Cikk2011. 11. 14.
Milliókat spórolhat a legújabb regisztrációs adó!
Idén már beharangoztak egy, a most érvényben lévőknél szigorúbb regisztrációs adót. Most azonban újabb módosító indítvány által a jelenleginél kedvezőbb is jöhet - ha megszavazzák.

Van remény arra, hogy végre emészthető árért honosíthatók legyenek az itthon ritka, de érdekes autók, például a Mazda Xedos6 vagy a Mitsubishi Sigma
Nem először kerül idén terítékre a regisztrációs adó módosítása, hiszen a nyáron már napvilágot látott az "egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat". Ez utóbbi a most életben lévőnél szigorúbb, az újabb környezetvédelmi normákat is alkalmazó, így a régieket a jelenlegieknél nagyobb sarcokkal illető besorolást tartalmazott, azt azonban nem fogadta el az országgyűlés. A módosított avultatási táblázatot viszont igen, így idén ősszel jelentősen meg is ugrott a használt autók importja, ugyanis immár az 15 életévükbe lépett autók után is regisztrációs adójuknak tizede fizetendő be csupán. Mivel ez utóbbi szintet korábban 20 éves korral lehetett elérni, most a fiatalabb autók után is szerényebb szorzójú regisztrációs adó fizetendő csak, hiszen azonos végértéket rövidebb élettartam alatt érnek el az autók, illetve azok adói. [BANNER type="1"]
Nem csak a regisztrációs adókat érintené az azokat enyhítő törvényjavaslat, a külföldi bérautóknak legfeljebb egy napnyi itthon tartózkodást engedélyezne
Mindezek tükrében nem meglepő, hogy aki tehette, még idén bevásárolt külföldi autókból, s lehetőség szerint honosította is azokat. Lehet, hogy ők hamarosan kénytelenek lesznek fejüket a falba verni, ugyanis Rogán Antal újabb módosítási indítvánnyal élt a regisztrációs adó díjtételei kapcsán, ez pedig nem a korábbi rendszer karbantartását és a most még nem alkalmazott Euro5, környezetvédelmi norma bevezetésével a korábbi tételek emelését szolgálja, ahogyan a nyári, hanem alapjaiban szeretné átformálni a rendszert. Minden egyes kategória díjtétele csökkenne az indítvány értelmében, ahogyan maga a módosító indítványt benyújtó politikus írta: "A regisztrációs adó nagymértékű csökkentése várhatóan felpezsdíti az autókereskedelmet és hozzájárul a hazai járműállomány fiatalodásához, ami környezetvédelmi szempontból előnyös és kívánatos."
Regisztrációs adó - (2011) [2012 nyári terv] 2012 őszi terv - [Ft]
| Emissziós besorolás | 11 felett (Euro5, Euro6) | 9-11 (Euro4) | 6-8 (Euro3) | 4 (Euro2) | 4 (Euro2) alatti |
| Benzines 1100, dízel 1300 cm3-ig | (250 000) [250 000] 45 000 | (250 000) [290 000] 180 000 | (372 000) [500 000] 270 000 | (499 000) [750 000] 360 000 | (749 000) [1 000 000] 540 000 |
| Benzines 1101-1400, dízel 1301-1500 cm3-ig | (361 000) [350 000] 65 000 | (361 000) [400 000] 260 000 | (542 000) [700 000] 390 000 | (722 000) [1 100 000] 520 000 | (1 083 000) [1 400 000] 780 000 |
| Benzines 1401-1600, dízel 1501-1700 cm3-ig | (478 000) [500 000] 85 000 | (478 000) [580 000] 340 000 | (722 000) [1 000 000] 510 000 | (966 000) [1 500 000] 680 000 | (1 083 000) [2 000 000] 1 020 000 |
| Benzines 1601-1800, dízel 1701-2000 cm3-ig | (743 000) [750 000] 135 000 | (743 000) [860 000] 540 000 | (1 104 000) [1 500 000] 810 000 | (1 476 000) [2 500 000] 1 080 000 | (2 230 000) [3 000 000] 1 620 000 |
