Melyik a legjobb téli gumi? Választ saját tesztünk ad
Az Autónavigátor és a nonstopgumi közös tesztje szokás szerint hazai pályán, télies körülmények között hasonlította össze a gumikat.
Ahogyan az elmúlt két évben is, idén is egyetlen éjszaka alatt készítettük gumitesztünket a nontsopgumi.hu csapatával a mogyoródi Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum tanpályáin, illetve a Hungaroring célegyenesében
Tesztünk célja nem más, mint annak kiderítése, hogy melyik abronccsal autózhatunk a lehető leginkább biztonságosan télies körülmények között. Összesen 15 garnitúrát válogattunk össze, bocsánat válogatott össze számunkra a nonstopgumi csapata, akik nemcsak a gumikat hozták, hanem egész éjjel szereltek nekünk, amíg mi mértünk. Az idei legfőbb újdonságokat, a Michelin Alpin 5-öst és a Goodyear UG9-est is teszteltük, utóbbi még az ADAC legújabb tesztjén sem szerepelt, ők ugyanis már olyan korán megcsinálták saját összevetésüket, hogy akkor még nem volt meg az új modell. A márkás téli gumik mellé az itthon szintén kelendő kevésbé neveseket és négyévszakosakat is tettünk, megnéztük, hogy mit tud egy átlagos használt gumi és azt is, hogy mit várhatunk az autón hagyott nyáritól.
Száraz és nedves aszfalton, valamint vizes műgyantán is mértünk fékutakat, utóbbin kapaszkodóképességet is
- Fékút 120 km/óráról száraz aszfalton a Hungaroring célegyenesében
- Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton a Tanpálya locsolt pályáján
- Fékút 40 km/óráról nedves műgyantán (a jéghez hasonló tapadású felületen) a Tanpályán
- Kigurulás 15 km/órás tempóról a gördülési ellenállás vizsgálatára
- Menetzaj 90 km/óránál
- Kapaszkodóképesség nedves műgyantán: álló helyzetből mennyi idő alatt tesszük meg az első 30 métert?
Bár a mezőny idén egészen egyben van, vészhelyzetben akár egy-két méternyi fékút is döntő lehet. Míg száraz úton a 15 tesztelt abroncs átlagosan 6,8, nedves aszfalton már 7,3, vizes műgyantán 27,5 méteres fékutat adott
Így aztán a 40 km/órás tempó az, ahol minden jellemzőt látunk. Nincs olyan abroncs, ami minden kategóriában a legjobb lenne, így bár érdekes, hogy száraz és nedves aszfalton is a Pirelli gumija lett a legjobb, nedves műgyantán az gyakorlatilag elvérzik, pontosabban annyit mondhatunk, hogy a mi tesztünkön, még éppen fagypont felett (időrendben az utolsók között mérve) az új téli gumik közül a legnagyobb fékutat adta. Több mint 10 méterrel nagyobbat, mint a legjobbnak számító (később, tehát hajszálnyit alacsonyabb hőmérsékleten mért) idei újdonság Goodyear UG9.
Nincs olyan gumi, ami mindenhol jó lenne, komoly különbségek a legnagyobb fékutat adó nedves műgyantán adódtak. Az ábrából jól látható, hogy utóbbin mennyivel nagyobb fékút szükséges már 40 km/órás tempóról is
Jól látható, hogy száraz és nedves úton nincsenek vészesen komoly különbségek a gumik között, de azért a legjobb és a legrosszabb között száraz aszfalton is csaknem 5 méter a fékút-különbség 120 km/óráról. Ahol a legjobb Pirellivel már állt az autó, ott az utolsóként vizsgázóval még 34 km/órával robogott. Meglepően jól szerepelt, a második legjobb száraz úton fékezhetőséget adta a használt téli gumi, ám ez inkább az adott modell erényének tudható be, hangsúlyosabb, hogy a kínai Imperial Snowdragon az utolsó, a nyári gumi pedig már fagypont felett is rosszabbul vizsgázott, mint a téliek vagy akár a négyévszakosak.
