Cikk2013. 08. 05.
Mi a teendő, ha eladtuk autónkat?
Sikerült végre túladni a hirdetett használt autón? Öröm, de teljesen fellélegezni még nem lehet, ugyanis marad még teendő a szerződés aláírása után is.

Betumeret18 px
Nem csak a vevőnek, az eladónak is bőven van teendője a szerződés aláírása után. Az üzletet mindkét félnek jelentenie kell valamely okmányirodánál
A kulcs és a forgalmi természetesen a vevőhöz kerül eladáskor, biztosításunk az eladást követő nappal felmondható, a szerződés és a díjfizetési kötelezettség csak akkor szűnik meg, ha ezt megtesszük
Nos, akármilyen is a búcsú, teendő mindenképp akad az eladott járgánnyal is. Törzskönyvét ugyebár forgalmi engedélyével együtt átadtuk vevőnknek, kell azonban maradjon nálunk legalább két eredeti példány az adásvételi szerződésből, abból egyet ugyanis az aláírástól számított 8 napon belül le kell adni valamelyik okmányirodában. Akár személyesen, akár meghatalmazott által, de lehetséges postai úton is, sőt (magánszemélyek közötti szerződés esetén) szkennelve a Nyilvántartó weboldalon keresztül is. Bár a szerződés bármelyik okmányirodához beadható, javasolt a lakhely szerintihez adni/küldeni, úgy ugyanis azonnal feldolgozzák, míg másik helyhez benyújtva először oda továbbítanák azt.
Eladáskor autónk törzskönyvét is át kell adjuk, a tokjában kapott szerződés nem az aktuális jogszabályoknak megfelelő, így azt mindig az internetről ajánlott letölteni. Mivel négy példány kell belőle, érdemes számítógéppel kitölteni és úgy nyomtatni
Egyéb kötelező teendő nincs, ajánlott annál inkább. Fel kell ugyanis mondani az autóra kötött biztosításokat, különben a biztosítási díj számon kérhető lesz, még akkor is, ha már nincs mit biztosítani. A biztosítást tehát az érdekmúlásra hivatkozva, természetesen az adásvételi szerződés másolatának megküldésével mondhatjuk fel, mind a kötelező felelősségbiztosítás, mind pedig a casco esetében. Ha korábban előre befizettük a díjat, azt visszakapjuk a biztosítótól. [BANNER type="1"] Autóeladás esetén átírathatjuk az arra vásárolt éves autópályamatricát is, s parkolási engedélyünket is tovább vihetjük új autónkra. Utóbbihoz azonban egyes önkormányzatok kérhetik, hogy adjuk le a korábbi rendszámra kiadott matricát, illetve annak lekaparás utáni maradványait. Ezeken kívül azonban nincs más teendő az eladott autóval, mint kipakolni annak összes pakolórekeszét, s persze átadni összes tartozékát az új tulajdonosnak.