Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 01. 19.

Még az idén lesz megint új Saab, Kínából

Úgy fest, hogy nem Svédországban születik újjá a Saab, legalábbis a régi-új 9-3-asokat Kínában fogják gyártani. Jövőre elektromos verzió is lesz belőle.

Még az idén lesz megint új Saab, Kínából
Novemberben már megszellőztették, hogy 2013-ban még csak hagyományos építéssel, 2014-ben viszont elektromos modellel is visszatér a Saab, viszont akkor arról még nem volt szó, hogy Kínában gyárthatják az eredetileg svéd autót.
Most azonban azt írja a brit Autocar magazin, hogy a hongkongi és japán tőkével létrehozott National Electric Vehicle Sweden, mint Saab-tulaj vezetői meggondolták magukat, és nem Trollhattänben, hanem a Távol-Keleten, Qingdaóban élesztik újjá és szerelik össze a 9-3-ast. [BANNER type="1"] Az ePower elektromos kivitel is szinte biztos, hogy megvalósul, hiszen a kínai kormány két éven belül 500 ezer elektromos autót szeretne látni a nem kis ország nem kevés útján. Szóval piaci potenciál bőven van, "csak" a megfelelő infrastruktúrát kell még mögé rakni, bár ez megoldhatatlan vagy nehezen finanszírozható problémát nem jelenthet a dübörgő kínai gazdaságnak.