Milyen játékautók vannak 500 ezer forintért?
Akinek az ereiben egy pici kis benzin is csörgedezik, minden áldott tél közeledtével nekiáll játékautóban gondolkodni. Valami olcsó hátsókerekes kéne. Vagy legyen 4x4-es?

Kis szerencsével akár egy ilyen hatalmas Audit is kapni 500 ezer forint környékén összkerekesen, piros kabátos és nagyon néző néni nélkül
Akad itt a cégnél pár olyan elvetemült kolléga, akinek még nem nőtt be a feje lágya. Valamennyire én is közéjük tartozom, gondolati síkon legalábbis. A beszédtéma pedig valamiért november-december környékén a következő: nem kéne végre venni valami olcsó kis játékautót? Játszósat főleg télre, télire, hóba-jégre marhulni, csúszkálni, élvezkedni, mert az jó.
[BANNER type="1"]
Jó azzal együtt, hogy keveseknek van „fölös” pénze játékra (üzemanyagra, gumira, szervizre), plusz idővel el is kényelmesedünk, na meg a lavinától szintén fél az ember. A traffipaxostól. Mész 50 helyett 60-nal, oszt jön a rút csekk. Aztán a marketing a médián át még zöld pukikat is ereget, hogy aszongya védjük környezetünket, álljunk elfele a károsanyag-kibocsátástól, ne pazaroljuk bolygónk tartalékait, satöbbi. Ebben persze van valami, na de hát akkor bölcsebb tán levegőt se venni, meg se születni.
A fene tudja, de hatalmas ellentmondás az egész élet. Éljünk aszkétaként? Éljünk a spórolásnak, a félelemnek, a konvencióknak, a nyárspolgárságnak? Nagy túróst! De azért ésszel. A magunk részéről kompromisszumos mértékletességgel 500 ezres ársapkát húztunk és azzal takarózunk, hogy valószínűleg úgysem veszünk semmit a kipécézett gépekből – bár felettébb bizsereg a tenyerünk. Várjuk a havat, a havas, csúszós utakat, mennénk már örömautózni, négy keréken szerelmeskedni, csokit zabálni, megnézni egy remek mozit, kedvenc zenét hallgatni, elmélyedni egy jó könyvben, nagyot beszélgetni a barátokkal, együtt lenni a családdal.
Ha élményautó, akkor főleg BMW, például egy jó kis E30. Egy ilyen nagyon kéne
Szóval élményautó félmillióig. Itt és most felejtős a leinformálható, pláne a törésmentes múlt. Felejtős a kor, felejtős az óraállás is. Kényelmi extrák? Haha. Kinevetjük a szép belsőt, a glancot, a vezetett szervizkönyvet és a kamu fogyasztási adatokat is. A komfortos futóművet, a csendes futást, a tágas csomagteret. Autó kell, amit élmény vezetni, amit oda lehet vágni, ami azt csinálja, amit mi akarunk, s nem azt mímeli, hogy azt csinálja, amit mi akarunk. Vagy semmit se nem csinál, csupán bután tolja az orrát, jaj.
Túl a rizsán mi jöhet szóba ennyi pénzért (némi alkut is engedve)? Hogy életszagú legyen a dolog, rászabadítottam a kollégákat az ügyre, és miket szedtek össze, na milyen linkeket küldtek? Íme a kívánságlista a Használtautó.hu hirdetéseiből mazsolázva. Elöljáróban annyit, hogy nem, sajnos sehol egy Lancia Delta Integrale vagy egy Subaru Impreza WRX STi. Lada VFTS se, Porsche. Hogy, hogy nem, anyagi okokból. Táblázatunkban a rend kedvéért szerepelnek ugyan évjáratról és óraállásról regélő adatok, de pusztán a rend kedvéért és ott, ahol megadatott. És tessék kapaszkodni, lesz meglepetés bőséggel!
Vágyott élményautók 500 ezer forintig
| Modell | Évjárat | Óraállás (km) | Teljesítmény (LE) | Ár (Ft) |
| Audi A6 quattro 2.0 16V | 1996 | - | 140 | 479 000 |
| BMW „316i” Coupe | 1989 | - | 150 | 350 000 |
| BMW 325i Coupe | 1995 | - | 240 | 399 000 |
| Ford Scorpio Cosworth 24V 4x4 | 1993 | 108 000 | 194 | 450 000 |
| Mitsubishi Eclipse 2.0 GS 16V 4WD | 1992 | - | 150 | 499 000 |
| Polski Fiat 126 650 P | 1990 | - | 24 | 150 000 |
| Proton 413 | 2000 | 78 000 | 75 | 330 000 |
| Skoda Fabia 1.2 6V Classic | 2004 | 122 000 | 54 | 549 000 |
| VW Golf II G60 Turbo Syncro | 1987 | - | 160 | 310 000 |
| VW Golf III 1.9 TD CL | 1994 | - | 75 | 460 000 |
Ugye, hogy? A Fabiára nem nagyon van mentség ebben a versenyszámban, azaz mégis, az, hogy egy Feliciánál fiatalabb. És egy olyan fiatalember vágyott autója, akinek Felicsitája van... Ej, ha legalább valami farmotorost szeretne, de nem, a kolléga beérné egy kemény 3 hengeres, 54 lovas Fábiánnal, cserébe a hirdetés friss szervizeltségről és téli gumiról mesél. És csak van benne kézifék, amit hősünk nagy erőkkel húzogat nem csak hóban, szárazon is. Ó, és a dízel Golf III-as is az ő álma, ami elvileg hidegen-melegen könnyen indul, motorja kartergáztól mentes, megbízható, biztosan takarékos is. És a két első ülése között ott figyel a kézifék, mint a Protonnál is, ami voltaképp egy Mitsubishi Lancer, s ha minden igaz, órájában 78 ezer kilométerrel 330 ezer forintért már el is vihető. Szuper.
