Cikk2020. 06. 09.
Megvan az online autóárverések rekordere
A vírus megjelenése szinte az élet minden területét befolyásolta, nem kivétel ez alól az autós árverés sem, de az internetes licitnek máris megvan a csúcstartója.
Betumeret18 px
Kereken 400 példány készült az Enzóból 2002 és 2004 között, egyet az akkori egyházfő kapott (Forrás: RM Sotheby's)
A hazai átlagfizetésből 250 évnyit kéne összerakni, hogy esélyünk legyen megnyerni egy hasonló licitet (Forrás: RM Sotheby's)
A szívó V12-es szívesen pörög 8 ezer fölé, a maximális teljesítmény 660 LE (Forrás: RM Sotheby's)
a valaha volt legdrágább négykerekű, ami virtuális liciten kelt el.
A pápának ajándékozott Enzo ennél jóval drágábban kelt el, azért 2015-ben 6,05 millió dollárt fizettek, így ahhoz képest jutányosnak mondható a vételár. Az új tulajdonos a harmadik a sorban, de az első kettő inkább csak nézegette mintsem használta a Ferrarit, ugyanis 17 éve alatt csak kétezer kilométer került az Enzóba. A kevés kilométer persze nem csoda, mivel egy ilyen autó inkább befektetés, az inflációval korrigált újkori áránál most 2,5-szer drágábban cserélt gazdát, és szinte biztos, hogy a mostani tulajdonosnál sem fognak ezerszám pörögni a kilométerek.Akár műkincsnek is nevezhető egy ilyen autó, mivel a használat helyett sokkal inkább csak gyönyörködnek benne a tulajdonosok (Forrás: RM Sotheby's)