Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2011. 05. 31.

Milyen kompaktokat kapni kétmillió forintért?

Fiatal kompakt autókat kerestünk tipikusan magyar szemlélettel, azaz 3 évesnél nem régebbieket, maximum kétmillió forint környékén. Íme, a felhozatal!

Milyen kompaktokat kapni kétmillió forintért?
Nem vitás, aki családos, de nincs sok pénze mobilitással kapcsolatos vágyainak kielégítésére, az leginkább egy alsó-középkategóriás, azaz kompakt méretű autó megvásárlásával realizálhatja igényeit. A Golf-osztálynak is nevezett szegmensben körülnézve arra törekedtünk, hogy lehetőleg minél fiatalabb, ám árban megfizethető kocsikat keressünk, így ezekhez a fő szempontokhoz igazítottuk a kritériumokat. Maximum 3 éves, ötajtós modellekre vadásztunk, minimális felszereltség és motorvariáns megkötése nélkül, felső plafonként kétmillió forint környéki irányárakkal. Őszintén szólva, nem számítottunk arra, hogy dúskálni fogunk a lehetőségekben, hiszen kis pénzből csodát tenni nem igazán lehet, pláne manapság, amikor már a Suzuki is pár ezres híján 3 millió forintot kér az ötajtós, 1,2-es új Swift mezítlábas kiviteléért – a félreértés kedvéért, semmi bajunk a japán kisautóval, csak viszonyításképpen említettük. A Használtautó.hu professzionális keresőjébe beírt paraméterek alapján azonban egyértelműen kiderült: van választék, de a találati lista döntő hányadát mindösszesen két gyártó, a Citroën (C4) és az Opel (Astra) uralta, és mellettük csak elvétve akadtak fenn a szűrőn egyéb márkák modelljei.
Kezdjük az Opel Astra G sorozat Classic verziójával, amelynek több előnye is a kispénzű vásárló malmára hajthatja a vizet. Egyrészt műszakilag kiforrott, hosszú ideig gyártott autóról van szó (szükség szerint bőséges a választék olcsó, jó minőségű alkatrészekből), másrészt, mivel már kapható volt vele egyetemben a korszerűbb, modernebb Astra, a szerényebb kiállású, nem túlzottan extrázható, alapmotoros Classicot sokszor idősebbek, középkorúak vásárolták, akiknek a régi is tökéletesen megfelelt. Ebből pedig az következik, hogy relatíve könnyen találhatunk első gazdás, nem sokat futott, nem cégautóként lestrapált, garázsban állt példányokat. Rögtön három ilyennek tűnő Astrával is szolgálhatunk: közös tulajdonság az 1,4-es, 16 szelepes, 90 lóerős benzinmotor - amellyel nincs ugyan túlmotorizálva az autó, de a célnak megfelel -, a felszereltségben pedig az ABS, a szervokormány, a manuális légkondicionáló, az első elektromos ablak, valamint a központi zár.

Mindhárom kocsi irányára 1 999 000 forint, a futásteljesítmény hasonló, így voltaképpen megtehető a szín szerinti választás is. A 2008. februári, 43 ezret futott, metálszürke Astra Győrben várja gazdáját, míg a 42 ezer kilométeren át használt ezüst metál, és az órája szerint 52 ezernél tartó metálkék Budapesten került eladósorba. Való igaz, hogy mind kívül, mind belül karaktermentes jelenség az Astra G, esztétikai élményt nem fog okozni, de ki tud szolgálni egy átlagos családot, 370 literes csomagtere bővíthető, és nem utolsó szempont, hogy a EuroNCAP törésteszten anno négy csillagot kapott, tehát nem éppen egy idejét múlt konzervdoboz.

Aki ragaszkodik az újabb, mondhatni szebb, és H betűjeles Astrához, de igazából nem vastagabb a tárcája, nem feltétlenül van reménytelen helyzetben, ám ajánlott nagyon észnél lenni. Az iménti G modellekhez képest forintra azonosan (tehát 1 999 000 forintért) már alternatíva lehet a modernebb konstrukció, de a futásteljesítmény a duplája, közel a triplája is lehet, és évjárat alapján nincs semmilyen előny. Íme, a példa: 2008. februári, 1,4-es ECOTEC, 90 lovas Astra H-t hirdetnek 135 ezer kilométerrel, fehér színben. Kissé cégautó szagú a történet, akárcsak az 1,6-os 115 lóerős ECOTEC benzinmotorral hajtott párjánál, amely 2008. júniusi, és 101 ezer kilométerrel parkol ugyanazon budapesti telephelyen. Néhány tízezer forinttal a lélektani kétmilliós határ fölé nyújtózva az évjáratok nem javulnak, de a kilométerek valamelyest csökkennek. Egy ezüstszürke, 2008. áprilisi Opel Astra 1.6 Enjoy 2 089 000 forintért kelleti magát, az ellátmány a szokásos, de elegendő tartalommal bíró alapstafírung, a kilométeróra számlálója pedig 87 ezernél jár. Megnyugtató? A 135 ezernél biztosan jobban hangzik, ám a helyes döntésre így látatlanul még nincs teljes garancia.

