Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2012. 03. 12.

Minden infó a Toyota legkisebb, hozzánk is érkező hibridjéről

Májusban érkezik a Yaris Hybrid, amelyet a kisautó dízeleinél olcsóbbnak és takarékosabbnak is ígér a Toyota.

Minden infó a Toyota legkisebb, hozzánk is érkező hibridjéről

Elsőként tavaly tavasszal, az egy évvel ezelőtti Genfi Autószalonon láthattuk a Yaris HSD-t, azaz a nem csak a hibridet, az akkor még ismeretlen Yarist is előrevetítő koncepciót. Cseppet sem volt így titok, hogy a harmadik generációs Yarisból hibrid is készül majd. Míg a Yaris már tavaly év végén, a kisautók szegmensének első full hybrid modellje csak most, az idei Genfi Autószalonon debütált. A Toyota szerencsére nem engedett jó szokásából, ha hibridesít, csakis olyan verziót készít, amely képes csupán villanymotorjával is mozogni.
Így van ez a többi Yarisnál 2 centiméterrel hosszabb, ennyivel nagyobb első túlnyúlású Yaris Hybrid esetében is, azaz hamarosan a kifejezetten városi autót keresők is választhatnak olyan modellt, ami rövid, mintegy 2 kilométeres távon teljesen emissziómentes lehet, ugyanakkor józan hatótávot is adhat. A józan hatótáv valójában nem is olyan józan, elvileg 1000 kilométer feletti, ugyanis az üzemanyagtank 36 literes, a vegyes fogyasztási érték pedig 3,5 l/100 km (CO2=79 g/km). Persze azért nagyon komoly illúzióink ne legyenek, tudjuk, hogy laboratóriumi körülmények között mérik a vegyes fogyasztást, de ma már az is nagy szó, hogy egy mintegy 15 (tehát nem az átlagosabb, 20) ezer forintos teletankolásból 800 kilométer megtehető.
A szerény fogyasztáshoz a légellenállás, új orr-rész és padlóburkolat általi optimalizálása (Cd=0,286) is hozzájárul, a fő érdem azonban a hajtásláncé, melynek főszereplője az Auris és a Prius 1,8-asához mérten 16,5 kilogrammal, azaz 20 százalékkal alacsonyabb tömegű, 10 százalékkal rövidebb löketű 1,5 literes, Atkinson ciklusú benzinmotor és a CVT, fokozatmentes automata váltóval hozzá csatlakoztatott villanymotor. Az első generációs Priuséval egyező méretű benzines teljesítménye 75 lóerő, nyomatéka 111 Newtonméter, a változó szelepvezérlésű 16 szelepest a teljes élettartamot kiszolgáló lánc hajtja. A villanymotor teljesítménye 80 lóerő, indulásától rendelkezésre álló nyomatéka 207 Nm. A rendszer egyszerre 100 lóerő teljesítményt tolhat az első kerekekre, mellyel a Yaris 11,8 másodperc alatt érhet 100 km/órára, végsebessége pedig 165 km/óra lehet.
[BANNER type="1"]

Közben az utas-, de még a csomagtér helykínálata is változatlan, az Aurishoz mérten ugyanis nem csak a motor, a nikkel-fémhidrid (NiMh) akkumulátor is apasztott, 168 cellájából csak 120-at hagytak meg a tervezők, ami 11 kilogrammos, a motortól ismerősen 20 százalékos tömegcsökkentést jelentett, s ezzel mérete is akkorára zsugorodott, hogy a hátsó ülés alá befért. Így maradt a Yaris egészen parádés utastérmérete és a csomagtér 286 litere.
Ugyanígy változatlan a remek városi manőverezhetőséget ígérő, 4,7 méter átmérőjű fordulókör, pozitív hozadéka azonban temérdek van a hibrid hajtásláncnak. A Toyota valós életben végrehajtott tesztjei szerint a városi autózás 60 százaléka a benzinmotor beindítása nélkül, azaz teljesen emissziómentesen letudható. Ha pedig valaki élményautózni szeretne, az akkumulátorok miatt a hagyományos Yarisokénál alacsonyabb tömegközépponttal szembesülhet, a zörejekre érzékenyek pedig elismerően nyugtázhatják, hogy a menetzajok nem csak szerényebbek, a CVT váltó miatt egyenletesebbek is, mint a többi kisautóban.
Ráadásul a csupa előnyt adó hibridért a korábbi információk szerint csak a benzinmotorosokhoz képest kell majd felárat fizetni – nem többet, sőt inkább kevesebbet, mint a dízelmotorosokért. A piacra májusra ígért Yaris Hybrid árát így 4 millió forint környékére várhatjuk, mely már nagyon csábító lesz ahhoz, hogy az új autót vásárlók kellő ösztönzést kapjanak a környezetbarát és olcsón fenntartható hibrid iránt. Csak néhány fontos jellemző: a többi hibrid Toyotához hasonlóan a Yarisban sincs egyetlen szíj vagy görgő, önindítóját és generátorát a villanymotor kiváltja, fékbetéteit a jelentős fékenergia-visszatáplálás miatt csak 100 ezer kilométer felett kell cserélni, ismertetett fogyasztása pedig már-már robogónyi. Várjuk, hogy személyesen is megízlelhessük!