Cikk2012. 11. 19.

Megújul Budapest belvárosa, gyilkos dugók várhatók

Indul a Ferenciek tere és környékének felújítása, s míg el nem készül, érdemes lesz messze elkerülni az egyik legforgalmasabb budapesti tranzitútvonalat. De merre?


Megújul Budapest szíve, Belváros-Lipótváros önkormányzata a fővárossal és a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) együttműködve ezekben a napokban megkezdi a Belváros Új Főutcája projekt II. ütemét. Komoly változások és nyilván a szokottnál is gyilkosabb dugók várhatók, a munkálatok elvileg 2014 márciusáig tartanak, ha minden jól megy, vélhetően egy március 15-iki ünnepélyes átadással. [BANNER type="1"] Ha minden igaz, ezen a héten már fel is túrják a Ferenciek terét, a Március 15. tér déli részét és környékét - indul a II. ütem. (A program első szakaszában ugye még tavaly megújult a Károly körút és a Március 15. tér északi fele.) A buszokon ezt hallani (meg hogy szíves türelmet kérnek, blabla), néhány tábla is hirdeti, valamint az illetékesek nemrég sajtótájékoztatón jelentették be, hogy novemberben startol a projekt. A 18-iki vasárnap késő délután még nem tapasztaltunk semmi extrát, és a Jégbüfé előtt flangáló rendőrök sem tudtak a dologról semmi konkrétumot. Viszont jókora forgalom volt, mint mindig, s az árnyékát is felfedezni véltük egy közelgő katasztrófának.
Mert katasztrofális állapotok lesznek, efelől ne legyenek illúzióink. "Gőzerővel" halad a 4-es metrós meló, a Ferenciek terétől egy köpésnyire a Keleti-Thököly sarok is évezredek óta hasonlít háborús zónára. Autóból időközben nem lett kevesebb, csak talán a korábbi, folytonos üzemanyagár-drágulás okán, a Hegyalja út-Erzsébet híd-Rákóczi út fontos tranzitútvonal a budai és a pesti oldal között, s mostantól még nagyobb ostobaság lesz arra kocsizni, mint eddig. Evidens, hogy az egész város közlekedésére kihat majd a rehabilitáció - ahogy a hivatalos szövegben szépen megfogalmazták az átépítést - , ne is menjünk bele sem az átvitt, sem a szó soros értelmében. Majd meglátjuk, megtapasztaljuk, megszenvedjük. A cikkben felhasznált BKK-közlemény természetesen (hurrá)optimista.
Hogy milyen lesz a környék, miként változik a közlekedés rendje, ha elkészülnek a renoválással? Az ígéretek szerint a Ferenciek tere és a Március 15. tér új arculatot kap esztétikus, vonzó közterületté válva. A soklépcsős, kényelmetlen aluljárók helyett a felszínen kelhetnek majd át a gyalogosok és a kerékpárosok, és a 15-ös és 115-ös buszoknak sem kell aluljárókba hajtaniuk. A látássérültek átkelését korszerű, jól érzékelhető taktilis jelzések segítik majd. A gyalogosok számára további segítséget jelent, hogy lényegesen nagyobbá válik majd a metróaluljáró területe, mert az átépítésre kerülő Y közúti aluljárót hozzákapcsolják, az ottani gépjárműforgalom megszűnésével pedig közlekedési és vásárlási lehetőségek is nyílnak a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak.
A várostervezők víziója szerint a Ferenciek tere újra köztérként működik majd: mind a templom, mind a Jégbüfé előtt a rámpák helyén új találkozópontok létesülnek, zöldfelületekkel kiegészítve. A Március 15. téren kiépül az Erzsébet hídi fel- és lehajtóág, így nem csak Buda közvetlen megközelítése válik biztosítottá, de egyúttal a környékbeli utcák zaj- és légszennyezettsége is jelentősen csökken, hiszen megszűnik a gépjárműforgalom számára a Károlyi utca és az Irányi utca felőli behajtási lehetőség. A vendéglátóegységek, üzletek és lakások kiszolgálására az Irányi és a Curia utcák felől, csökkentett forgalmú rendszerben lesz lehetőség. A felszíni fizetős parkolók felújítása mellett összesen 199 parkolóhelyet alakítanak ki. Állítólag még az autóbuszok menetideje és zavarérzékenysége is csökken majd, mert a Keleti pályaudvar felé tartó járatok peronja középre kerül. Így egyrészt elkerülhetik a torlódást az Erzsébet híd pesti hídfőjében, másrészt az utasok is gyorsabban érhetik el a metróaluljárót. A buszok már az Erzsébet híd budai hídfőjében a középen kialakított buszsávba hajtanak 2014 márciusától.
Egyéb belvárosi, forintmilliárdos fejlesztéseket is terveznek, ezek keretében a 2-es villamos komplex rekonstrukciója és járműcseréje is megvalósulhat, de a Széchenyi István tér fejlesztése és a Balassi Bálint utca rekonstrukciója is napirenden van. A projekt előkészítési fázisánál tart. A reggel például Budáról Pestre, este vissza, s épp a II. ütemben érintett útvonalon néha autóval közlekedgető polgár meg ott, hogy nem tudja, Győr vagy Szeged felé kerülje el a Ferenciek tere környékét. Sebaj, óvjuk környezetünket - ott van például az autónál olykor gyorsabb busz, nem is egy, olyan zölden, hogy a kipufogóból csak egy mélyet kell szippantani, s máris fejvesztve menekülünk a (bel)városból. Mindenki vigyen magával még egy embert, s nem lesz dugó!