Cikk2012. 06. 19.

Még meg sem jelent, de már itt a Skoda Rapid spanyol testvére

Sokat nem változott a koncepció genfi bemutatkozása óta a Toledo, épp csak a tanulmányt kívánatossá tevő kiegészítőket tüntették el róla.


A SEATFansClub szellőztette meg ezt a pár képet, melyeken a tavasszal Genfben tanulmány formában már bemutatott Skoda Rapid testvérmodell, a SEAT Toledo negyedik generációja látható. A Svájcban látott piros koncepció nem sokat változott, épp csak a vásári csillogást biztosító részeket, a hűtőrács keretét, a felniket vagy épp a vágott aljú sportkormányt távolították el róla, és helyettesítették hagyományosabb kivitelű elemekkel. [BANNER type="1"]
A weboldal értesülései szerint négyféle benzinmotorral indul a forgalmazás, lesz háromhengeres 1.2-es 75 illetve 85 lóerővel, ugyanez a motor TSI-kivitelben turbóval 105 lóerővel, valamint az 1.4 TSI 122 lovas teljesítménnyel. A gázolajos sort a 105 lóerős 1.6 CR TDI nyitja, jövőre pedig érkezik ezen motor 90 lóerőre butított, viszont nyilván ultra takarékos és alacsony emissziójú változata is.