 000 | 50 000 |
| Megkülönböztető hang- vagy fényjelzés jogosulatlan felszerelése gépjárműre | 20 000 | 40 000 |
| Megkülönböztető hang- vagy fényjelzés birtoklása közterületen lévő gépjárműben | 15 000 | 30 000 |
| Általános közlekedési szabályok, tilalmi táblák, útburkolati jelek, a közúton való haladás szabályainak, irányváltoztatás, bekanyarodás, autópályán és autóúton való haladás, egyes járművek közlekedésére vonatkozó szabályok megsértése | 15 000 | 30 000 |
| KRESZ 48.§ megsértése* | 30 000 | 60 000 |
* Többek között kimondja, hogy hóláncot csak havas, jeges úton szabad használni; hogy olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni.
Ha egy eljárásban valakit több szabálysértés miatt vonnak felelősségre, a halmazati szabályok miatt 225 ezer, elzárással sújtható szabálysértések esetén 450 ezer forintig terjedő bírságra is számíthat. Az autósokra ugyan nem vonatkozik, de talán azt is jó tudni, hogy új rendelkezés az ismételt elkövetés szankcionálása, e szerint szigorúbban bírálják el, ha valaki fél éven belül harmadszor követett el nem közlekedési szabálysértést. Ez azonban csak az április 15. után elkövetett szabálysértésekre vonatkozik (a korábbiaknál az 1999. évi LXIX. törvény rendelkezései szerint kell eljárni, tehát még évekig a két jogszabály párhuzamos alkalmazásával kell számolni). Jelentősen emelkedik, 20 ezer forintról 50 ezer forintra a tulajdon elleni szabálysértések értékhatára.
Elsőbbség meg nem adása a gyalogossal szemben: 20-40 ezer forint, vezetés jogsi nélkül: 25-50 ezer forint, lejárt műszaki pl. 3-6 hónap között: 15-30 ezer forint...
Ne csak ezért kössük be a biztonsági övet, de a 30-60 ezer forintos büntetés rémképe is jó ok
Új elem az is, hogy a rendőrségnek minden elzárással sújtható szabálysértés esetén előkészítő eljárást kell folytatnia. Új jogintézmény a helyszíni idézés, ami a helyszíni bírságolás során alkalmazható, és az eljárás alá vontnak 5 napon belül kell megjelennie a területileg illetékes hatóságnál. A törvény bevezeti a feljelentés elutasításának fogalmát is, ebben az esetben nem indul meg a szabálysértési eljárás.
Külön nevesíti a jogszabály a meghallgatás nélküli határozathozatal lehetőségét, de a döntés elleni jogorvoslatként kérhető meghallgatás. Eltűnik az illetékalapú befizetés, a bírságokat csekken kell kifizetni, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy az összeg nem az azt kiszabót, hanem az államot illeti meg. A törvény a szabálysértési nyilvántartási rendszerről is rendelkezik, a jogerősen elmarasztaltak mellett az eljárás alá vontakat és a helyszíni bírsággal sújtottakat is nyilvántartják.
Mától tehát, aki autóba ül, az a fentiekkel számoljon!