Nagyjából azonos árral indul a vevőkért a Kia Ceed és a Suzuki Vitara
Közhelynek számít, de tényleg tombol a SUV-mánia, szinte minden kategóriában elérhető már olyan típus, ami szegről-végről, de azt próbálja sugallani, hogy terepjáró gének is vegyültek a DNS-ébe. Tökéletesen lovagolják meg a gyártók az emberek nagyravágyását ezekkel a járművekkel, amiknek a többsége valójában semmivel sem ügyesebb terepen, mint bármelyik kompakt modell, mégis a piac több mint harmadát viszik már. Sok esetben az emelt hasmagasságon kívül semmiféle előnyt nem nyújtanak. Esetleg csak nagyobb csomagteret. Ugyanakkor tényleg létezik az a vásárlóréteg, akik számára valóban indokolt lehet egy SUV, avagy crossover megvásárlása, akár összkerékhajtással is felvértezve, ezt kár volna tagadni. Szóval nem akarok én senkit lebeszélni egy Vitaráról, ugyanakkor szeretném megmutatni azt is, hogy ha nem muszáj, nem feltétlenül érdemes egy szabadidő-autót egy sima kompakt modell helyett választani.
Külön vásárlóközönséget szólítanak meg elméletileg
Főleg azért is érdemes jól megfontolni a választást, mert a Vitara sem egy óriási SUV, nevezhetjük akár kompakt szabadidő-autónak is a 4175 milliméteres hosszúságával. Ez pontosan 13,5 centivel rövidebb, mint a most vele „megversenyeztetett” Kia Ceed, amelynek hosszúsága 4310 milliméter. A tengelytávolságuk közötti különbség is előrevetíti az utastérbeli differenciát, hiszen a Ceed 15 centivel hosszabb ezen a téren. De mit is jelent mindez belül? Szerencsére megmértük a korábban nálunk járt tesztautókat. Legutóbb például a
Vitara fullextrás változata járt nálunk összkerékhajtással, amelyben a hátsó lábtér 195 milliméter volt, míg a
Kia Ceed GT Line-ban 210 millimétert mértünk, tehát másfél centivel nagyobb a hátsó lábtér a Ceedben. Csomagtérben a Vitaránál az előny, igaz nem hatalmas. Alaphelyzetben 18 literrel nagyobb a Vitara csomagtere, hiszen 375 literes, míg a Ceed 357 litert ad (igaz ez az adat a lágy hibridé, amúgy 395 liter). Elég kiegyenlített tehát a „küzdelem” a helykínálatban.
[BANNER type="1"]
A Ceed tengelytávolsága hosszabb
Mi a helyzet a motorizáltság terén? Habár a Ceed a frissebb konstrukció, a Vitara adja alapból a lágy hibrid hajtásláncot. A Suzukinál 1,4 literes, négyhengeres, turbós benzines az alapmotor a 48 voltos rásegítős rendszerrel. A Ceedhez viszont csak háromhengeres, egyliteres turbómotor jár alapból. A Vitara 130 lóerős, a Ceed csak 100, de mindkettő tökéletesen elegendő az autók megfelelően dinamikus mozgatásához, bár a Suzuki kicsit könnyebb is amellé, hogy erősebb. Üres tömege ugyanis 1,16 tonna, míg a Ceed 1,22 tonnát nyom a mérlegen. Persze a Ceedhez is rendelhető a lágy hibrid rendszer extraként, de csak az 1.6 T-GDI motorhoz, illetve az 1,6 literes dízelhez alapból jár, de ezek már jóval magasabb árkategóriában mozognak. Ami közös bennük, az a hatfokozatú, manuális sebességváltó.
[BANNER type="2"]
A ceed alapáron 3 hengeres motort ad, a Vitara 4 hengerest
El is érkeztünk akkor az árakhoz és a felszereltségekhez. Az igazságosság kedvéért mindkét típusnál a kedvezményes árakat vettük figyelembe. A Vitara a drágább, 5 710 000 forintos alapárával. A Ceed 5 249 000 forintról indul, tehát 461 ezer forinttal olcsóbb a Kia, ami azért jelentős összeg. Nézzük a fontosabb alapfelszereltségeket is, hogy pontosabb képet kapjun!. A Kiánál Steel néven fut az alapfelszereltség, amely tartalmazza többek között az éberségfigyelőt, a sávtartó asszisztenst, a ráfutásos ütközéselkerülőt, a vészfékezésre figyelmeztető rendszert, a visszagurulásgátlót és a tempomatot. A klíma manuális, a garancia pedig 7 év/150 000 kilométer. A Suzukinál a GL szint az alap a Vitarához. Mindjárt az elején szembetűnik, hogy alapáron járnak a LED fényszórók, míg a Ceedhez csak halogént adnak alapból. A sofőrsegédekben körülbelül ugyanazt nyújtja, ugyanúgy ad visszagurulásgátlót és vészfékfékasszisztenst, viszont a tempomat alapból adaptív, a klíma pedig automata. Sávtartó segédet nem említ a Vitara alapfelszereltsége, cserébe táblafelismerés is jár, utóbbi a Ceednél nem. Végül a Suzuki a 3 év általános garanciája mellett a motorra, a turbófeltöltőre, a váltószerkezetre és a hibrid rendszere 10 év/200 000 kilométert vállal.
[BANNER type="3"]
A Vitara alapárába magasabb felszereltségű Ceed is belefér
Viszont, ha a Vitara alapárával nézzük a Ceedet, akkor már Silver felszereltséget kapunk 5 699 000 forintért. Mennyivel ad ez többet? Nos, a Silverhez már járnak a kanyarfények, a fűthető első ülések, a fűthető kormánykerék, az automata légkondi, az esőszenzor, a fűtött külső tükrök, a bőr kormánykerék és a bőr sebességváltó gomb, szóval ezek az extrák férnek abba a bő 400 ezer forintba, amennyivel a Vitara többe kerül.
Összességében tehát a Suzuki több pénzért többet is nyújt felszereltségben, viszont helykínálatban nem igazán ad többet a nagyobb csomagtérnél. Innentől kezdve már tényleg csak az a kérdés, hogy a vásárlónak tényleg szüksége van-e az emelt hasmagasságra, magasabb üléspozícióra, vagy az opcionálisan elérhető összkerékhajtásra. Amennyiben igen, akkor tényleg érdemes szabadidő-autóban gondolkodni, de ha nem, akkor egy sima kompakt is ugyanannyit nyújt. Bár végszóként hozzá kell tenni, hogy a Kia Ceed kimondottan kedvező árazást kapott a kategóriájában, mert sok más alsó-közepes típus jóval drágább szintről indul.
Te melyik műfajt kedveled jobban? A hagyományos kompaktokat vagy a szabadidő-autókat?