MÁV "teszt" - 2500 forintot és 22 kg CO2-t spóroltam 5 óra alatt

Szeretném előre leszögezni, hogy nem értek a tömegközlekedéshez. 14 éves koromban megmondtam apámnak, hogy utálok buszozni az iskolába, úgyhogy bérlet helyett kiegyeztünk egy használt bicikliben. Azóta csak elvétve ültem tömegközlekedési eszközön, így gyakorlatilag nulla tapasztalattal vágtam neki a kalandnak. Az egész sztori úgy indult, hogy leadtam egy tesztautót Vecsésen, és csak 3 nappal később kaptam a következőt. Mivel Szegeden élek, valahogy haza kellett jutnom, és végül a busz+telekocsi kombó helyett a MÁV+villamos verziót választottam. Főként azért, mert aznap munkanap volt, így meg kellett írnom az olcsó autós tévhitek anyagot, és a telekocsiban nem volt biztos, hogy megfelelnek majd a körülmények az íráshoz. Két útvonalopcióm közül az egyik 40 perc esőben várakozással, a másik pedig 25 perc esőben sétával kezdődött, végül pedig ugyanazzal a vonattal érkeztem volna Szegedre. A sétát választottam, így 10:36-kor indultam el a Vecsési BMW székház elől egy olyan túrára, ami saját autóval nagyjából másfél órát vett volna igénybe és körülbelül 6000 forintba került volna. [BANNER type="1"] A séta eseménytelenül telt a szemerkélő esőben, csak követtem a térkép utasításait. A Vecsési állomásra érkezve, ahol még volt bő 3 percem a zónázó járat érkezéséig, rájöttem, hogy erre a cuccra valamiféle jegy is kéne, így elkezdtem kutatni a megoldást.

Végül belefutottam egy jegyautomatába, amit szerencsére eléggé magától értetődő volt kezelni: kiválasztottam, hogy melyik járattal, melyik állomásig szeretnék menni, aztán fizettem és kész.

A telefonom szerint azzal a járattal Monorig kellett utaznom, szóval sietve megvettem a jegyem odáig, és már szaladtam is vissza az aluljárón át a vágányhoz, ahová már állt be az egyértelműen korosodó szerelvény. Felszállás után teljes magányban írtam az anyagot, az egyetlen zavaró tényező a letört kilincs volt, aminek hála minden gyorsításkor és lassításkor fülsüketítő csattanással csapódott be az ajtó mellettem. 395 forintért igazából nem lehet panaszom: nem esett rám az eső, és el is jutottam Monorig. Monoron volt vagy 10 percem átszállni, úgyhogy megcéloztam a jegypénztárat, majd a büfét. Előbbinél a pénztáros nem értette, hogy miért csak idáig vettem jegyet az automatából, állítása szerint megtehettem volna egészen Szegedig. Lehetséges, hogy így volt, de egyrészt siettem, másrészt biztosabbnak és kényelmesebbnek gondoltam, ha egy hozzáértőnek elmondhatom, hogy hová szeretnék eljutni, ő pedig a biztosan nekem kellő jegyekkel szolgál majd. A Cegléd felé tartó gyorson megreggeliztem és folytattam az írást. Hasonló magányban utazhattam, ami mellé jutott kisasztal és szemetes is a négy fős ülésblokkok közé, illetve be lehetett csukni az ajtót. Nem volt egy nagy ugrás kényelem terén, de legalább felfelé léptünk szintben. Megérkezésemkor ismét a jegypénztárat vettem célba, hogy megkérdezzem, hol kell majd felszállni a vonatpótló buszra, ismét szívesen segítettek. Fél órányi szünet után tehát egy igen hangos, meglehetősen rossz futóművel szerelt és ijesztően üres vonatpótlóra keveredtem, ugyanis az egész Budapest-Szeged vonal a többi, az állomás mellett megálló buszokra zsúfolódott fel. Itt lehet talán az egyetlen releváns tanácsom azoknak, akik rendszeresen tömegközlekednek:

mindig nézzétek meg, hogy van-e szinte üres vonatpótló, és igyekezzetek egyenlő arányban eloszlani a buszokon, valószínűleg kényelmesebb, mint kettő buszon nyomorogni, miközben az utolsó szinte teljesen üres.

Én sem tudtam ezt előre, csak mivel korábban érkeztem, és akkor még csak a kijárattól legmesszebb álló jármű volt a helyén, nem maradt választásom. Összehasonlításképp a vonat még így is sokkal kényelmesebb és tágasabb, de persze értem én, ha nincs sín, akkor nem tud menni, út pedig - remélhetőleg - mindig lesz a buszoknak, főleg, ha ezt a kátyús katasztrófát is annak hívjuk, amin a pótló közlekedett Kecskemétig. Az utolsó előtti "állomásom" egy gyorsvonati kocsi volt egy amúgy IC járaton. Ezt igazából nem értettem, de még Monoron a pénztáros elmagyarázta, hogy a gyors is ugyanaz a vonat, csak abban a felében nincs klíma, és így nem kell két járatot indítani, vagy mi.

