Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2024. 10. 26.

Még inkább a kerékpárosoknak fog kedvezni a Nagykörút?

Jelentős átalakítások jöhetnek a következő években a budapesti Nagykörúton a Nyugati Pályaudvar és a Boráros tér között. A beruházás főként a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát helyezi fókuszba. A BKK a lakosság véleményére kíváncsi.

Még inkább a kerékpárosoknak fog kedvezni a Nagykörút?
Szerencsére nincs szó újabb autós sávok elvételéről, ugyanis a 2020-ban kijelölt kerékpársávokkal a rendelkezésre álló közterület újraosztása már megtörtént. Szintén biztosított a 4-6-os villamos helye is, amely kiemelt jelentőségű nem csak a nappali, de az éjszakai közösségi közlekedésben is. De akkor mégis mi változna? [BANNER type="1"] A legfontosabb módosítás a fizikailag elválasztott kétoldali irányhelyes kerékpársávok kialakítása a Nyugati tér és a Boráros tér között. A BKK közleménye szerint ezek jellemzően minimum két méter szélesek lesznek, mindezt úgy, hogy a parkolósávok mellett megmaradna az ajtónyitásnyi távolság. A csomópontokban a biciklisek számára biztosítanák a folytonos és biztonságos áthaladást minden irányba. Szakaszosan ugyan, de az autósoknak továbbra is biztosítanának parkolási lehetőséget, illetve rokkant megállókat is kialakítanának, de az áruszállítók is külön megállási lehetőséget kapnának. Ezeket a közlemény szerint javarészt a kerékpársávok bal oldalán jelölnék ki. [BANNER type="2"] A beruházás az Európai Unió társfinanszírozásával valósulhat meg, ám a munkálatok csak a szükséges forrás megérkezésével kezdődhetnek meg. Még ez előtt a BKK társadalmi egyeztetést indít, amelyen várja az észrevételeket. A kérdőívet november 31-ig lehet kitölteni, többek közt a társaság weboldalán.