Cikk2016. 04. 29.

Még több pénzt hoz Kecskemétre a Mercedes

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelentett be Kecskeméten. Következő generációs kompakt autóit is ott fogja gyártani.


Alig több mint négy éve kezdte el a termelést a Mercedes-Benz Kecskeméten. Miként arról már beszámoltunk, idén már a félmilliomodik autót is legyártották, most pedig egy igen jelentős bővítést jelentett be a cég. 185 milliárd forintos befektetéssel bővítik az üzemet, melynek tevékenységi köre is bővül. Az eddigi B-osztály és a CLA gyártósora mellé új kerül, ugyanis hazánkba tervezik a cég következő generációs kompakt autóinak gyártását. [BANNER type="1"] Az említett összegből 2018-ig új karosszériaüzem épül, melynek keretében a magyarországi telephely hatékony és innovatív berendezésekkel bővül (ezt már korábban is tudtuk, ugyanakkor már a palettabővítés is sejthető volt). A 99 ezer négyzetméter alapterületű új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordít a Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler AG. A teljes beruházás keretében a már meglévő üzemekben is fejlesztések történnek, bővül a kapacitás.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a jelenlegi üzemmérettel mintegy 4000 embernek biztosít munkahelyet, tavaly a kecskeméti gyár több mint 180 ezer B és CLA osztályos autót gyártott. A cég 2015 év végéig 320 milliárd forintot fektetett be Kecskeméten, az elkövetkezendő években befektetendő közel ilyen jelentős összeg további munkahelyek teremtését is jelenti.