Tekintve, hogy 20 fok volt és eső, nem éreztem létjogosultságát, hogy felárat fizessek a klímáért, így az olcsóbbikat választottam.

A pótlóról leszállva, majd a kecsói peronra érve odamentem az első MÁV-os ruhában sürgő-forgő emberhez, aki ismét kedves arccal tájékoztatott, hogy melyik vonathoz menjek, és hogy ott a kalauzt keressem a vonat mellett. Jeggyel a kezemben siettem oda a kallerhez, aki az "Elnézést kérek, melyek a nem IC kocsik?" kérdésemre mogorva arccal kifordította a kezemből a fecniket, rájuk pillantott, majd a mellettünk lévő ajtóra mutatott, aztán szó nélkül sarkon fordult és elsétált. Inkább komikus volt a helyzet, mint sértő, a járat indulása után egyébként szintén szó nélkül csipogtatta le a már említett jegyemet. Percre pontosan érkezett be a vonat és a villamos is, így épp annyi időm maradt, hogy megvegyem a jegyem az automatában és kiérjek az állomás előtti megállóba. Fontos megjegyezni, hogy a szegedi kettes villamos teljes útvonalát végigutaztam a vonaljeggyel, hiszen a járat a vasútállomástól indul, a végállomása pedig a lakásomtól 3 perc sétára van, így egész olcsó volt a 320 forintos ár. A jegy érvényesítése elég logikus procedúra volt, utána helyet foglaltam.

Az ülések valamivel keményebbek voltak a vasútnál megszokottakhoz képest, de összességében egy sokkal újabb és sokkal tisztább járművön utazhattam. A teret tágasnak éreztem, bár az ülőhelyek száma igen csekélynek tűnt a reggeli csúcsforgalomhoz, akkor biztosan heringparty zajlik a kettesen.

Voltak jegyellenőrök is, de kedvesen viselkedtek, az egyikőjük még jóízűen el is beszélgetett egy a nyaralásukról bőröndökkel visszatérő családdal. Leszálláskor 650 méterre voltam a lakásomtól, ami elsőre soknak hangozhat, de Makkosházán néhány órával később a legközelebbi szabad parkolóhely sem szokott közelebb lenni, egyéb választási lehetőség híján sétával zártam a túrát, de legalább már kellemes napsütésben, nem pedig esőben. Hazaérkezésem pontos ideje tehát 15:52 lett, ami azt jelenti, hogy összesen 5 órát és 16 percet voltam úton. Ezért pótjegyekkel és helyi tömegközlekedéssel együtt 3676 forintot fizettem, ami egy átlagos benzines autó fogyasztásához képest azonos távon körülbelül 2300 forint spórolás. Ha figyelembe vesszük, hogy autópályamatricával 1 óra 45 perc, de anélkül is legfeljebb 2 óra 30 perc kocsival leérni, akkor nem biztos, hogy megéri a különbség, két embernek pedig már drágább is az út MÁV-val, ráadásul úgy a CO₂ spórolás sem jön ki. Ehhez persze meg is kell venni és fenn is kell tartani azt az autót, valószínűleg ez a fontosabb kiadás. És hogy nekem az adott helyzetben megérte-e? Sok tömegközlekedőhöz hasonlóan ez a kérdés nálam sem merülhet fel, hiszen nem igazán volt más választásom. Ha viszont elméleti síkra tereljük a kérdést, akkor azt kell kideríteni, hogy tudtam-e 2,5 órát dolgozni a visszaút során, ennyivel érkeztem volna ugyanis korábban autóval. Innen közelítve bőséggel többet is tudtam írni, közel 4 órát dolgoztam az anyagon az indulástól az érkezésig, ami azt jelenti, hogy ebből a szempontból megérte, hiszen jóval előbb végeztem a napi munkámmal, mintha autóval jöttem volna haza és csak utána állok neki. Ráadásul mindez egy kivételes eset volt a vonatpótló miatt, ha nincs vágányzár, több mint egy órát "spórolok" még, nagyobb kényelemben utazhatok, és arányaiban többet is tudok dolgozni az úton ugyanennyi pénzért.

Nem titok, hogy pozitívan csalódtam a MÁV-ban, és bár eladni nem fogom emiatt az autót, jó tudni, hogy élhető opció egyet-egyet nosztalgiázni a vonaton, ha valahová nem tudok, vagy nem szeretnék autóval menni.