Száraz úton is autóhossznyi különbség lehet a 120 km/órás tempóról fékezésnél az egyes abroncsok által adott fékutakban. Ahol a Pirellivel már állt az autó, ott a kínai Imperiallal szerelt még 34 km/órával gurult, 4,8 méterrel távolabb állt meg
Hogy melyik abroncs hol jó, melyik útfelületen melyik abroncs a legjobb, azt táblázataink, illetve diagramjaink mutatják (az összes mért adat egyben le is tölthető), de az abroncsválasztáshoz leginkább az egyéni preferenciák alapján számolt tudásarány ad segítséget. Alkalmazásunk (a cikk végén) segítségével magad is megnézheted, hogy saját elvárásaidnak melyik gumimodell felel meg a leginkább. A mi összértékelésünkhöz 30-30%-ban vettük figyelembe a száraz úton mutatott fékutat, 15-15%-kal a nedves műgyantán mutatott fékezhetőséget és kapaszkodóképességet, valamint 5-5% jutott a mért zajnak és az üzemanyagfogyasztást befolyásoló gördülési ellenállásnak.
A fenti súlyozás alapján alakult az összeértékelés sorrendje. Szándékosan nincsenek sorszámok, helyezések a táblázatban. Mert annyira szerények az abroncsok közötti összesített tudáskülönbségek, hogy inkább azt érdemes csak kiemelni, hogy az összes mért érték legjobbját 95%-ban éri el a Goodyear UG9. Kioszthatjuk neki a babérkoszorút, s a 93%-os Yokohama W.Drive V905 második helye is kihirdethető. A többiek között viszont már tényleg alig vannak különbségek. Egységesen 92%-os (a táblázatban természetesen további tizedesjegyek alapján csökkenő sorrendben szereplő) a Barum Polaris3, a Bridgestone LM001, a Firestone Winterhawk 3 és a Continental TS 850 is. Csekély lemaradással, 91%-os tudással szerepel a Michelin Alpin 5, a Hankook W442 és a Michelinhez tartozó Taurus 601 XL, valamint a Pirelli SnowControl 3. Az imént említettek mind jó gumik. Érdekesség, hogy szárazon és vizes aszfalton például és már említetten az összesített és súlyozott eredményei szerint a jók között utolsó Pirelli a legjobb, ugyanakkor a hazai telekben éppen az nagyon jól teljesíthet. Idén a Continental TS 850 és az új modellnek számító Michelin Alpin 5 műgyantán meglepően rosszul szerepelt. Magunk sem nagyon akartuk elhinni eredményeiket, ezért a nonstopgumival és a Tanpályával közös kupaktanácsban arra jutottunk, hogy belőlük még egy garnitúrányit megmérünk, s referenciaként összevetjük őket az idei legjobb Goodyear UG9-cel. Eredmény hamarosan.
Több mint kétszeres fékút nyári gumival - jégen ennyit számít a megfelelő abroncs már 40 km/órás tempóról fékezve is. Míg a Goodyear UG9-cel 22 méteren meg lehet állni, nyárival ilyen távon csak ötödével, 32 km/órára csökkent a sebesség
Az viszont már most egyértelmű, hogy a tesztelt (10 éves, 2 mm profilmélységű) használt téli gumi, a négyévszakos Kleber Quadraxer és Debica Navigator, valamint a kínai Imperial kompromisszumos megoldás. A nyári gumi téli használata pedig rossz. A szezonnak nem megfelelő abroncs már fagypont felett és száraz aszfalton is az egyik legnagyobb fékutat adta, azzal 120 km/óráról 4,1 méterrel nagyobb fékúton állt meg az „exrendőrautó”. Azon a 4,1 méteren pedig akár két család vagy egy teljes óvodáscsoport élete is múlhat, a kínai Imperial lemaradása pedig ott még nagyobb, közel 5 méter. Megéri? Nedves aszfalton már 60 km/óráról is 2,3 méter a nyári gumi többlete, amúgy pont annyi, mint a Taurus 601 XL-é. Hiába Michelin-termék az is, azért érződik, hogy másodvonalas.
