Csaknem 4,65 méter hosszú a négyajtós Civic. Nem csak méretével, kifinomultságával is a kompakt kategória fölé nő
[BANNER type="1"]
Még tavaly ősszel frissült a Civic, ami persze csöppet sem meglepetés azok után, hogy az aktuális tizedik generáció már akkor is négy éve ismert volt, hiszen 2015 őszén, 2016-os modellévű autóként debütált. Kínálata már többször is módosult, került például bele 9 fokozatú automata váltó is a márka szupertakarékos, ám mára nyugdíjazott dízelmotorjához. Ma pedig már a - Honda többi modelljéhez hasonlóan - a Civic is csupán benzinesként kapható (persze kivétel nélkül turbófeltöltővel), az elegánsabb és tágasabb szedánhoz ráadásul csakis az 1,5 literes négyhengeres választható, míg az ötajtóshoz továbbra is opció az 1,0 literes, háromhengeres is.
Megszokást igénylő a forma, pedig van benne kecsesség is bőséggel. Én az egyhetes teszt alatt még a Civic dizájnját is megszerettem. Mindenképp 17 colos felnikkel szerelik
[BANNER type="2"]
A szedán Civicnél kétféle felszereltség és a váltó a választási lehetőség, a 6 fokozatú kézi helyett CVT automata is kérhető. Tesztautónk igazi "mindent bele" kivitel volt, tehát az erősebbik, Executive, CVT-vel. Nem mondom, hogy egy szedán Civic túlzottan izgalmasnak ígérkezik, de már az átvétel napján beugrott, a márkának nem véletlenül vannak megrögzött fanatikusai. A Civic a mai napig hozza azt a jó értelemben vett megnyerő "japán autó" fílinget, amivel a márka sokakat rabul ejt. Meg persze azokat a jegyeket is, amik miatt sokak fumigálják a japánokat. Az infotainment például hiába lett Apple CarPlay funkciós, a Garmin navigációs fejegység továbbra is kaotikus, ahogyan a kormánykeréken átnyúlva lapozandó és nullázandó fedélzeti számítógép sem túlzottan mai. Ezeknél komolyabb kritika azonban nem érheti a Civicet, ami műszakiságával olyannyira zseniális, hogy a teszthét alatt folyamatosan tudott meglepetéseket okozni.
Új a hűtőmaszk és az automata reflektoros LED fényszóró is. Az oldalsó helyzetjelző és a hátsó lámpa is amerikai hatású
[BANNER type="3"]
Lényegében akkora, mint egy utolsó előtti Accord
A mostani Civic szedán alig kisebb mint egy utolsó előtti generációs Accord, 4,65 méteres hosszával és 2 mm híján 2,7 méteres tengelytávjával "tisztességes autó" méretű. Formája megszokást igénylő, de igazából egészen kecses és nem mellesleg eléggé légellenállás-barát. Frissek a jó fényerejű, automata reflektoros, teljesen ledes fényszórók és a hűtőmaszk is, felniből mindenképp 17 colosakat kapunk, ami átlag feletti gördülési zajt ad, a rugózás viszont meglepően jó ezekkel a kerekekkel is, a kanyarstabilitás pedig fenomenális. A zaj kapcsán meg kell jegyezni, igen, a gördülésé a leginkább jelentős, de azért is, mert más nincs nagyon. A szélzaj szinte zéró (legalábbis az autópályás 130 km/órás tempóig, gyorsabban pedig a teszthét alatt Németországot nem érintve nem mentem), s a motor is csendes. Alapjáraton is higgadtan és némán jár az 1,5-ös benzines, ami CVT váltóval stop-start nélküli.
Új, de még mindig nem kellően mai az infotainment-rendszer, az Executive szint jutányos áron ad finom bőrkárpitozást, a rögzítőfék mindenképp elektronikus, a pedáltaposók fémek, ami passzol a Civic vezethetőségéhez és menetdinamikájához
Meglepően tágas a beltér, a hátsó lábtér fejedelmi, ülésfűtést az Executive elöl-hátul ad
A CVT váltó itt szenzációsan teszi a dolgát. Tudom, hogy sokan nem kedvelik, de az ég világon semmi baj nincs vele. Élénk a gázreakció, ha teheti, alacsonyra engedi a motor fordulatát, ha több erőre van szükség, akkor forgatja rendesen a pörgetve is villanymotoros simasággal járó benzinest, nem is hiába, a 182 lóerő és a 220 Nm tisztességesen, 100-ra például 8,3 másodperc alatt tudja mozdítani a Civicet, a végsebesség 200 km/óra lehet. Meglepő módon még a takarékos vezetést szolgáló Econ módban is éles a gázreakció, ugyanakkor autópályán még a 130-as tempó is 2400/perc fordulaton futható (sík úton és egyenletes tempóval), ha viszont kell, a váltó észrevétlenül emeli a fordulatot.
[BANNER type="4"]
Sokan fújnak a CVT váltóra, pedig kifejezetten szerethető, a fogyasztás is kedvező vele
A jó vezethetőség nem csak autópályán, városban és főként országúton is megvan. A Civic egy olyan családi autó, amit jó vezetni, nem mellesleg meglepően tágas, utas- és csomagterével is. Utóbbi egy híján 520 literes, ami ebben a kategóriában óriásinak számít. Ráadásul a Civic nem csak nagy, extrákkal is rogyásig pakolt, ami nem meglepő persze úgy, hogy a szedán kereken 7,999 millióról startol. Viszont millió egyéb mellett már távolságtartós tempomatos, sávtartós és táblafelismerős, tolatókamerás és navigációs, elöl-hátul parkolóradaros, 8 hangszórós és Bluetooth kapcsolatos hifis, valamint kétzónás automata klímás és elöl ülésfűtéses. A CVT váltót szinte olcsón, 400 ezer forintért mérik, a bőrkárpitos, a sofőrnél elektromos üléses, kulcs nélküli rendszeres, holttérfigyelős, tetőablakos, hátul is ülésfűtéses, 10 hangszórós, mélynyomós prémium hifis és vezeték nélküli telefontöltős Executive kivitel felára 900 ezer forint. Tudásához mérten az "alap" Civic szedán és az Executive is értékarányos.
A fotó talán nem is adja vissza kellően, de óriási, 519 literes, üléshajtás nélkül is több mint 1 méter hosszú, kellően magas a csomagtér, üléshajtással 1,9 méteres raktérhosszt kapunk
És van még két ütőkártya: márkaszervizes karbantartással 8 év/150 ezer kilométer garanciát kapunk, a dugómentes teszthét alatt pedig 5,9 l/100 km fogyasztást hozott a 182 lóerős, CVT váltós, stop-start nélküli benzines, ami több mint jó, de normál üzemben sem kell torkosságra számítani, a frissítés előtti verzió téli, zömében városi üzemben is megelégedett 7,4 liternyi benzinnel 100 kilométerenként. Ha már Accord és dízel sincs a Honda európai palettáján, ez a Civic is bátran ajánlható családi és céges autónak is, én még a formáját is szerettem, talán azért, mert a mély bordó metálfényezése gyakorlatilag pontosan az a burgundi árnyalat, mint a facelfit előtti Prius kettesünké, hogy kollégáim kedvében járva örök (és unásig ismételt) témámmal fejezzem be a tesztet.
A kompakt kategória egyedi, alapból is jól felszerelt, kifinomult versenyzője a Civic