Mindenre volt válasza - Veteránkorba lépett a BMW E34
Sornégy, sorhat, vényolc? Esetleg sportkombi? Az E34-es 5-ös BMW már mindenre tudott megfelelő lapot húzni, a trükkös tetőablakot és az összkerékhajtást beleértve. Idén 30 éve mutatkozott be.
Harminc évvel ezelőtt indult az E34-es 5-ös sorozat gyártása - számtalan újítással az 5-ös történetében
Egyre kevésbé meglepő, hogy ma már leginkább műanyag lökhárítós modellek lépik át a veterán korhatárt. Oldtimer minősítést ma már nem csak egy E28-as 5-ös BMW kaphat, utódja, az E34 is beérett, harminc évvel ezelőtt, 1988 februárjában indult a gyártása. Fejlesztése már jóval korábban, egészen 1981-ig kell visszautaznunk az időben, ha az első skicceket szeretnénk róla látni.
Az E34 szoros párhuzamban készült a korabeli 7-essel, ezért is a temérdek hasonló részlet.
Karakterük megegyezik, ám a csúcsmodell két évvel korábban ünnepelhette a veterán kort. A két autót ugyanaz a művész vázolta fel, ám Ercole Spada még azelőtt távozott a BMW-től, hogy az 5-öst véglegesítették volna, az utolsó vonalakat már Claus Luthe finomította.Ugyanaz rajzolta, mint az E32-es hetest, vagy a Fiat Tipót, ám nem Ercole Spada fejezte be
Sportos, kimért, elegáns, elődjéhez képest jóval tágasabb és kényelmesebb modell volt, itt kerültek a vesék először a színre fújt bajuszlécre
Apró dizájn elemként itt jelent meg először a bajuszléccel egybeépített vese.
Vagyis ahol a karosszéria színére fényezett elem már körbe öleli a jellegzetes hűtőmaszkot. Az akár projektoros és mosó berendezéssel is szerelt fényszórók még négy külön egységből álltak, ahogy az irányjelzők is, a közös bura alá helyezett lámpákkal épp az E34 modellciklusa alatt mutatkozott be a BMW, az E36-tal.Először készült Touring is az 5-ösből, olyan fergeteges extrákkal, mint a külön nyitható hátsó ablak és a két részben nyitható tetőablak
Harmadik generációs 5-ösként az E34 számtalan újítást hozott a modell történetébe, megjelent például a Touring, vagyis a kombi.
A családi kivitel dizájnban tökéletesen passzolt a szedánhoz, és olyat tudott, amit a mai napig nem enged el a BMW, ez pedig a külön is nyitható hátsó ablak a csomagtér fedelén. Egy valamitől viszont elbúcsúztak elég hamar, ez pedig a Toruing nyitható teteje, ami trükkösen két részből állt, és nem csak elöl, de a hátsó utasok feje felől is elhúzható volt. A Touring továbbá ledönthető hátsó üléseket is kínált, valamint a kombit sem hagyták ki az M5 sorozatból. Felszereltségét tekintve az E34 már alapvetően sem volt szerény, alap volt a szervókormány, az elektromos tükörállítás, a csomagtérajtót és a tanknyílást is záró központi zár, valamint a hat hangszórós kazettás magnó, a kétzónás fűtés, 1990-től a sofőroldali légzsák, egy évvel későbbtől a blokkolásgátló mind a négy keréken, valamint a fűtött ajtózárak és az ablakmosó fúvókák.Alap volt a szervókormány, kétzónás digitális klíma is lehetett a fedélzeten, elektromos ablakok és akár kulcs nélkül is bejuthattunk
[BANNER type="1"]
Két Art Car is készült az E34-ből, a BMW híres sorozatában bérelt helye volt az új 5-ösnek
Ezeken túl az amerikai kivitelek alapból kaptak légkondit, 10 hangszórós kazettás magnót, a nagyobb motoroknál bőrüléseket, elektromos ablakokat, 10 irányban elektromosan állítható első üléseket és elektromosan nyitható napfénytetőt 1992 után. Az E34 menetbiztonsága is rendkívül fejlett volt, bár légzsákból csak kettőt kínált, azt is csak 1992 után, ez volt az első 5-ös, mely kipörgésgátlót és menetstabilizátort is kapott, valamint hatfokozatú váltót és akár állítható keménységű futóművet. Az elektronikai megoldások egyik csúcspontja az akár utólag is beszerelhető fedélzeti számítógép, vagy konyhanyelven nagy board, mely fogyasztási adatokkal, hatótávolsági adatokkal, és persze pontos idővel és dátummal is szolgálhatott.
