Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2023. 10. 24.

Megnyílt itthon az első BYD márkakereskedés!

A Wallis Motor Duna szalonja az első hazai kereskedés, ahol az ügyfelek megismerkedhetnek a BYD modelljeivel.

Megnyílt itthon az első BYD márkakereskedés!
A BYD (Build Your Dreams – váltsd valóra álmaidat) a konnektorról tölthető autók világelső gyártója. Az 1995-ben alapított kínai vállalat kezdetben akkumulátorgyártással foglalkozott, azonban tevékenysége ma már kiterjed a járműiparra, a vasúti közlekedésre, az új energiára és az elektronikára is. A társaság autóipari üzletága már jelen van hazánkban elektromosbusz-gyártó cégével, idén októberben pedig megkezdte Magyarországon tisztán elektromos járművei értékesítését is – a kelet-közép-európai régióban elsőként. [BANNER type="1"] Az újabb márka a Wallis Motor életében is fontos mérföldkő, amely komoly előrelépést jelent a környezetkímélő mobilitás irányába tett törekvései tekintetében. A márkakereskedői csoport hisz a zöld fejlődésben és a fenntartható működésben – ennek érdekében pedig már korábban is jelentős beruházásokat valósított meg. A 2016-ban a Hungária körúton felépített, a közép-kelet-európai régió egyik legmodernebb szalonjának számító Wallis Motor Pestben egy 50 kilowatt teljesítményű, 300 négyzetméter felületű napelemes erőművet alakítottak ki. Ezzel a létesítmény évente mintegy 20 ezer tonna üvegházhatású gáz kibocsátásától kíméli meg a környezetet. A BYD márka érkezése újabb hangsúlyos lépés afelé, hogy a márkakereskedői csoport csökkenthesse az általuk kínált járművek átlagos CO2-kibocsátását. A BYD-vel való együttműködés azért is fontos mérföldkő az AutoWallis Csoport számára, mivel a vállalat világszerte ismert az akkumulátorfejlesztéshez kapcsolódó szakértelméről és a zöld technológiák innovációjáról. Büszkén köszöntjük a világmárkát portfóliónkban, amely ESG céljainkkal összhangban jelentősen előmozdíthatja növekedési céljaink elérését. Hiszünk abban, hogy az AutoWallis Csoport tagja, a Wallis Motor szakértelme nagymértékben hozzájárul majd a BYD modelljeinek magyarországi sikertörténetének elindításához” – mondta el a szalonnyitó ünnepségen Antal Péter, az AutoWallis Kiskereskedelmi üzletágának igazgatója. A magyar kínálatában jelenleg három modell szerepel, amelyeket a két budapesti márkakereskedésben lehet megtekinteni. A Dolphin egy városi életmódhoz tervezett hatékony, kompakt modell. Az univerzális és agilis, ferdehátú autó felszereltsége mellett az ára is vonzó: már kevesebb mint 11 millió forinttól elérhető. Az Atto 3 egy tágas és erőteljes kompakt SUV, amely kéz a kézben kínál kényelmet és teljesítményt. Kategóriájában kiemelkedően magas felszereltségű, remek ár-érték arányú autó. [BANNER type="3"] A Seal egy lendületes és sportos szedán, amely ideális választás azok számára, akik elektromos jármű esetén is a luxust és stílust részesítik előnyben. Egy rövid menetpróbán már mi is megismerkedtünk az autókkal, erről ide kattintva olvashatsz bővebben! A BYD értékesítésének köszönhetően a Wallis Motor célja, hogy tovább erősítse piaci pozícióját. A márka modelljeivel mostantól még szélesebb vásárlói körnek bizonyíthatja a kereskedés, hogy igényeiket megbízható és népszerű márkákkal, a Wallis Motornál megszokott magas minőségben szolgálja ki” – tette hozzá végül Mátrabérci Sándor, a Wallis Motor ügyvezető igazgatója.