Cikk2015. 02. 14.
Mi mindenre figyeljünk egy előzés során?
A KRESZ szerint az autózás során az egyik legnagyobb figyelmet igénylő és legveszélyesebb manőver az előzés. Összeszedtük a legfontosabb tényezőket.

Betumeret18 px
Autópályán az egymás melletti elhaladás a KRESZ szerint nem minősül előzésnek, jó azonban itt is tisztában lenni néhány dologgal, ami veszélyes lehet. Erről is szó lesz
Lehet, hogy valaki már évtizedek óta vezet, mások pedig csak mostanában szerezték meg a jogosítványukat. Egy dolog feltehetően nem sokat változott a hosszú évek során: az elméleti órákon az oktatók különös figyelmet szentelnek az előzésnek, nem véletlenül. A KRESZ tankönyvben leírtak alapján ez a manőver számít az egyik legveszélyesebbnek a közúti közlekedés során. Kezdésként megnézzük, hogy mi mindent kell alapszinten tudni az előzésről és hol nem szabad előzni. Ezt követően pedig hasznos vezetéstechnikai tanácsokat adunk. Ezek nem igazán kapnak hangsúlyt a tankönyvben, holott a gyakorlatban fontos szerepe van a cikkben említett dolgoknak.
Nézzük, mi az az 5 alapvető feltétel, melyeknek kivétel nélkül teljesülniük kell, mielőtt előzünk, különben könnyen balesetveszélyes szituációba kerülhetünk.
- az előzés során a szemközti sávban annyi hely áll rendelkezésre, hogy a szembejövő forgalmat ne zavarjuk
- az előttünk haladó jármű előzési szándékot nem jelzett
- minket nem kezdett el előzni más, mögöttünk haladó jármű
- megfelelő oldaltávolságot tudunk tartani az előzés során az előttünk haladó jármű(vek) mellett
- előzés után úgy tudjunk visszatérni a sávunkba, hogy a megelőzött járműve(ke)t ne zavarjuk
- zebrán és közvetlenül előtte
- villamost, közvetlenül olyan helyen, ahol az utasok fel- és leszállása az úttestről vagy úttestre történik
- be nem látható kanyarban vagy bukkanóban, kivéve ha az úttesten egyirányú forgalom van vagy záróvonal van felfestve és annak átlépése nélkül tudjuk végrehajtani a manővert
- vasúti átjáróban és követlenül előtte, kivéve ha gépjárművel kétkerekű motorkerékpárt, segédmotoros kerékpárt vagy kerékpárt előzünk
- útkereszteződésben és közvetlenül előtte, kivéve: ha a forgalmat rendőr vagy lámpa irányítja és az előzés során nem kell az úttest menetirány szerinti bal oldalát igénybe venni. Ha olyan úton haladunk, ahol tábla jelzi, hogy a kereszteződésben alárendelt útról érkeznek a járművek. Körforgalmú úton. Ha a járművet csak jobbról szabad előzni. Ha gépjárművel egy nyomon haladó járművet előzünk
Ha a fentiekkel tisztában vagyunk, akkor a következő tippeket tudjuk még javasolni az előzéssel kapcsolatban. A példákat és ötleteket főként városon kívül, főúton való haladás esetére nézzük meg. Mi a teendő, ha előzni akarunk? A korábbi követési távolságot csökkenteni kell, óvatosan fel kell zárkózni az előttünk haladóra. Nem érdemes nagyon rámenni, hiszen ha ő fékez egy nagyobbat, akkor könnyen ütközés lehet belőle. Méretesebb járműnél (pl. teherautó, kamion) azért sem érdemes rátapadni, mert így nehezebben tudunk nézelődni mögüle, hogy jönnek-e szembe a másik sávban.
Az előzés akkor kivitelezhető biztonságosan, ha legalább kétszer olyan hosszú útszakaszt látunk be magunk előtt, mint ami az előzéshez szükséges
Minden esetben folyamatos óvatos kihúzódásokkal nézzük, hogy alakul a szembe jövő forgalom. Láttam már olyat, hogy az előttem haladó egyáltalán nem győződött meg arról kihúzódással, hogy jön-e valaki szembe. Mivel kamion volt előtte egészen biztos, hogy nem tudta, hogy érkezik-e valaki a szemközti sávban. Csak annyit láttam, hogy index ki balra, és már vágódott is ki a sávból előzni. Persze ekkor jött a meglepetés, hogy nem is olyan távol már jöttek szembe. Ezután nagy fék és vissza a kamion mögé. Ha nem látom, nem hiszem el! Ilyen hozzáállással nem lehet előzni, mit előzni, autóba ülni.
Miután már látjuk, hogy a szembe jövő autó után felszabadul a szemközti sáv és tudunk majd előzni, akkor érdemes visszaváltani a megfelelő fokozatba még az előzési manőver megkezdése előtt. Itt fontos tudni, hogy milyen motor van az autónkban, hiszen ettől függően kell megválasztani a sebességfokozatot. 70-80 km/h tempóról indítva egy előzést nagyon sok időt és távolságot lehet nyerni vagy éppen veszíteni, ezáltal hamarabb vagy később fejezhetjük be azt, ha jó vagy rossz fokozatban van a váltó. Mivel veszélyes művelet az előzés, ezért örülünk, ha hamar letudjuk a manővert. Ebben nagy segítségre van az, ha az átlagnál erősebb autó van alattunk. Térjünk azonban vissza a váltófokozatokhoz.