| Benzines 1801-2000, dízel 2001-2500 cm3-ig | (1 020 000) [1 000 000] 185 000 | (1 020 000) [1 150 000] 740 000 | (1 529 000) [2 000 000] 1 110 000 | (2 039 000) [3 000 000] 1 480 000 | (3 059 000) [4 000 000] 2 220 000 |
| Benzines 2001-2500, dízel 2501-3000 cm3-ig | (1 466 000) [1 500 000] 265 000 | (1 466 000) [1 730 000] 1 060 000 | (2 198 000) [3 000 000] 1 590 000 | (2 931 000) [4 500 000] 2 120 000 | (4 397 000) [6 000 000] 3 180 000 |
| Benzines 2500-3000, dízel 3001-3500 cm3 felett | (2 230 000) [2 000 000] 400 000 | (2 230 000) [2 300 000] 1 600 000 | (3 345 000) [4 000 000] 2 400 000 | (4 460 000) [6 000 000] 3 200 000 | (6 691 000) [8 000 000] 4 800 000 |
| Benzines 3000 felett, dízel 3500 cm3 felett | (3 207 000) [2 000 000] 400 000 | (3 207 000) [2 300 000] 1 600 000 | (4 821 000) [4 000 000] 2 400 000 | (6 425 000) [6 000 000] 3 200 000 | (9 622 000) [8 000 000] 4 800 000 |
| Villanyautók | (190 000 [0] 0 | (190 000 [0] 0 | (190 000 [0] 0 | (190 000 [0] 0 | (190 000 [0] 0 |
| Hibridek | (190 000) [380 000] 76 000 | (190 000) [380 000] 76 000 | (190 000) [380 000] 76 000 | (190 000) [380 000] 76 000 | (190 000) [380 000] 76 000 |
Jövő évtől új autók esetén akár ötödére csökkenhet a hazai forgalmi megszerzésének ára
Hogy még érezhetőbb legyen, miként változik a regisztrációs adó, néhány modell tételeit az idén év eleji tételekkel, majd a módosított avultatási tábla szerint, illetve a jövő évi, két várható regisztrációs-adó módosítási terv alapján is kiszámítottuk.
Regisztrációs adó (Ft) mintaszámítások - mikor jár jól a vásárló?
| 2011 -I. félév | 2011 - IV. negyedév | 2012 - nyári indítvány | 2012 - őszi indítvány | |
| Mazda Xedos6 2.0i V6, 1995 | 316 046 | 203 900 | 300 000 | 148 000 |
| Ford Focus 1.6 (újonnan) | 478 000 | 478 000 | 500 000 | 85 000 |
| Subaru Libero 1.2, 1993 | 138 083 | 108 300 | 140 000 | 78 000 |
| Mitsubishi Sigma 3.0 V6, 1994 | 613 250 | 446 000 | 600 000 | 320 000 |
| Volkswagen Golf 1.9 TDI, 2007 | 419 796 | 378 930 | 438 600 | 275 400 |
Végre adózásilag is értelmet nyer az Euro5-ös motor, regisztrációs adó szempontjából jövőre ez lesz a legkedvezőbb kategória
A fenti táblázatból jól látható, hogy az idei év őszen már bevezetett fokozott avultatás nagyjából olyan mértékű kedvezményt jelentett, mint amilyet jövő évtől okozhatna a nyáron megismert indítvány szerinti regisztrációs adó-emelés. Magyarán jövő januárban azon módosítási indítvány életbe lépése esetén is nagyjából azonos díjakat fizetnének a használt autót vásárlók, mint egy évvel korábban. Azonban van esély arra is, hogy jelentősen, a modern, környezetbarát modelleknél akár ötödére csökkenjen a regisztrációs adó. Mivel azokkal párhuzamosan az összes díjtétel csökkenne, s így a mostaninál könnyebben áramolhatnának be az országba korosabb, de a hazai átlagnál fiatalabb autók is, az autópark megújulása végre ismételten megkezdődhetne, ugyanakkor a hazai autótulajdonosok átlag feletti értékvesztést kényszerülnének elkönyvelni, ugyanis a nyugatról kevésbé adóztatott használtak a hazai árakat is levernék. Mindez egyelőre természetesen csak fikció, ki kell várjuk az országgyűlés döntését a regisztrációs adó kapcsán!