Az Opel mellett a Citroën is szóba jöhet, méghozzá a C4-es első generációjából, amelynek ötcsillagosra vizsgázott karosszériája tágas, kényelmes belsőt rejt, igaz, a futurisztikus, megszokást igénylő műszerfal nem mindenki tetszését nyeri el. Ár szerint a francia autó a nyerő: 2008. februári, 58 ezer kilométert használt C4 1.6 Image (109 LE), manuális klímával, metálfénnyel - és az Opeleknél felsorolt többi tartozékokkal együtt - 1,89 millió forintért Sopronban várja új tulajdonosát. Ennél a márkánál már képbe kerül a dízelmotor is, kaposvári hirdetéssel kínálnak egy fehér C4 1.6 HDi Prestige modellt, méghozzá az erősebb, 110 lovas erőforrással, 98 ezer kilométerrel, 2008. áprilisi forgalomba helyezéssel – az irányár 2 049 000 Ft. Sokan félnek a Citroën nevet még mindig körüllengő megbízhatatlanságtól, a széteső, zörgő utasterektől, pedig a használói vélemények szerint a C4 már nem kiugróan rossz minőségű autó. Teljes értékelésben 3,5 pontos osztályzata erős közepesnek felel meg, így adott esetben megéri kalkulálni vele, és ezt nem mi mondjuk, hanem az autókat tartósan használó tulajdonosok.

Az alsó-középkategóriát a korábbi Volkswagen sikerek miatt szlengesen Golf-osztálynak is szokták nevezni, de kétmillió forint környékén 3 éves, tehát ötödik generációs Golfot találni bizony szép feladat. Nálunk egyetlen autó került képbe, konkrétan 2 090 000 forintért egy 2008. áprilisi, 1,4-es, 80 lovas példány, az egész mezőny második legnagyobb - 164 ezer kilométeres - futásteljesítményével, valamint a leggazdagabb felszereléssel – döntően ESP, ASR kipörgésgátló, kétzónás automata klíma, fedélzeti számítógép és függönylégzsák jelenti a pluszt. A Golfhoz képest változatlan áron ugyancsak 1,4-es benzines, de már 109 lóerős az a 2008. decemberi Hyundai i30 Comfort, amelynél nem titok, hogy a bal eleje sérült volt, de szakszerű javítást jelez az adatlap. Végül is, ha nem történt nagy gubanc, egy kisebb ütközés, koccanás helyrehozása valóban nem a világ vége, és 58 ezer kilométerrel, automata klímás, függöny- és oldallégzsákos felszerelésével nem kell azonnal leírni a dél-koreai kocsit. A Hyundai mellett egy első tulajdonostól származó dízel Kia is felbukkant a társaságban, de a 2008-as cee’d 1.6 CRDi fokozott óvatosságot követel: 1,89 millió forintjával a Citroën C4 árszintjén mozog, tehát olcsó, ellenben 187 ezer kilométeres (így a Kia 7 év/150 ezer kilométeres garanciájából is kilógó) futásával toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. [BANNER type="1"]
Szintén dízelmotoros gép a „vasaló formájú” Renault Mégane 1.5 dCi Expression (105 LE), 2008. januári dátummal, gazdag tartalommal (ESP, kulcs nélküli indítás, tempomat, automata légkondicionáló), de hiába a legkedvezőbb, 1 849 000 forintos ár, a tulajdonos sajnos nem árulta el, mennyit futott a kocsi. A 2008. májusi, 1,4-es Fiat Bravónál 2 050 000 forintért nincs ilyen gond, a 90 lóerős, tehát nem éppen a fürgeségével hírnevet szerző olasz esetében 90 ezer km szerepel az adatlapon, és az eleve jónak mondható Dynamic komfortszintet még egy tolótető is megfejeli. Végezetül egy második generációs Ford Focus maradt a tarsolyban, amelyet korábban más szemszögből nézve veséztünk ki alaposabban. Nagy valószínűséggel bank által visszavett példány lehet az a 2008. márciusi, 2 020 000 forintra tartott 1.4 Ambiente (80 LE), amelynél 59 ezernél tart a számláló, és az eleganciát sötétkék metálfényezés, a komfortot pedig automata légkondicionáló biztosítja.
Választani nem könnyű, de alapigazság, hogy konkrét modell helyett inkább állapotot érdemes keresni, azaz bármilyen modellből is jöjjön szembe egy feltűnően megkímélt példány, leginkább azzal érdemes barátkozni. A jól hangzó extrák helyett pedig a megkíméltség az, ami egy használt autónál sokat ér.