A folyamatosan locsolt, egységesen vizes aszfalton mért fékút sem mutatott komoly különbségeket, a mezőny kétharmada jól vizsgázott a fagypont közeli teszten. De a kínai Imperial itt is 3,5 méterrel nagyobb fékutat adott az itt legjobb Pirellihez mérten
A legjelentősebb különbségek szokás és a fizika törvényei szerint nedves műgyantán adódtak, azaz az autósokat – nem meglepő módon – jeges úton érheti a legnagyobb meglepetés. Még egy jó nyári gumival is mintegy kétszer akkora (és a sebességgel hatványosan növekvő különbségű) a fékút, mint a legjobb télivel. Ismét csak azt tudjuk felhozni, hogy a tesztelt 195/65 R15 méretben egy garnitúra téli gumi ára (50-80 ezer Ft) nem más, mint egy casco biztosítás önrésze. És nem csupán egyszerű anyagi kár, emberi életek is múlhatnak rajta. Nem csak az a lényeg, hogy téli gumink legyen, hanem bizony az is, hogy lehetőség szerint a felhasználási körülményekhez leginkább illőt, az ott legjobban teljesítőt válasszuk. Míg egy jó gumival még éppen megállhatunk egy kilépő vagy későn észrevett gyalogos előtt, egy másikkal már elüthetjük (40 km/óráról fékezve jégen 1,5 méter a Goodyear UG9 előnye a második legjobb modellhez mérten is), míg egy nyári gumival bizony igen nagy tempóval, vélhetően halálos sérülést okozva gázolhatjuk el. A gumik ára nem mindig tudásukkal arányos, az alábbi táblázatban összértékelésünk szerinti sorrendben szerepelnek a tesztelt abroncsok a nonstopgumi.hu áraival.
| Goodyear UG9 | 18 952 Ft |
| Yokohama W.Drive V905 | 16 900 Ft |
| Barum Polaris3 | 14 195 Ft |
| Bridgestone LM001 | 17 424 Ft |
| Firestone Winterhawk 3 | 15 596 Ft |
| Continental TS 850 | 19 299 Ft |
| Michelin Alpin 5 | 20 205 Ft |
| Hankook W442 | 15 509 Ft |
| Taurus 601 XL | 12 795 Ft |
| Pirelli SnowControl 3 | 18 946 Ft |
| Használt téli gumi | nincs adat |
| Kleber Quadraxer | 19 003 Ft |
| Debica Navigator 2 | 14 549 Ft |
| Imperial Snowdragon | 12 259 Ft |
| Használt nyári gumi | nincs adat |
Azon talán lehet vitatkozni, hogy a mi tesztünkön felállt sorrend mennyire mérvadó, de a végleteken nem érdemes. Azt százalékos eredményeink is jól mutatják, hogy a mezőny zöme jól teljesített, az pedig már hó nélkül tesztelve is kijött, hogy a négyévszakos abroncsok nem az igaziak, a Debica Navigatoron ráadásul ugyanúgy nyomot hagyott a teszt, mint a kínai Imperial abroncson. Ezek már csak utóbbi kapcsán, de tudásuk miatt sem ajánlhatók. A legfontosabb üzenet pedig egyértelműen az, hogy a nyári gumi tesztünk szerint sem jó, már fagypont környékén, száraz aszfalton sem, de nedves úton, esetleg jégen pláne nem az. Amúgy lehet kalkulálni a tudásokkal és az árakkal. Az alábbi alkalmazásban egy kattintás megjelölni, hogy az egyéni preferenciák szerint melyik tudás a legfontosabb, s rögtön kiderül, hogy annak melyik abroncs felel meg a leginkább.