És tessék, kis-Polski, na, a lengyel csodával tényleg nem nehéz pörögni-forogni, csak csúszós felület kell neki és az ő 24 lóerejének. Plusz csodás a motorhang, remélhetőleg fűtés is van benne, másra nincs is szükség. Százötvenért élményautó a javából, a hirdetés alapján amúgy hölgy tulajdonostól. Korához, mármint valószínáleg az autó korához képest igen jó állapotban, ültetve, motorgenerálozva új önindítóval vagy épp még garanciális akkumulátorral. Téli, nyári gumiszett is van felnikre (a nyáriak könnyűfém felnikre) szerelve, és hát "szépen dübörög benne a hifi".
Valamiért most nem jöttek elő a Ladák, máskor bezzeg így a Lada, úgy a Zsiguli, vegyünk kombit, sőt, Trabantot, Wartburgot, és csak ömlenek a szocialista ötletek
Majd következnek a valóban élményautók: épített E30-as 316, ami igazából 320i 150 lóval és másfél év műszakival, szélesített kerékjáratokkal, hegesztett difivel, hidraulikus kézifékkel, sportdobbal. Őszinte a hirdetés szövege: "Nekem már sajnos nincs időm, hogy foglalkozzak vele. Állapota/kinézete olyan amilyen, nem szalon állapotú de nem is egy lelakott szr. Motorja bivaly erős nincs széthajtva, 2 nagy hűtőventilátor gondoskodik a hűtésről melyek külön-külön kapcsolhatóak, gyors áramtalanító van a kocsiban. stb. Hobby vagy kezdő drift-re is kiválóan alkalmas. Továbbá, olaj lett cserélve, gyerták vadi újak, ha akarod ki is szedheted megnézni az sem érdekel, csak utána vissza is szereled: ) Téi gumik vannak, nyáriak már kopottak. Második autóként használt, ami igaz is. Külfödre való utazás miatt kell eladnom, egy-két dolgot ki kell még rajta cserélni, de nem kenyérre kell a pénz úgyhogy nem fogom oda adni 200e -ért még akkor sem ha sérült, ha találsz jobbat akkor vedd meg azt, én is így tennék. Remélem szerető tulajra talál, és nem kell elrohadnia az ég alatt, mert ezt nagyon nem szeretném." Érdekes 350 ezerért, nem?
Van újabb 3-as Coupé 400 ezerért lejárt külföldi okmányokkal, új vízpumpával, szintén sperrel, ültetett futóművel, komplett Remus-rendszerrel, chiptuninggal, rövid váltóval, 240 lóerővel, hűha. Polgáribb és quattro a korai A6-os Audi 2.0 140 lóerővel 479 ezerért itt a tél, quattróval élj jeligére. Vicces. Normális állapotban, kedvező fogyasztással (mert nem nagy motoros), tágas belső térrel és csomagtartóval. Ebben biztonságban lesz télen is a család (új olaj, olajpumpa és szűrő most került bele), erre se kell már költeni - így a hirdetés.
Más tészta a kettes Golf G60 Syncro 1987-ből 310 ezerért építve, sportülésekkel, sportfutóművel, egyebek mellett könnyített lendkerékkel és szinterkuplunggal, nagy fékekkel, 60-as saválló kipufogórendszerrel, lefújószeleppel - műkedvelőknek. Állítólag 1,5 millióban van... És van Ford Scorpio Cosworth papíron 108 ezer kilométerrel, sperrel, bőrkárpittal, fűthető szélvédővel, természetesen összkerékhajtással - kényes, de kényelmes is lehet ez a bálna. Mitsubishi Eclipse? Még pont belefér a büdzsébe, sőt, 150 LE, a hirdetés szövege szerint "garázsban tartott hölgy tulajdonostól", mi kéne még?
Ilyen szép kis-Polskit nyilván nem kapni 150 ezerért, s ha valaki vitatná, hogy élményautó, menjen majd ki nagy hóban egy parkolóba, s ha belefut egybe, amint körzőzik, nézze a sofőr és utasa(i) széles vigyorát
Talán egy szöcske. Kicsit mondjuk árplafonunk fölött, télen huzatosan, közútra alkalmatlanul, de akkor is. Nissan 300 ZX 3000 V6-os blokkal, 215 LE teljesítménnyel és kb. 600 kg súllyal. Elöl-hátul tárcsafékkel. Hátul gázteleszkóppal, elöl pedig állítható felfüggesztéssel. Kivehető kormánnyal, hárompontos OMP versenyövvel! Áramtalanító, gombos indítás, stb. Hátsókerékhajtás hegesztett difivel, Audi 100-as váltóval! Zseniális. Ő lenne az ideális játszósautó, elméletileg.
Én mást nem is fűznék a mezőnyhöz (az megvan, hogy nem csak hajtásra, de sperre is lehet keresni a Használtautó.hu oldalon?), inkább kérdeznék még egyet: önnek/neked mi lenne az élményautó például 500 ezer forintig, minél olcsóbban, racionálisan vagy nem annyira? És egyáltalán: van még bárki, aki szeret autózni, aki a klasszikus vezetési élményt keresi, télen meg a lehetőleg persze biztonságos örömautózást, gyorskocsizást, csúszkálást, driftelést? Így vagy úgy, kívánunk mindenkinek balesetmentes közlekedést a lehető legjobb téli gumikon, ésszel, kellően kivilágítva, látva és látszódva is.


