Milyen a Prius? Jöjjön a nagy vallomás!

Elismerem, bátor, sőt, vakmerő voltam, hogy úgy vettem meg egy autót, hogy nem is láttam azt (részletek itt), de továbbra is vallom, hogy kockázat nélkül nincs jó üzlet. Vallom, hogy a fejlett kultúrájú üzleti világban egy komolyabb kereskedés számlája alapján ennek működnie kellene. Ezúttal működött. Szükséges volt így megvennem az autót, mivel nem akartam a vásárlásra szabadnapot áldozni. Azokat ugyanis arra tartalékolom, hogy felségemmel, gyerekeimmel, családommal legyek.
Így aztán egy szombati napon „ugrottam el” a mintegy 1300 kilométernyi távolságra talált autóért. Bár az a holland-német határ túloldalán volt, jobban jártam a németországi Dortmundba repüléssel. Fapados repülővel mindössze 13 900 forint volt a jegy, amit a Wizzair argentin-német vb-meccs napján érvényes 20%-os kedvezménnyel vásároltam. Ehhez persze még hozzájön 4000 forintnyi itthoni reptéri transzfer, s Dortmundban is kellett arra költeni - 7,5 euró a reptér és a főpályaudvar közötti közvetlen busz, ami csak minden egész órában indul, így hiába ért ki a gép a tervezettnél 20 perccel korábban, 8:05-kor már pont nem értem el az akkori járatot. Volt időm reggelizni. Dortmundban sem drágább a kávé és egy croassaint, mint itthon - legalábbis reptéri szinten. [BANNER type="1"]
Németországban a másodosztályú vonat sem olcsó - uszkve 200 kilométerre 21,4 eurót, 6905 forintot fizettem, a jegyet persze előre, interneten megvásárolva, azt okostelefonos applikációba töltve. Viszont van olyan színvonalú a vasút, hogy még így is értékarányosabb, mint a hazai. Néma csendben, döcögésmentesen jutottam a kereskedés városkájába, ahol 11:50-re terv szerint futottam be a délig nyitva tartó dílerhez. A Prius már előkészítve várt rám. Hozta a várt szintet, leszámítva azt, hogy az ígért Bluetooth kihangosító és a vonóhorog is hiányzott. Előbbinek nyoma sem, utóbbinak csak foglalata volt meg. Volt viszont az ígért sérüléseken túl egy jelentős karc a hátsó lökhárítón is, amúgy minden az egyeztetéseknek és a hirdetésnek megfelelően. Próbáltam a hiányosságok miatt némi kompenzációt kapni, de esélytelen volt (így jár az, aki nem szán elég időt a vásárlásra). Aláírtam és átvettem a szükséges papírokat, valamint az autót, ami tényleg le volt mosva, ki volt porszívózva, teljesen korrekt állapotú volt - 9,5 éves használt autó szintjén. Az ígért Weber grill, azaz a júliusi akciós ajándék is ott lapult a csomagtérben – na, nem mintha emiatt vettem volna meg az autót, de kedves gesztus.

Szépen elhelyezkedtem, az még a papírozás előtti próbakörön kiderült, hogy a klíma megy, a hajtáslánc rendben, s az akkuban is van töltés, de a kis városkából való kihajtás közben kiderült, hogy városi tempónál ma is hibátlanul megy villannyal a Prius. Boldog voltam. Amíg el nem értem az autópályát, addig 4,3 literes, azaz a gyári vegyes értéknek megfelelő fogyasztást értem el országúton - nagyjából 70 kilométert kellett ott megtennem. És útközben egyetlen benzinkút sem adódott, csak már az autópályán, ahol sajnos Németországban is piszok drága (1,7 euró, azaz csaknem 530 Ft) volt az üzemanyag. A harmadig lévő, amúgy 45 literes tankba pont 30 liter fért, így a műszer pontos lehet. Megnéztem az olajszintet, nem csak az, hanem a kenőanyag színe is teljesen rendben volt, ahogyan az összes többi folyadéké is. A keréknyomások is korrektek voltak, még a pótkerékben is, ami ha szükség is, öröm, hogy van. Ja, és a gumik 2011-es, teljesen használható Michelin Energy Saverek. Egy ebédmegállással mentem Frankfurtig, ami mellett ugyebár egy bérutast vettem fel. Navigációval gond nélkül mentem el érte, a kisebb utcákban már ott is villanyautóztam, tényleg teljesen hibátlannak tűnt a Prius.
Délután 5 után pár perccel indultunk Frankfurt mellől, ami kicsit kemény vállalkozás, a GPS hajnali 2 órás érkezést írt a Balatonhoz, ugyanis oda mentem, ott volt épp a család, s az utas is épp azért talált rám, mert neki is az a célállomás volt a megfelelő. Vicces, hogy útközben beszélgettünk, de meg nem tudom mondani, hogy miként nézhetett ki az átmeneti mitfáhrer, ugyanis én az utat néztem, mindenesetre nekem jól jött, hogy az uszkve 130 eurós (~40 000 Ft) útiköltségből 45 eurónyit ő vállalt, ő pedig ennél olcsóbban nem jutott volna haza. Ja, és még egy energiaitalt is kaptam tőle, ami jól jött. Útközben pedig jól megbeszéltük, hogy utas és autós szempontjából is eléggé rizikós, de a jelek szerint azért működő megoldás ez a költségmegosztás. Németország amúgy tele volt útfelújításokkal, az autópályákon 80-as, 60-as korlátozásokkal. Ahol lehetett korlátozás nélkül menni, ott 140-150 körül nyomtam is, azt még egész jól és viszonylag csendesen bírta a Prius, a korlátozásoknál nyilván betartottam azokat, legalábbis igyekeztem. Az idő pedig közben pörgött, megállni csak az osztrák határ előtt kellett, matricavásárlás, tankolás, vacsora, wc - minden egyben. Az első mért fogyasztás tankolás szerint 5,1 l/100 km lett, a fedélzeti (érthetetlen módon hatótávkijelzőt nélkülöző számítógép 5,3-at jelzett).
Következhetett a hátralévő több mint 500 kilométer, aminek az elején úgy éreztem, hogy jó lenne egy kávé miatt zárosan újabb szünetet tartani, ám ekkoriban kaptam az energiaitalt, ami szárnyakat ugyan nem adott, de simán végig tudtam vezetni Ausztrián. Végre nem kellett korlátozások miatt lassítani, ha „csak” egységes 130 km/órával, de annyival stabilan lehetett haladni. Mivel a magyar pályamatricát a rendszám alapján még itthon megvásároltam, amiatt nem kellett megállnom, s azt a korábban vágyott kávét is tudtam nélkülözni éjfél után. Győrig M1, utána 82-es út. Pannonhalma, Zirc, Eplény, Veszprém érintésével a sok-sok autópályázás után végre egy igazit autóztam. Nyilván sokan szembeköpnének, de élvezetem a Priusszal a hegyi utakat, vak sötétben, éjjel, hagyományos halogén fényszórókkal, erős távolsági fénnyel. Csak egy dolog zavart, ami már az autópályán is: az átlagosnál alacsonyabb Priusban bizony az átlagosnál jobban vakít a többi autó lámpája. Éjszakai autózásokhoz bizony nagy áldás egy magasabb üléspozíciójú autó.