Egyes modellekben még kulcs nélküli nyitási rendszer is elérhető volt, de a tempomat és a kétzónás digitális klíma is népszerű extra volt.
Menetstabilizátort és kipörgésgátlót is kaphatott, feláras volt a sportfutómű és az önzáró differenciálmű
Motorválasztéka minden korábbi 5-ösnél szélesebb, összesen kilenc motorcsalád volt elérhető 1988-1996 között az E34-ben.
Az alap négyhengeres M40 kódjelű 518i-től, mely Európában az alapmodell volt, a hathengeres benzineseken át, amiből az M20 kódjelű egy vezérműtengelyes 520i volt az alap a többi piacon. Ennek helyére 1990-ben érkezett a dupla vezérműtengelyes, már változó szelepvezérléses hathengeres. Az M50TU motorkódú 525i-hez a modell történetében először akár összkerékhajtást is lehetett kérni, ez volt az iX modell, az 530i és 535i modellek kezdetben sorhatosak, később V8-asok lettek. A nyolchengeres modellek közül a csúcs, és az M5 alatt a legmagasabb modell mindenképp az 540i, az M60B40-es motorkódú modell szívó V8-asa 282 lóerővel szolgálta ki sofőrét, aki alapáron már hatfokozatú kézi váltót kapott, opciósan pedig ötfokozatú automatát, mindezt csak az utolsó években, ugyanis 1993-ban jelent meg ez a variáns. Turbódízelből a 24 és 25 td modellek, valamint a 25 tds modellek voltak elérhetőek, a nagyobbak a modellfrissítést követően.Az 540i V8-asa volt a csúcsmodell az M5 alatt, a sportmodell viszont sorhatost kapott, a gyártás végére 340 lóerőt teljesített
Az M5-ből még Touring is készült, 1991-ben a szedánnal együtt mutatkozott be a Frankfurti Autószalonon
Mindenképp a sorozat ékköveként jelent meg az M5, mely külsőre is hozott csemegét bőven, ám az apró kiegészítők még csak szolidan jelezték a sportmodellt. Motorja a soros hathengeres S38B36 kezdetben 311, a gyártás végére viszont már 340 lóerőt teljesített, és 3,8 literesre fúrták. 1991-es bemutatkozásakor már mellette pózolt az M5 Touring is a Frankfurti Autószalonon, ám csupán 1995-ig készült, 1993 után pedig csak az európai piacra. Hogy Amerika se maradjon sportmodell nélkül, megkapták az 540i M-sportot az M5 összes kiegészítőjével, annak fékeivel és felnijeivel, ebből csupán 205 darab készült, de 139-et a hatfokozatú kézi váltóval rendeltek. Kanadának M540i néven készítettek ezen felül feljavított fékes és 18 colos felnivel szerelt kivitelt, melyből csupán 32 példány készült, mindegyik kézi váltóval. Ausztrália és az Egyesült Királyság is kapott különleges M modellt az M5 teljes utasterével felszerelve, az 540i modellek váltója az utolsó évben már az a hatfokozatú Getrag volt, melyet az utód, az 1995-ben érkezett E39 is megkapott.
Utolsó évében együtt készült utódjával; a sikeres évek alatt, miközben egyszer frissítettek, összesen 1 333 412 darabot adtak el belőle.
Apró frissítésekor változtattak az orrán, szélesebbre húzták a géptető bordáit és a veséket, amik így hangsúlyosabbá váltak.