Cikk2020. 01. 29.

Megérkezett a SEAT legfontosabb modellje: az új Leon

Földre vetített "Hola"-val köszönt minket, tele van vezetést segítő rendszerekkel, és hibridként is elérhető. Amit a SEAT ma tud, az benne van az új Leonban.

A spanyolok (és persze a németek) nem aprózták el az új Leon fejlesztését: több mint egymilliárd eurót fektettek be az új modellbe és a martorelli gyárba, ahol évente félmillió SEAT gördül le a futószalagokról, itt készül a negyedik generációs Leon is. Bár ma a SUV-k a leginkább növekvő piaci szegmens, a kompakt kategória még mindig meghatározó, a SEAT-nak pedig még inkább, hiszen tavaly a Leonból adták el a legtöbbet - még úgy is, hogy az autó már a modellciklusa végén járt. A számok alapján tehát sikeres modellnek ígérkezik az új kompakt, de ha valaki nem hisz a statisztikákban, annak érdemes szemügyre venni az autó újdonságait.[BANNER type="1"] A márka szerint a Leon külsejét úgy tervezték, hogy az magabiztos, sportosan elegáns, valamint teljesen új, mégis felismerhetően SEAT legyen. A Tarraco stílusa jól áll a kompaktnak is, már alapáron LED-esek az első lámpák, felárért pedig a hátsók is, ahol az autó teljes szélességében futó csíkként világítanak. Futófényes irányjelzők is kerülhetnek a kocsira, és a visszapillantó tükrökben is LED-es irányjelzők világítanak. Az álkipufogókon gyorsan tegyük túl magunkat, koncentráljunk az autó egészére, aminek arányaira különösen odafigyeltek a spanyolok, szerintük ugyanis ez adja meg egy autó igazi szépségét. A felszereltségi szintek között vannak apró eltérések is a külsőt illetően, a sportos FR csomag sötét lökhárítókat és visszapillantókat ad, az elegáns Xcellence pedig krómozott elemeket. Hátrébb kerültek az A-oszlopok és hosszabb lett a motorháztető, valamint a légellenállási együttható is csökkent. A felnik felárért akár 18 colosak is lehetnek. A beltér megnőtt, 50 mm-rel hosszabb lett a tengelytáv a hátsó utasok örömére, a kombi Sports Tourernek pedig a csomagtartója is nagyobb lett. Bent megtaláljuk a SEAT legújabb hálózatba kapcsolt funkcióit: Android Auto és vezetéknélküli Apple CarPlay (és hazánkon túl Android Auto is) elérhető, csakúgy, mint a saját autónkhoz kapcsolódó alkalmazás, amivel felvillanthatjuk az irányjelzőket, megnézhetjük autónk helyzetét, ellenőrizhetjük a zárakat, ablakokat, sőt, sebességkorlátot is állíthatunk be, ha odaadjuk valakinek az autót. Az alapáron 8, felárért 10 colos, Retina felbontású központi kijelzőn híreket, útinformációkat olvashatunk, a 3D-s navigáció figyelembe veszi a forgalmi helyzetet, interneten keresztül rádiót is hallgathatunk, és segélyhívást is indíthatunk egy gombnyomásra. Ezekhez persze internetelérés szükséges, így valószínűleg a VW-csoport többi márkájához hasonlóan előfizetést kell majd vásárolni ezekért a funkciókért. A SEAT azt ígéri, további alkalmazások is érkeznek majd az autó infotainment-rendszerébe. A színváltó beltéri hangulatvilágítás, ami vezetési módtól függően változik, a vezetéknélküli töltés, a hang- és gesztusvezérlés (előbbi valószínűleg nem támogatja a magyar nyelvet) további kényelmet adnak az utasoknak, valamint elérhetőek telefonunk médiafájljai és kontaktjai is a központi képernyőn (a hagyományos csatlakozási módokon keresztül, tehát Android Auto és Apple CarPlay nélkül is). Új, finom anyagok teszik jobbá az utasok hangulatát, és nagy hangsúlyt fektettek a tervezők a beltér ergonómiájára is. A biztonságra is figyeltek a SEAT-nál, vezetéstámogató rendszerek sora gondoskodik rólunk az új Leonban: tolatóradar (alapáron) és automatikus parkolás; holttér-figyelő rendszer, ami mind sávváltásnál, mind az ajtók kinyitásakor figyelmeztet a hátulról érkező autókra/személyekre (ráadásul mindezt a hangulatvilágítás ajtóba épített lámpáin keresztül teszi); távolságtartó tempomat; adpatív lengéscsillapítók (amik kerekenként változtatják a rugók feszességét az utat pásztázó kamera és a navigáció információi alapján); valamint táblafelismerő rendszer. Később bizonyos mértékű önvezetésre is képes lesz az autó, akár 210 km/h-ig sávban tudja majd tartani magát, valamint magától fog előzni is, amihez nekünk csak az irányjelzőt kell használni. A kezünket persze a kormányon kell majd tartani biztonsági (és valószínűleg jogi) okokból, de mindenképpen segít a hosszabb távú vezetés során. Ha a sofőr vezetésképtelenné válik, az autó meg is próbálja biztonságosan leparkolni magát az út szélén. Abban az esetben, ha ennyi újdonság nem győzné meg a SEAT leendő vásárlóit, a márka bebiztosította magát majdnem az összes elképzelhető hajtáslánc elérhetővé tételével, hogy minden igényt kielégíthessenek. Háromféle benzines lesz ötféle teljesítménnyel, mindegyik turbós: a háromhengeres, egyliteres TSI 90 vagy 110 lóerős, a másfél literes négyhengeres 130 vagy 150 lóerős (ezek hengerlekapcsolással is rendelkeznek, ami alacsonyabb fogyasztást eredményez), a kétliteres négyhengeres pedig 190 lóerős. Dízelfronton a kétliteres TDI-t kínálja a SEAT 115 vagy 150 lóerővel és AdBlue adalékanyaggal. Az automata váltós kivitelek a duplakuplungos DSG-t használják, aminek az előválasztó karja már nem kapcsolódik mechanikusan a motorhoz, a sebességváltást elektronika végzi a színfalak mögött - ez az automatikus parkolásnál hasznos. A kombi a 150 lóerős, DSG-s dízel kivitelhez összkerékhajtást is kínál. Az autógázos verzió a másfél literes, 130 lóerős benzines motor mellett három CNG-tartályt is tartalmaz, összesen 17,3 kilogrammnyi kapacitással, ami 440 km-es gázos hatótávot tesz lehetővé. Az egyliteres 110 lóerős és a másfél literes 150 lóerős benzinesek lágyhibrid technológiát is kaphatnak, ami egy 48 voltos rendszerrel segít a fogyasztás csökkentésében. Az igazi, konnektoros hibrid viszont egy 1,4 literes benzines motort használ, ami a villanymotorral együtt 204 lóerőt ad le, a hatsebességes DSG váltón keresztül. A szigorúbb WLTP mérési ciklus szerint 60 km-t tud megtenni az autó tisztán elektromos üzemmódban, a hajtásrendszer pedig mind a kompaktban, mind a kombiban elérhető. Az új Leon néhány hónapon belül érkezik majd a kereskedésekbe.