Nem sokkal hajnali 3 után megérkeztem, nem volt olyan pillanat, amikor tragikusan fáradt lettem volna, akkor megálltam volna. A fogyasztás 4,8-on állt, s úgy tűnt, hogy az autó, a látatlanul vett autó hibátlan. Az utastérnek persze jól fog jönni egy kárpittisztítás, a Priusoknál ritka metálbordó dukkónak egy polírozás, de mindenekelőtt egy átvizsgálásra kívántam elvinni a szervizkönyves autót. Erre hét közben sor is került, a márkaszervizben csak pozitív meglepetés ért: ahogyan azt sejtettem, van újrafényezett elem, de nem csak szemmel, festékvastagság-mérővel is alig látható eltérésekkel, szerkezeti sérülés pedig úgy tűnik, nem volt eddig; reméljük, eztán sem lesz. Az NiMH akkumulátor hibátlan, ahogyan gyakorlatilag minden más is. A féktárcsák még a gyáriak (és még bőven használhatók) a 193 ezer kilométert futott autóban, a betéteket már cserélték, a futóműnek nem csak érzésre, szemre sincs baja. A motorban friss a 180 ezer kilométernél minden bizonnyal előírás szerint és gyárira cserélt légszűrő. Majd 195 ezernél mindenképp kell új olaj és olajszűrő, de ajánlott a fék- és a hűtőfolyadék, valamint a váltóbolygóműolaj lecserélése is.

A szervizben egy komoly meglepetés ért, mivel az autó vezetett szervizkönyves, az átvizsgálás után teljes hibridrendszerére vásárolhatok - egyáltalán nem vészes, 9500 forintos összegért - egyévnyi garanciát, sőt, ha egy karbantartás során veszem azt meg, úgy még olcsóbb. Meg is várom tehát a hamarosan esedékes szervizelést, az addig hátralévő nem egész 2000 kilométeren aligha lesz gond.
A fogyasztásmérő még mindig, 800 kilométernyi autózás után is a 4,8 literes értéken áll, úgy tűnik, hogy az én - az átlagosnál visszafogottabb - vezetésemmel ezt tudja a Prius. A szervizben amúgy megtudtam, hogy a vonóhorogénak képzelt hátsó csatlakozó a Prius-specifikus Thule kerékpártartóé, megvehetem, de nem lesz olcsó, az autó árának ötödéért-hatodáért nyilván nem fog kelleni. Az egyhetes használat során egyetlen hiba derült ki: az utólagos tolatóradar eléggé rakoncátlanul működik, az valószínűleg cserés lesz. Jöhet, de nem üvöltően szükséges a kárpittisztítás. Komolyabb problémaként egyedül azt tudom még említeni, hogy az alapvetően a feleségemnek szánt autóba én is veszettül beleszerettem. Pedig ez az övé marad, az enyém, illetve a családi flotta része marad a gázolajos és hétüléses, magas üléspozíciójú, nagy rakterű Renault Grand Scénic. Hogy annak mi lesz az utódja? Egy harmadik generációs 1.5 dCi motoros és EDC váltós Grand Scénic vagy inkább egy Prius+? Ez sok változó függvénye. Most annak örülünk, hogy a Prius itt van velünk, kvázi hibátlan, takarékos, s egyelőre még a költségvetése is a terv szerinti.