Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 05. 28.

Mit kapunk 500 ezer forintért, ha büdös a Swift?

Keresettek manapság az olcsó kisautók, van is belőlük kínálat bőven. Jolly joker a Suzuki Swift, mégis sokan kerülni kívánják. Körképünk ezúttal nekik szól.

Mit kapunk 500 ezer forintért, ha büdös a Swift?
Olcsó autó kéne? Mindenki tudja a választ, hogy a Suzuki Swift a megoldás. Szinte kortól és autóra szánt összegtől függetlenül mindenki megkaphatja a maga kommersz Suzukiját. Aki félmillió forinttal a zsebében keres autót, az az itthon extrán hosszan gyártott második generációból, azaz az első hazai Swiftből válogathat - szinte vég nélkül. Ilyen összegért már joggal lehet elvárni légkondicionálót és a városi közlekedést, leginkább a parkolást erőteljesen megkönnyítő szervokormányt is. Igen ám, de amilyen köztudott, hogy befutó olcsó autó a Swift, olyan lenézett is. Főként az első hazai gyártású, azaz a klasszikus Swift túlzottan erősen fonódott össze a puritánsággal, a kellemetlen vezetési pozícióval és a lélektelen utastérrel, futóművel. Meg kell hagyni, van ebben igazság, ahogyan abban is, hogy a Suzuki gyakorlatilag elnyűhetetlen, és fillérekért lehet hozzá kapni gyakorlatilag bármit.[BANNER type="1"]
Mindezek ellenére, illetve a fenti okokból - mindenki válogassa ki a megközelítésének megfelelőket - temérdek autóvásárló akad a „csak Suzukit ne" szemlélettel. Ezúttal egy ilyen álmodozó kedvéért néztünk szét a Suzuki-ellenességen túl néhány elvárással és félmillió, autóvásárlásra szánt forinttal a tarisznyában. A kötelező, és ilyen összegnél még minimum 10 százalékos reális alkulehetőséggel 550 ezer forintig, és az átlagosnak megfelelő 12 éves életkorig kerestünk 4 vagy 5 ajtós kisautókat. Cél a szerény fogyasztás, az olcsó szervizelés, az pedig további elvárás, hogy legyen benne légkondi, hiszen elvileg hamarosan itt a nyár, s persze szervokormány is kell, hogy a volán tekergetése közben se kelljen izzadni.
A keresési feltételeknek megfelelő kisautók
Modell Teljesítmény [LE] Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Citroën Saxo 1.5 D 57 2001 141 000 550 000
Dacia Logan 1.4 75 2006 260 000 499 000
Daewoo Kalos 1.2 72 2004-
2005
145 000-
241 000
520 000
Daewoo Kalos 1.4 83 2003-
2004
nincs adat -
277 685
385 000-
550 000
Daewoo Kalos 1.4 16V 94 2003 nincs adat -
152 000
479 000 -
499 000
Daewoo Lanos 1.3 75 2002 nincs adat -
142 000
459 000 -
480 000
Daewoo Lanos 1.5 86 2001 118 000 550 000
Daewoo Lanos 1.6 106 2001 nincs adat 319 000
Daewoo Matiz 0.8 52 2002 nincs adat 480 000
Daihatsu Cuore 1.0 54 2002 112 504 549 000
Daihatsu Sirion 1.0 58 2001 61 800 550 000
Fiat Albea 1.2 16V 80 2003 -
2005
nincs adat -
111 300
549 000
Fiat Punto 1.2 60 2001 -
2004
93 000-
274 000
468 000-
549 000
Fiat Punto 1.2 16V 80 2001 -
2003
nincs adat -
172 722
400 000-
510 000
Ford Fiesta 1.4 TDCi 68 2003 nincs adat 510 000
Hyundai Atos 1.0i 54 2001 100 000 499 000
Opel Corsa C 1.3 CDTI 70 2003 200 000 550 000
Peugeot 206 1.4 75 2001 nincs adat -
185 373
480 000
Peugeot 206 1.4 Hdi 68 2003 305 000 450 000
Peugeot 206 SW 1.4 75 2004 212 000 550 000
Renault Clio 1.5 dCi 80-
101
2003 199 000-
249 045
449 000-
499 000
Renault Thalia 1.4 75 2001-
2004
123 000-
169 000
450 00-
520 000
Renault Thalia 1.4 16V 98 2001-
2004
152 379-
217 000
495 000-
550 000
Renault Thalia 1.5 dCi 65 2002-
2004
nincs adat -
250 000
389 999-
550 000
Renault Thalia 1.5 dCi 80 2006 166 820 499 999
Rover 25 1.4 Crown 103 2001-
2002
nincs adat-
125 000
348 000 -
499 000
SEAT Cordoba 1.4 60 2001 182 000 549 000
SEAT Cordoba 1.4 16V 75 2002 nincs adat 549 000
Suzuki Alto 1.1 GLX 63 2004-
2005
nincs adat -
156 000
485 000 -
550 000
Suzuki Ignis 1.3 VVT-
i
94 2003 230 000 500 000
Suzuki Wagon R+ 1.3 76 2001-
2004
101 000-
180 000
479 000-
550 000
Suzuki Wagon R+ 1.3 VVT 94 2003-
2005
nincs adat -
210 000
328 000-
500 000
Volkswagen Polo 1.4 PD TDI 75 2001 220 000 440 000
Volkswagen Polo Classic 1.6 75 2001 nincs adat-
170 000
450 000-

519 000
A lista elején a Citroën Saxo áll 1,5 literes, 57 lóerős szívódízellel. Sokkal kevésbé ismert olcsó autó, mint a Swift, ám akinek volt ilyenje, az esküszik rá. Utastere persze még kisebb, mint a lenézett Swifté, motorja ellenben darabosabban és hangosabban jár, hiszen dízel. Takarékos, de sokkal azért nem tud a – szintén aszkéta – Swift étvágya alá menni. A Dacia Logan másban nagy: csomagtere 510 literes, azaz egyáltalán nem kisautós, s noha padlólemezét tekintve az, utastere is egészen tágas. Klímával és szervokormánnyal csak egyetlen példánnyal, sok kilométerrel kínálkozik, az a példány viszont akár jó vásár is lehet.

