Miért jobb előbb érni a piroshoz, mint keveset fogyasztani?

Kiverte a biztosítékot az új Toyota Prius, pontosabban a Prius IV velem. Oké, elismerem, hogy nem vagyok egy rohanós fajta, de ha lehet, a megengedett tempóval azért megyek, akár egy picivel többel is, de ezt csak nagyon halkan merem kimondani, meg persze mentségemre szolgáljon, hogy a saját Priusom (a 2005-ös Év Autója) a gyári kerékmérettel is jócskán csal a kiírt tempóval. Ennél nagyobb baja persze sose legyen! Így is szerencsés emberkének érezhetem magam, hiszen saját autómmal is elég stabilan 5 liter alatti fogyasztással járok, ami rossznak semmiképp sem mondható egy 4,5 méteres, közel 1,5 tonnás, amúgy csaknem 12 éves vastól. Hétfőn (még az e heti kétszeri üzemanyagár-csökkenés előtt, de legalább olcsó helyen) pont tankoltam, aztán büszkén küldtem a szintén Priust hajtó és a Prius-tulajok között elmaradhatatlan "ki tud kevesebbet fogyasztani" versenyben is aktív tesómnak, hogy hiába a még szinte hideg motornál tankolás, utána a bölcsődei, óvodai megállással együtt is 4,5 l/100 km átlaggal értem be a szerkesztőségbe. Hétfőn délután aztán megkaptam a Prius IV tesztautót, ami tényleg minden eddiginél jobb, nem is kicsivel. Teszt róla hamarosan. Tényleg nagyon takarékos. De el kell árulnom egy titkot, amit sok ember nem ismer, vagy legalábbis nem alkalmaz: a piros lámpához nem kell sietni! Ezzel az apró fortéllyal minden autó fogyasztása "optimalizálható".[BANNER type="1"]
Miért írom ezt most le? Mert az első Prius IV-es reggelemen, mindössze egy sarokkal az irodánktól (30 km/órás korlátozású szervizút, ráadásul fekvőrendőrökkel regulázva, a végén lámpával) vadul villogott mögöttem egy láthatóan ideges autóstárs. Nem akarom megnevezni autójának márkáját, de azért elárulom: sportos identitású márka, de persze kommersz. Tulajdonosa valószínűleg különbözni akart az átlagtól, akárcsak Lali az Üvegtigrisből a Traubi fogyasztásával. Mivel az egysávos úton esélyem sem volt elengedni, mivel láttam, hogy már piros a lámpa (és már akkor sem értük volna el a "narancssárgát" sem, amikor mögém ért), én bizony nem gyorsítottam, hanem szépen finoman, természetesen álló benzinmotorral és némi rekuperációval (energia-visszanyeréssel) begurultam a lámpához. Emberünk viszont a végén lemaradt, autójával megállt, abból kiszállt, hogy a lámpánál bekopogjon nekem az ablakon a "Miért nem tudsz normálisan haladni?" kérdéssel. Eléggé értetlenül kérdeztem vissza, hogy "Hova rohanjak, hiszen piros a lámpa?" Mire ő: "Azért lehetne normálisan menni!" Majd kevéssé intelligens férfi nemi szervnek nevezett, hogy ne szó szerint idézzem őt. Ekkor én már indultam, mert a lámpa zöldre váltott, ő pedig rohant hátra autójához, hogy elérje az aktuális zöldet. Nagy gázzal sikerült is elrajtolnia, majd a második ház előtt megállt egy hölgyhöz - láttam még a tükörben.
Szerinte tehát az a normális közlekedés, hogy sietünk a lámpához, az aktuális példa szerint lehetőleg a sebességkorlátozást is túllépve, hogy véletlenül se zöldhöz érkezzünk. A pirosan világító lámpánál nagyot fékezünk, majd lehetőség szerint nagy gázzal, minél gyorsabban elindulunk. Kophat a fék, izzadhat a kuplung induláskor (ahelyett, hogy akár a lámpához gurulva érve "repülőrajtot" vehessünk). Ellenben ő biztosan úgy gondolja, hogy nagyon jól vezet. A többi autós pedig borzalmas mazsola. Aztán lehet, hogy hőbörög, hogy drága az autózás, meg aztán rosszak is az autók, hiszen már megint fékbetétet, esetleg tárcsát is kell cserélni, továbbá kuplungot is százezrenként. Ha a józan ész nem segít, ha olvasnia nincs kedve, hogy miként lehet takarékosan vezetni, talán lesz annyira szerencsés, hogy egyszer munkahelye vagy netán barátai jóindulatából eljut egy eco vezetéstechnikai kurzusra, ahol aztán rádöbbenhet: sokszor a higgadt, takarékos vezetéssel érünk hamarabb célba, mint a rohanóssal. A fogyasztási különbség pedig a két vezetési stílus között sokkalta nagyobb, mint amennyit az autófejlesztők verejtékes munkával össze tudnak hozni egy vagy akár két modellgeneráció között.