Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2012. 12. 26.

Milyen autó kéne 5 év múlva, 5 évesen?

Ami ma elérhetetlenül drága, mondjuk 5 év múlva reálisan már megvásárolható lesz a használtpiacról. Milyen autó kéne majd 2017-ben?

Milyen autó kéne 5 év múlva, 5 évesen?

Idén, 2012-ben is százával tolták ki újdonságaikat a többnyire válságos időszakot élő, a kőkemény piaci versenyben lemaradni persze nem szándékozó autógyártók - érthető, hogy ezt tették. Magyarországon idén, 2012-ben a magánszemélyek elvétve vettek új autót, mert vagy nem engedhették meg maguknak, vagy bölcsen másba, jóval értéktartóbb dolgokba fektették megtakarításaikat – érthető, hogy ezt tették.
Mit, milyen autókat, milyen újdonságokat nem vásároltunk idén? Ebben az összeállításunkban olvasható. Mire gyűjt főszerkesztőnk, miről gondolja, hogy öt év múlva esetleg átülne a nemrég külföldről bebumlizott dízel Renault egyterűből? Józan elképzelései itt találhatóak. Most az enyémek jönnek azzal az előzetes megjegyzéssel, hogy 2017-ben szerintem a jelenleginél mostohább, de legalábbis semmiképp sem jobb körülmények között fogunk élni, így (klassz, puccos, drága) autóval kevesen, még kevesebben lephetik meg magukat és szeretteiket. Ne legyen igazam.
A magyaros pesszimizmust alátámasztandó idén, 2012-ben – november végéig – több használt autót hoztak be külföldről, mint amennyi újat forgalomba helyeztek, s a behozottak jelentős része sem fiatal – tovább öregítve az amúgy is koros járműparkunkat. De hátha fordul a kocka, meglátjuk. Addig is nézzük hát, mely modellekről tudnám elképzelni, hogy öt év múlva szívesen is venném őket és használtan, közel tökéletes műszaki állapotban, lehetőleg sérülésmentesen, órájukban még azért nem sok kilométerrel ki is tudnám értük köhögni az újkorinál lényegesen szerényebb vételárat. [BANNER type="1"] Amit biztosnak látok, az az, hogy 2017-sem fogok elektromos, de hibrid autót sem választani. Mert elkötelezett híve lennék a környezetpusztításnak? Nem, nem azért. Az ok egyszerű: klasszikus értelemben semmi élményt nem adnak, rettenet drágák, és nagyon nem is tudnak takarékosabbak lenni a hagyományos, undorító, olajszármazékot égető, büdös és hangos társaiknál. Dízelt sem igen szeretnék soha többet venni. Volt már, nem is egy még régen, mai agyammal nem is értem akkori döntéseimet. A benzineseknél drágábbak, több törődést, költségesebb szervizelést igényelnek, rossz a szaguk, csúnya a hangjuk, lassan melegednek, károsak az egészségre, orrnehezek. Tisztelet a kivételnek.
Tehát sima benzines, szívó benzines a favoritom 2017-re is minél könnyebb kasztnival, optimális esetben csakis az előírt karbantartási igénnyel, kompakt méretben. Valószínűleg kombiként. Automata váltóval és tempomattal. Az idén, 2012-ben tesztelt százak között mazsolázva úgy azt látom, hogy a most faceliftes Renault Mégane lehet az egyik befutó. Na nem TCe vagy dCi, "csak" egy 110 lóerős 1.6-os Grandtour. Jelenleg 4,4 millió forintos alapáron, korrekt felszereltséggel 4,8 millióért. Na jó, a váltója (6 fokozatú) manuális, cserébe elég tágas, amennyire kell, dinamikus, s 7-8 literrel el lehet vele járni. Szerintem 2 millió alatt is megkapni majd öt év múlva.
Amennyire az 1.2 TSI motorok meggyőzőek, vélhetően turbófronton is kompromisszumkész leszek, s a mostanság kifutó 6-os Golfból vagy Skoda Octaviából is el tudnék lenni egy feltöltött, visszafogott étvágyú, mégis egész fürge kombival. Az Octaviának mondjuk az ötajtósa is akkora csomagtartóval rendelkezik, hogy a puttonyról akár vígan lemondanék. Pláne, ha a TSI-hez pazar DSG, azaz duplakuplungos automata váltó kapcsolódik - igazából ez a verhetetlen páros. Most, még a második generációból 5,5 millió forint egy Octavia Combi 1.2 TSI DSG alapára, 2017-ben Tour II-ként 2,5 millió körül jó bolt lesz, bárki meglássa.
Nem is keresnék tovább. Ha valamiért úgy alakulna, egy újonnan durván 6-7, illetve 9 milliós, 5 évesen már nagyságrendekkel olcsóbb Mazda MX-5 vagy az Év Autója-finalista Toyota GT86 megvásárlásán tuti el fogok töprengeni, anya és - ölében - kutya egy roadsterben/kupéban is elférnek. Csöpp csomagtartó, kemény futómű? Ugyan, kárpótlásként mindig ott figyel majd a hátsókerékhajtás, a szenzációs kormány, s a vezetés öröme, az utak meg addigra Magyarországon is tükörsimák lesznek. Vagy nem.