Cikk2015. 06. 10.

Megbukott Európában a Qoros, kivonulnak

Az izraeli-kínai befektetők által elsődlegesen európai piacra szánt autóból alig adtak el, emiatt a gyártó a kivonulás mellett döntött.


Tavaly csupán 7000 darab autót értékesített a Qoros, ami gyártói kapacitásuk mindössze tizedét tette ki. A Chery autógyár és az izraeli befektetők által felépített üzemben gyártott személyautók eladásai nem hozzák azt a szintet, amit az előzetes tervek alapján várni lehetett. Európában még akkor sem lenne sikeres a kínai autó, ha idén a tavalyihoz képest kétszer annyit gyártanának. A 2007-ben alapított márka 2014-ben 51 darabos értékesítést ért el az öreg kontinensen, emiatt azt a döntést hozták, hogy kivonulnak. [BANNER type="1"] A későbbiekben, ha úgy alakul a Qoros sorsa, akkor természetesen megfontolják a visszatérést, addig viszont még sokat kell fejleszteni, és sok autót kell eladni Kínában. Tavaly 305 millió eurós mínuszban zárt a márka.