Cikk2018. 09. 26.
Megérkeztek az első hivatalos kémfotók a Toyota Supráról!
Sokak várakozásával ellentétben, a Genfi Autószalonon csupán a GR Supra versenyautó tanulmány került bemutatásra, az utcai verzió debütálását Párizsra tartogatta a Toyota.
Betumeret18 px
Első pillantásra nem tűnik rossznak az új Toyota Supra, nem igaz?
Az orrmotoros, hátsókerékhajtású GT autót 1986 és 2002 között gyártották, mintegy 300.000 példányt értékesítettek belőle világszerte. Főleg az 1993-as, negyedik generációs modell öregbítette a típus hírnevét a különböző autósportos sikereknek köszönhetően: a Super GT sorozatban jelenleg is meghatározó szerepet tölt be, a GT500-as osztályban 4 alkalommal is győzni tudott.
Ez a legenda tért vissza a Genfi Autószalonon egy valódi hagyományokra épülő versenyautó tanulmány képében: külső jegyei ennek a hosszan elnyúló motorház, a rövid hátsó rész, a hátsókerék-hajtás, a karosszéria és a látványos sárvédők, vagy épp a hátsó diffúzor és a légterelők voltak.[BANNER type="1"]
Ami az utcai változatot illeti, ez is a Toyota sportszekciójának, a Gazoo Racingnek a terméke lesz. Az autó orrában kapott helyet a hátsókerék hajtású, soros hathengeres, 3 literes, kettős megfúvású (twin scroll), változó vezérlésű motor. Ez mintegy 300 lóerőt szabadít majd az aszfaltra, a nyolcfokozatú automata váltóval pedig 5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, míg a forgatónyomaték meghaladja majd a 450 Nm-t.
Az új, ötödik generációs Toyota Suprát a gyártó sportrészlege, a GAZOO Racing vette kezelésbe
A tengelytáv és a nyomtáv egymáshoz viszonyított aránya 1,6 alatt lesz, míg a tömegeloszlás 50:50 lesz, a tömegközéppont pedig várhatóan a GT86-nál is alacsonyabb. Hogy mi emeli még inkább a legkomolyabb sportautók közé az új Toyota Suprát? Ha az eddigi felsorolás nem lett volna elég meggyőző, itt van még néhány adalék, a teljesség igénye nélkül: speciális beállítású/hangolású adaptív felfüggesztés, aktív differenciálmű, egyedi kanyarstabilizátor, normál és sport üzemmód közötti választás…
A foglalásokat már a Párizsi Autószalon első napján, október 2-án le lehet majd adni, míg az első Suprák 2019 első felében érkeznek meg a márkakereskedésekbe és a tulajdonosokhoz. Plusz infó, hogy az új Toyota Supra egy módosított változata a NASCAR Xfinityben fog versenyezni, ezt a változatot a TDR fogja kifejleszteni az Államokban.
A Genfben bemutatott versenyautó tanulmányhoz képest, az utcai verzióról lekerült a méretes hátsó szárny