Cikk2013. 11. 28.

Milliós bírság járhat a téli gumi hiányáért. De vajon hol?

Téli utazásokkor fontos tudni, hogy a nálunk csak erősen javallott téli gumiabroncs sok országban kötelező, hiányáért bírság jár. Íme a lista, hogy hol.

Itthon csak a józan ész diktálja a téli gumiabroncsok használatát. Aki esetleg még nem tartja indokoltnak, az vessen egy pillantást idei téligumi-tesztünkre: a havas, illetve jeges utat modellező nedves műgyantán a nyári gumiabroncs több mint háromszoros fékutat adott a jó, illetve középkategóriás téli gumikhoz mérten. Ennek alapján nem is meglepő, hogy Európa számos országában kötelező az évszaknak megfelelő, azaz télen a téli gumiabroncs használata.
Itthon azonban annak ellenére nincsen így, hogy gyakorlatilag nincs olyan szakértő, olyan szervezet, amely ne állna ki a téli gumik mellett. Említhetjük a közútkezelőt (hivatalosan: Magyar Közút Nonprofit Zrt.), amelynek szóvivője, Pécsi Norbert Sándor szerint a téli gumiabroncs minden közlekedőnek erősen ajánlott, de idézhetjük például Morenth Pétert, a Magyar Gumiabroncs Szövetség ügyvezető elnökét is: „biztonságosabb a járműveket 7 Celsius-fok alatt a síkos, jeges utakra tervezett gumiabroncsokkal felszerelni”.
Míg azonban itthon egyetlen kormány sem vállalta még fel annak politikai kockázatát, hogy sanszosan szavazókat veszítve kötelezővé tegye a téli gumikat, akár a szomszédos Ausztriában komoly bírság járhat azért, ha autónkon nem az előírt abroncs található. Miként az keretes anyagunkból látható, kevés országban olyan szigorú a szabályzás, mint a „sógoréknál”, ám fontos azt is tudni, hogy ott sem jár mindenképp bírság, jellemzően csak télies útviszonyok esetén. Télies útviszonyok, az utat borító összefüggő hótakaró esetén egyes útszakaszokon a hólánc használatát is kötelezővé tehetik, erre egyébként itthon is van lehetőség. Amennyiben a közútkezelő kihelyezi a „hólánc használata kötelező” táblát, akkor oda még összkerékhajtású autóval is csak legalább egy tengelyen (egyébként a hajtott tengelyen) hólánccal felszerelkezve lehet felhajtani. Mint azt korábban megtudtuk a közútkezelő szóvivőjétől, erre elsősorban komolyabb emelkedőket tartalmazó útszakaszokon, olyan szélsőséges időjárási viszonyok közepette kerülhet sor, amikor nem tudják megfelelően takarítani az utat, illetve azokon a szakaszokon, ahol környezetvédelmi okokból nem végeznek sószórást [BANNER type="1"] Hazánkban azonban nem kötelező tartozék a hólánc, nem kell, hogy az mindenképp legyen autónkban. Vannak országok azonban, ahol akár egy autópálya mellett is megkérdezheti a rendőr, hogy rendelkezünk-e azzal (ilyen például Franciaország), s számos egyéb országban találhatók olyan útszakaszok, ahová csakis azzal felszerelkezve érdemes elindulni (például Ausztria magasabban fekvő síterepei, Horvátország, Lika és Gorki Kotar körzete). Külföldre indulás előtt az alábbi összeállítás tanulmányozása mindenképp ajánlott, ahogyan - ha kötelező, ha nem - a megfelelő téli abroncs használata is.
Hol kötelező a téli gumi, illetve a hólánc?
Ausztria:
November 1. és április 15. között, személygépkocsiknál és 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti teherautóknál, télies útviszonyok esetén Ausztriában kötelező minden keréken legalább 4 mm profilmélységű téli gumival rendelkezni. Hóláncot csak abban az esetben szabad használni, ha az úttestet összefüggő hó- vagy jégréteg borítja és a hólánc nem károsítja az útburkolatot (ez esetben, tehát hólánc használatakor mindegy, hogy milyen abroncs van az autón). A rendelet megszegői 35 eurótól 5000 euróig (~1,5 millió forintig!) terjedő büntetésre számíthatnak, ráadásul bizonyos esetekben a biztosítók sem térítik meg a nyári gumival felszerelt autókban keletkezett kárt. 3,5 tonna össztömeg feletti járművek esetén legalább a hajtott tengelyen kötelező a radiál abroncsok esetén 5 mm, diagonál abroncsok esetén 6 mm profilmélységű téli gumik használata. Továbbá a sofőr köteles hóláncot tartani a járműben.
