Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2011. 10. 12.

Mit bír a vízlepergető szélvédőbevonat? Felkenettük egy Focusra

Jön a tél, egyre hamarabb sötétedik és egyre több csapadék várható, nincs jobb alkalom a vízlepergető szélvédőbevonat próbájára, mint a mostani.

Mit bír a vízlepergető szélvédőbevonat? Felkenettük egy Focusra
Nem titok, hogy társoldalaink, a használtautó.hu, illetve az autóalkatrész.hu üzletkötői egész évben az országot járják, így amikor az EZ Wash felajánlotta, hogy teszteljük nanotechnológiás szélvédőbevonatát, első körben hozzájuk fordultunk: ki tesztelte, kinek van az autóján, ki szeretné kipróbálni? Én ugyanis saját autómra hiába tenném fel, keveset járok vele autópályán (ahol leginkább élvezhető), egy tesztautón pedig pont annyi tapasztalatot tudnánk szerezni, amennyivel már most is rendelkezünk. Sokkal életszerűbbnek tartottuk tehát a vízlepergető réteget egy sokat, lehetőleg zömében autópályán, országúton közlekedő autóra feltenni.
Mint sok esetben, most is mázlink volt, az egyik kolléga már próbálta, imádta, de hatását mintegy negyed évig élvezhette csak, addigra a bevonat lekopott. Mostani autója, a cégautós körökben népszerűségi listavezető Ford Focus még semmilyen nano-bevonatot sem kapott, és persze, hogy szívesen kipróbálná. Nem is kellett több, foglaltuk az időpontot az EZ Wash-nál, ahol a mágikus anyag felvitelekor derült ki, kollégánk korábban is a német Nanolex termékét használta megelégedéssel.
Az ő tapasztalatai szerint is igaz az, amit a forgalmazó ígér: 80 km/óra felett a menetszéltől maguktól kúszik le a vízcseppekké összeálló esővíz a szélvédőről, városi tempónál, vagy akár álló autónál (valamint a lent látható, a szélvédő bal oldalát kezelten, jobb részét kezeletlenül demonstráló videón) is megfigyelhető fátyol helyett apró cseppekbe áll össze a víz az ablakon. A törlő utóbbit könnyebben dobja le, mint az egybefüggő fátylat. Noha alapesetben csak a szélvédőre ajánlják a bevonatot, messze nem kidobott pénz az első oldalablakokra is kérni azt. (A Lurdy Házban lévő EZ Wash díjszabása szerint ez egyébként a két oldalra pontosan annyiba kerül, mint az egész szélvédőre, azaz 3900 forintba.) Autópályán az ezen, vízlepergetővel kezelt oldalüvegek is gond nélkül szárazok maradnak a menetszéltől, de például egy méretes pocsolyába hajtás után is sokkal gyorsabban dobják le magukról a folyadékot.

A képességek tehát már bizonyítottan megvannak, most a kérdés az, hogy az alapos (többszöri alkoholos és kerámiaszemcsés üvegpolíros) tisztítás után felvitt bevonat mennyit bír. A forgalmazó 6 hónap garanciát vállal a tartósságra. Lássuk! Jó esetben március végén jelentkezünk azzal a hírrel, hogy valóban bír fél évet a bevonat, rosszabb esetben pedig hamarabb, ha elveszíti hatását. Igazi nyúzópróba lesz, kollégánk ugyanis éves szinten 60 ezer kilométert autózik, azaz a bevonatnak nála 30 ezer kilométert kellene bírnia.
Update!
Csaknem egy évig bírta a bevonat a tartós kiképzést, addig pergette le a vízcseppeket. Hatása tehát fél évig biztosan kitart - nem véletlen a garancia, utána is érezhető, de a kezelést évente ajánlott megismételni.
[BANNER type="1"] A nanotechnológiás víztaszításnak egyébként járulékos előnyei is vannak: az egyik, hogy kevesebbet kopik az ablaktörlő, a másik pedig, hogy az üveg sokkal könnyebben tisztítható. A kezelt felület tapintásra is sokkal selymesebb, mint a többi üveg, a forgalmazó szerint a bogarak akár sima vízzel, mosószer nélkül is könnyedén letörölhetők a kezelt üvegről, s télen is csak a fagyállóság, nem pedig a tisztítóhatás miatt érdemes szélvédőmosót tölteni a tartályba. Utóbbi egy okból mégsem mindegy, hogy milyen. A legolcsóbbak lúgos kémhatásukkal károsíthatják a bevonatot.