Daewoo-ból bő kínálatból szemezhetnek a Swift-gyűlölők. Lanosból temérdek kapható, nemhogy fél-, de negyedmilliótól is. Sajnos egyik sem a tartósság mintaképe, s takarékosnak is legfeljebb a frissebb, 16 szelepes motorosok nevezhetők. Érdekes, hogy Matizból csak egyetlen klímás és szervós van. Ez a miniautó sajnos nem olyan takarékos, mint azt 0,8 literes háromhengeres motorjától várnánk, 6-7 literes étvágyra kell számítani. Nem rossz, százalékosan azonban jelentősen a hasonló méretűeké fölött van. Egy – persze jóval drágábban megkapható – Daihatsu Cuore az alig nagyobb méretű és erejű, szintén háromhengeres motorjával több mint 1 literrel kevesebb kér a felhasználók ezreinek tapasztalatát rögzítő Spritmonitor.de adatai szerint, s takarékosabb a hajszálnyit nagyobb, hasonló motorral szerelt Sirion is.
Fiatból a puttonyos Albea, illetve a Punto II kínálkozik. Érdekes módon a 60 lóerős Puntók a legdrágábbak – ezek ugyanis a kevesebbet futottak, s a használtaknál ez nagyobb érdem, mint az elvileg nagyobb teljesítmény. A Fiat előnye persze, hogy jól veszti az árát, így viszonylag józan futású, akár korrekt állapotú példányok is kifoghatók lehetnek a bőséges kínálatból. Ford Fiestából bezzeg csak egyetlen van 1.4 TDCi motorral, be sem vallott kilométerrel. Vélhetően lehet benne rendesen, hiszen a Fiestát jó vezetni, s az 1.4 TDCi takarékos is. Másik véglet a Hyundai Atos, amely a miniautók között is mininek számít. 1,0 literes, 54 lóerős motorja méretéhez képest gyenge, s nem is kifejezetten takarékos, a Daewoo Matiz konkurenseként említhetjük legfőbb erényként 12 év alatti 100 ezer kilométerrel, ami esetében hihető is lehet.

Fotói alapján kedvencünk egy 200 ezer kilométert futott Opel Corsa C 1.3 CDTI 2003-ból. A hirdetés teljesen hiteles, 200 ezer kilométert futott fehér ötajtóst mutat. Rendszeres szervizeléssel, s bizonyára könnyedén 5 liter alá vihető étvággyal. Akinek sokat kell mennie, annak kifejezetten jó vétel lehet a német gázolajos. Peugeot 206-ból is van dízel, igaz még több, 305 ezer kilométerrel, 206-ból kínálkozik azonban kombi SW is nem túl nagy, alapesetben 313 literes, de legalább könnyedén bővíthető csomagtérrel, első tulajdonosától, 9 évesen, őszinte 212 ezer kilométerrel – nevezhetjük második kedvencnek.
Renault Clio - a második generáció – csakis dízelként, 200-250 ezer kilométerrel fér félmillió alá, a belőle faragott szedán, azaz a Thalia egy kevéssel olcsóbb, s akad 8 és 16 szelepes, 75 és 98 lóerős 1,4 literes benzinesként, valamint dízelként is. A magas futás miatt utóbbiak a legolcsóbbak. Enyhe motorfelújítással, kötelező hajtókarcsapágy-cserével akár sokáig szolgálhatnak még a kifejezetten takarékos 1.5 dCi-k. Az eladásra kínált félmilliós SEAT Cordobák egységes jellemzője a meg nem jelölt óraállás, Rover 25 azonban első tulajdonosától, 125 ezer kilométerrel, bőrüléssel is megkapható 500 ezerért. Utóbbi több mint csábító, pláne, ha egy semmivel sem olcsóbb, ám jóval fapadosabb, de legalább takarékosabb, a Spritmonitor szerint 6 literes átlagú Suzuki Alto mellé tesszük. Suzukiból 100 kilométerenként nem egész 1 literrel többet kérő Ignis, akár összkerékhajtású, de sokat futott Liana és Wagon R+ is kapható. Ha számít a szerény futás – márpedig az olcsó fenntarthatóság miatt számít –, akkor az Alto és a Wagon R+ a befutó. Persze ezek is Suzukik, mint a Swift, sokak számára azonban nem a Suzuki, hanem a tényleg extrán koros Swift az elfogadhatatlan. Aki azonban a Suzukival sem szimpatizál, választhat még Volkswagen Polót szigorúan csakis 2001-ből, azaz a jelen szűrésnek megfelelő legmagasabb életkorral, nem is szerény futással, bevallottan sok szépséghibával rendelkező, valójában kissé hiányosnak is mondható ötajtós, háromhengeres, 75 lóerős dízelként vagy 1,6 literes, szintén 75 lóerős benzinesként, négyajtós Classic karosszérival.
Mi a jó vétel? Mi bizony Suzukira vagy olcsó franciára, Renault-ra, Peugeot-ra, talán Opelre voksolnánk, de ebben az árkategóriában nem kifejezetten modellt, hanem jellemzőket, aktuális állapotot, meg persze követhető előéletet keresnénk.