Megvannak az Év Autója díj döntősei, mutatjuk a listát!
Februárban választják a 2022-es Év Autóját, ehhez a 39 modellből álló listát most szűkítette le a zsűri a 7 legjobbra. Íme a főként elektromos autókból álló döntős mezőny!

Február végén lehull a lepel a győztesről, most megmutatjuk, mely modellek közül választják majd ki!
A Cupra Born egy vérbeli élményautó, zöld rendszámmal. A Volkswagen csoport legsportosabb tömegmárkája az ID.3 alapjaira építette meg ezt a villanyhajtású, vagány küllemű játékszert, ami ráadásul a gyártás során sem termel feleslegesen szén-dioxidot. Februárban kiderül, hogy mindez mire lesz elég ebben a mezőnyben.
A Ford Mustang Mach-E esetében ott az örök kérdés, hogy vajon igazi Mustang-e. Ami viszont nem lehet kérdés, hogy egy kiemelkedő autó, ezt bizonyítja az is, hogy helyet kapott a döntőben. Az amerikai élményautózás ikonjainak nevét viselő elektromos crossover megadja a vérbeli erőt, de mellé praktikus is: elég lehet a győzelemhez?
A koreaiak több elektromos crossovert is villantottak 2021-ben az új E-GMP villanyautó-platformra, amelynek színvonalát jól mutatja, hogy két modell is a döntősök közé került. Az egyik ezek közül a Hyundai Ioniq 5, ami hiába tűnik a fotókon jóval kisebbnek a valós méreténél, mert élőben egyéb területeken is nagy durranás.
Az imént említett Ioniq 5 Kia logós platformtársa sem véletlenül került a döntőbe. A Kia EV6 vadabb küllemmel és - ahogy azt a gyártótól már megszokhattuk - 7 év/150 000 km garanciával csábít, de ennél sokkal több van benne: praktikus, erős, tágas, és összességében jó. Vajon legyőzheti a családon belüli konkurenciát?
A döntős mezőny egyetlen "hagyományos", tehát benzin- és dízelmotorokkal kapható modellje a Peugeot 308 lett, ezzel gyakorlatilag már most nyert a saját kategóriájában. Ennek rengeteg jó oka van: tágas, kényelmes, jók a motorok és remek az összhang az új 308-asban. De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy szembe tudjon szállni az új világ szellemiségével és technológiájával?
Az új Renault Mégane E-Tech gyakorlatilag csak a nevén osztozik a jelenleg is kapható E-Tech Megane-nal. Ez a modell ugyanis nem konnektoros hibrid, hanem tisztán villanyautó, ráadásul még a forma sem stimmel: az új Megane E-Tech egy crossover. Ráadásul az Év Autója zsűri szerint egy igen jó crossover, hiszen bekerült a legjobbak közé.
A Škoda Enyaq iV az első dedikált villanyautója a cseh gyártónak. A Volkswagen ID.4 rokon nem véletlenül került a döntősök közé. Küllemre is és érzésre is Škoda tudott maradni, még úgy is, hogy olyan kényelmet és minőségérzetet nyújt, amit egyes prémium modellek is megirigyelhetnének.