Csehország:
November 1. és április 30. között a 3,5 tonna össztömegnél nehezebb járművek esetén, legalább a hajtott tengelyen, legalább 6 mm profilmélységű téli gumi használata kötelező Csehországban azokon az útszakaszokon, ahol ezt táblák jelzik. A hólánc használatát szintén táblák jelzik.
Franciaország:
Franciaországban általánosan nem kötelező a téli gumik használata, viszont a hólánc kötelező tartozék, amelynek használata a táblákkal jelzett szakaszokon kötelező.
Horvátország:
Jeges útviszonyok vagy 5 centiméternél nagyobb hó esetén Horvátországban kötelező hóláncot tartani az autóban. Téli útviszonyok között kötelező legalább a hajtott tengelyen a téli vagy négy évszakos gumiabroncsok használata. Lika és Gorki Kotar körzetében kötelező a hólánc használata.
Luxemburg:
A téli gumi télies útviszonyok mellett (havas, jeges úton) kötelező, télen természetesen mindig ajánlott.
Németország:
Kötelező előírás nincs, viszont aki havas-jeges úton nyári gumival közlekedik, az 40 euró, aki a forgalmat akadályozza (például elakad a nyári gumival), 80 euró büntetésre számíthat. A hólánc használatát táblák szabályozzák. Téli guminak minősülnek az M+S és hópihejelzéssel ellátott gumik, a minimális profilmélység 1,6 mm. Teherautók és autóbuszok esetében elegendő csak a meghajtott tengelyre téli gumikat felszerelni.
Olaszország:
Időjárástól függ, a sípályákra vezető utakon kötelező lehet a téli gumik és a hólánc használata. Aosta-völgyben október 15. és április 15. között kötelező a téli gumi használata.
Svájc:
Svájcban nem kötelező a téli gumi, viszont elvárás az útviszonyoknak megfelelő felszerelés. Ha valaki nyári gumival balesetet okoz vagy elakad, a magas bírságon és kártérítésen túl a mentési költségek megfizettetésére is számíthat. A hólánc használatát táblák szabályozzák.
Szerbia:
November 1. és április 1. között Szerbiában kötelező a téli gumi vagy a hólánc használata, ha az időjárási viszonyok indokolják, később is.
Szlovákia:
Személygépkocsik esetében nincs dátumhoz kötve, viszont ha az utat összefüggő hó- vagy jégréteg borítja, akkor Szlovákiában kötelező mind a négy keréken legalább 4 mm profilmélységű téli gumi használata. Ennek hiányában a büntetési tétel 60 euró. Teherautók és autóbuszok az időjárási és útviszonyoktól függetlenül november 15. és március 31. között legalább a hajtott tengelyen kötelesek téli gumit használni. Fontos információ, hogy az autópályákon mérik az előírt (70 méter) követési távolság betartását!
Szlovénia:
November 15. és március 15. között Szlovéniában kötelező a téli gumi használata, ebből azonban elég kettő is. 5 centiméternél nagyobb hó esetén kötelező a hólánc is, ezt már a határon is ellenőrizhetik.
Románia:
Romániában 2011-től november 1. és március 31. között kötelező a téli gumik használata. Aki bizonyíthatóan a téli gumik hiánya miatt okoz balesetet vagy forgalmi akadályt, az a kártérítésen és a mentési költségeken túl 400-2000 lej büntetésre számíthat, továbbá a biztosító is elutasíthatja a kárigényét.
Finnország, Lettország, Litvánia, Észtország:
December 1. és március 1. között kötelező minden járművön a téli gumi.
Svédország, Norvégia:
Belföldieknek kötelező a téli gumi és a hólánc, bár szinte mindenki szöges abroncsot használ télen.
Belgium, Dánia, Hollandia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Oroszország:
Nem kötelező, de ajánlott a téli gumi és a hólánc.
Forrás: Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság