Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2015. 07. 17.

Megnőtt és lefogyott - íme az új VW Touran

A leköszönő Touran kategóriájának egyik legnépszerűbb modellje volt Európában. Vajon megőrzi az előkelő pozíciót az új modell is?

Megnőtt és lefogyott - íme az új VW Touran

A Volkswagen 2003-ban úgy döntött, hogy az addigi nagyméretű egyterűje, az idén szintén frissített Sharan mellé egy kisebbet is piacra dob. Megszületett a Touran, amely kisebb mérete ellenére továbbra is a családokat célozta meg. A modell hét évet követőn 2010-ben megújult, a második generációt pedig idén tavasszal a Genfi Autószalonon egy újabb váltotta. A megújult Touran elődjéhez képest nagyobb, belül tágasabb, ugyanakkor könnyebb, a technikai fejlődésnek és a mai kor elvárásainak megfelelően okosabb és biztonságosabb lett.
[BANNER type="1"]

Külső szempontjából nem sok változás történt, az átrajzolt lámpák és módosított lökhárítók mellett sokkal fontosabb, hogy a teljes hossz 130 mm-rel nőtt. A megnyúlásból a legtöbbet a tengelytáv profitált, egészen pontosan 113 mm-t, amely jótékony hatással lett a hátul ülők terére is. Az ötüléses mellett elérhető a hétszemélyes változat is, a harmadik üléssor ugyanakkor inkább csak gyerekek számára add kellő férőhelyet. A második üléssor persze előretolható, ilyenkor már elfogadható méretű a hely leghátul, az előretolt üléseken viszont szűkebb. Dönteni kell tehát, hogy vagy a középen vagy a hátul ülők lesznek nagyobb kényelemben. A csomagoknak is több hely áll rendelkezésre, mint az elődmodellben. Az ötüléses kivitel 48 literrel kínál nagyobb rakteret, ezzel 743 literes a csomagtere alaphelyzetben. A plafonig pakolva ez a térfogat 1040 literre nő, ha pedig ledöntjük síkba az üléseket, akkor 20 liter híján 2 köbméteres rakteret kapunk. Mindezen méretnövekedések ellenére az autó súlya 62 kg-mal lett szerényebb, köszönhetően az MQB platformnak.
Volkswagen Touran 2016 méretek
Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Tengelytáv (mm) Csomagtér (liter)
4527 1829 1659 2791 743-1980

A külsőhöz képest a belső már jóval nagyobb mértékben változott az elődhöz képest. A cockpit leginkább az aktuális Golf műszerfalára hasonlít, aki nincs elég mélyen a mai Volkswagenek belső kialakításában, könnyen hiheti azt a fotók alapján, hogy Golffal van dolgunk. Mindez ugyanakkor nem hátrány, hiszen megjelent a nagyméretű infotainment kijelző, amely képes Apple és iPhone okostelefon integrációra, ezenkívül pedig újdonság, hogy akár GoPro kamerát is csatlakoztathatunk hozzá, így könnyen figyelemmel kísérhetjük a hátul ülő gyerkőcök viselkedését.

A motorpaletta eddig is csakis turbós egységeket sorolt a Touran esetén, ez nem változott, a kínálat kicsit, a fogyasztás és az emisszió természetesen csökkent. Számok szempontjából könnyű dolgunk van, egyelőre kettőt kell megjegyezni: 110 és 150. Lóerőben. Két benzines és két dízel áll rendelkezésre ezekkel a teljesítményszintekkel. Később érkezik majd az 1.8 TSI 180 lóval és a 2.0 TDI csúcsváltozata 190 lóerővel. Az új motorok kapcsán a VW egy dologra nagyon büszke, ami nem más, mint a 1.6 TDI fogyasztása. A 110 lóerős egységgel és DSG váltóval szerelt egyterű kategóriájának "4 literes autója", azaz 4,1 liter elegendő neki 100 km-re. Hogy a valóságban ez mennyire reális, azt majd a tesztek során kiderítjük (amennyiben ilyen autót kapunk), a gyári értékeket ugyanis a legtöbbször kellő fenntartással kell kezelni. A mindennapi közlekedésben ésszerű vezetési stílusban az esetek döntő többségében nem teljesíthetők a papíron megadott fogyasztási adatok.
Volkswagen Touran 2016 - motorkínálat
Motor 1.2 TSI
(110 LE)
1.4 TSI
(150 LE)
1.6 TDI SCR
(110 LE)
2.0 TDI SCR
(150 LE)
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1197 1395 1598 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat hatfokozatú kézi hétfokozatú DSG hatfokozatú kézi
Teljesítmény
[LE (1/min)]
110 (4600-5600) 150 (5000-6000) 110 (3200-4000) 150 (3500-4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 175 (1400-4000) 250 (1500-3500) 250 (1500-3000) 340 (1750-3000)
Végsebesség [km/h] 189 209 187 208
Gyorsulás
0-100 km/h
11,3 8,9 11,9 9,3
Fogyasztás város/főút/vegyes
[l/100 km]
6,8/4,5/5,4 6,5/4,8/5,4 5,2/3,9/4,4 5,2/3,9/4,4
CO2-kibocsátás [g/km] 124-128 125-129 115-118 115-118

Vezetői támogatásból nincs hiány. Ahogy manapság azt már megszokhattuk, asszisztensek sora segíti a sofőrt, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a bent ülők. A Touran is számos ilyen rendszert kínál, itt van például a városi vészfékasszisztens, az adaptív tempomat, a sávtartó elektronika, valamint a tolatáskor hasznos kiállást segítő asszisztens, ami figyelmeztet a mögöttünk érkező keresztező forgalomra. Ha utánfutót húzunk, akkor a Trailer Assist lesz nagy segítségünkre, ami szintén hátramenetkor könnyíti meg a manőverezést.

Az új Touran a Volkswagennél jól megszokott három különböző felszereltségi szinttel érkezik. A Trendline és Comfortline mellett elérhető a Highline kivitel, amely már LED-es fényszórókat, háromzónás klímát, 17 colos felniket kínál, extraként pedig elérhető pl. az adaptív futóműállítás, az adaptív tempomat vagy a nagyméretű panoráma üvegtető is. A harmadik generációs Touran ősszel érkezik a hazai kereskedésekbe, árakat jelenleg még nem tudunk. A rendelkezésre álló információk alapján heteken belül elérhetővé válik, az elődmodellhez képest komoly változásra azonban nem kell számítani.