Balról jobbra Jászay Tamás, az ELMŰ vállalatfejlesztési igazgatója, Bálint Zsófia a Peugeot Hungária Kft. marketing és PR igazgatója, valamint Gablini Gábor, a Peugeot Márkakereskedők Egyesületének és a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke, a háttérben pedig az ELMŰ számára átadott Peugeot iOn
Nem csak az ELMŰ dolgozói, például az iOnban látható Jászay Tamás, hanem minden villanyautós számára térítésmentes a tankolás jövő év végéig az ELMŰ villanykútjain
A 2010-ben, az ELMŰ által elindított Elektromos Mobilitás program célja nem más, mint a villamos energia felhasználásán alapuló közlekedés terjesztése. Nem nehéz kitalálni, az áramszolgáltatónak környezetvédelmi elhivatottságán túl üzleti érdeke miatt is fontos ez, ám nyilvánvaló, hogy egyelőre az ELMŰ is csak jótékonykodik, valamint persze piacot épít a kampánnyal. Első budapesti töltőállomását már 2010 szeptemberében felállította Váci úti székháza előtt, ahol azóta is ingyen tankolhatnak a villanyautósok, de újabb löketet adhat a villanyautó-vásárlásnak, hogy idén még 5 másik budapesti töltőpont átadását ígérik. Hogy pontosan hol, az egyelőre titok, az áramszolgáltató illetékesei csak annyit árultak el, hogy Budapest nagy forgalmú útjain kerülnek majd átadásra az új energiaforrások, amelyeken 2012 végéig térítésmentesen töltődhetnek majd fel a villanyautók, illetve villanyautósok.
[BANNER type="1"]
Jövő év elején egy Citroën C-Zeróval is bővül az ELMŰ villanyautó-parkja
Aki tehát megteheti, hogy megvásárol egy újonnan mintegy 10 millió forintos villanyautót, az egy évig akár futásköltség nélkül autózhat. Sokan nincsenek, egyelőre a legnagyobb villanyautósnak maga az ELMŰ számít, villanyautó-parkjában Fiat 500 és Fiorino,
Mitsubishi i-MiEV, valamint múlt hét végétől egy
Peugeot iOn teljesít szolgálatot. Utóbbit a magyarországi E-Mobility programhoz csatlakozott Peugeot képviseletében Bálint Zsófiától, a Peugeot Hungária Kft. marketing és PR igazgatójától, valamint Gablini Gábortól, a Peugeot Márkakereskedők Egyesületének és a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének elnökétől Jászay Tamás, az ELMŰ vállalatfejlesztési igazgatója vehette át, s mint megtudtuk, hamarosan egy
Citroën C-Zeróval is bővülni fog az áramszolgáltató villanyautó-flottája. Csak bízni tudunk benne, hogy mások is megengedhetik majd maguknak a valóban helyi emisszió és gyakorlatilag zaj nélkül utaztató, ám ma még viszonylag drága villanyautókat.