Ha nagyobb felépítményű jármű halad előttünk, akkor nagyobb követési távolságot tartva könnyebben ki tudunk nézni mögüle, hogy jönnek-e szembe
Bontsuk két részre a motorokat, dízelre és benzinesre. A dízelek manapság már szinte kivétel nélkül turbósak, ezek az autók 2000-2500 1/perc fordulattól már kellően gyorsulnak, a fenti tempónál általában 4. fokozatban érdemes nekikezdeni az előzésnek. Ennél alacsonyabb fokozatba kapcsolni felesleges, hiszen akkor nagy valószínűséggel váltani kell majd előzés közben, ami szintén időt vesz el, ez pedig nem szerencsés. Benzines autóknál viszont akár turbós, akár szívó, érdemes 3. sebességi fokozatban, 3000-3500 1/perc fordulatszám-tartományból indítani az előzést, mivel azok magasabb fordulaton adják le csúcsteljesítményüket, még 90-100 km/órás tempónál is nyugodtan maradhatunk abban a fokozatban.
Mindenképpen jól kell ismernünk autónk képességét, hiszen egy sűrű forgalmú úton előfordulhat, hogy nem teljesen lesz üres a szemközti sáv, hanem folyamatosan jönnek majd szembe a távolban. Előzésnél egy dolgot nehéz még felmérni, ez pedig a szembe jövő jármű sebessége. Nem véletlenül vezették be a nappal is kötelezően használandó tompított fényt (manapság már sok autóban van automatikus menetfény), ezáltal közelebbinek érződik a szembe jövő jármű, ahhoz képest, mintha kivilágítatlanul haladna felénk. Jóval óvatosabbak legyünk, ha motoros jön szembe, hiszen ott egy lámpa van csak, vagy nagyon közel van egymáshoz a két első lámpa, ezáltal jóval nehezebben tudjuk felmérni a sebességét.
Több jármű előzése során mindig figyeljünk arra is, hogy van-e köztük elég hely, ha idő előtt vissza kellene húzódni a saját sávunkba
Amennyiben már előzésben vagyunk, akkor az oldaltávolság biztonságos megtartásához a lehető legjobb, ha az úttest bal oldalát jelző fehér felfestett csíkot (úttest szélét jelző útburkolati jel) vesszük viszonyítási pontnak. Ha ehhez lőjjük be a saját autónk helyzetét, akkor megfelelő sávszélességű úton haladva bőven marad hely a két autó között. Visszasoroláskor a külső tükrök mellett a belsőt is érdemes nézni, amikor utóbbiban látjuk az előzött jármű fényszóróit, akkor már megfelelő távolságban vagyunk tőle és biztonságosan visszasorolhatunk. Nem kulturált, sőt a KRESZ szerint sem szabályos, ha valakit megelőzünk és egyből beállunk elé, ráadásul ott is maradunk, ezáltal neki kell fékezni, hogy megfelelő legyen a követési távolság. Picit szakadjunk le róla és utána visszaállhatunk akár a korábbi tempóra.
Ha már tempó, akkor érdemes tudni, hogy legalább 15-20 km/h sebességkülönbség kell ahhoz, hogy biztonságosan tudjuk végrehajtani az előzést. Nem jó, ha ennél kevesebb, ugyanis akkor nagyon elhúzódik az előzési idő és úthossz, ami plusz veszélyforrást rejt. Ha eggyel magasabb fokozatban hagyjuk a váltót előzés előtt, mint ahogy kellene, akkor ez könnyen előfordulhat. Az sem jó, ha túl nagy a sebességkülönbség, amely általában hosszabb sorok előzésekor lehet hátrányos. Ilyenkor ugyanis több idő és távolság áll rendelkezésre, ezáltal nagyobb sebességkülönbségre tudjuk gyorsítani a kocsit. Ekkor számítani kell arra, hogy esetleg több autóval előttünk valaki szintén előzésbe kezd és elénk vág, mert mi túl gyorsan érkeztünk meg hátulról és korábban nem vett észre minket. Figyelni kell tehát arra is, hogy ne legyen túl nagy a sebességkülönbség.
Az alábbi videón egy hosszabb előzés látható, a végén egy igazi csattanóval.
Autópályán haladva szintén nem jó, ha 2-3 km/h sebességtöbblettel haladunk el a másik autó mellett. Sokáig tart a művelet, több 10 másodpercen át egymás mellett illetve átfedésben van a két autó, az 1-2 méteres oldaltávolság pedig 120-130 km/h tempónál nem biztonságos hosszú távon. Közúton sokat számít még a helyismeret, ez kiemelten igaz, ha sötét van. Ha a fejünkben vannak sorról sorra a kanyarok, azok íve, az egyenesek hossza, akkor mindig tudni fogjuk azokat az útszakaszokat, hogy hol érdemes sötétben is előzni. Ellenkező esetben ne legyünk türelmetlenek, inkább szánjunk 5-10 perccel többet az útra, mintsem oda se érjünk.
A fent leírtak főként száraz körülmények között helytállóak, esőben, hóban és korlátozott látási viszonyok esetén sokkal összetettebb minden és számos tényezőtől függ, belekezdjünk-e egyáltalán az előzésbe. Remélem, hogy sikerült néhány új és hasznos gondolatot átadni. Ha bármivel ki tudod egészíteni a leírtakat, esetleg kérdésed van, akkor lent a hozzászólásban megteheted/felteheted. Ezen kívül azt is várjuk, hogy milyen területtel kapcsolatban olvasnál még szívesen hasonló jellegű írásokat.




