Cikk2011. 12. 25.

Mit nem hozott a Jézuska? Olcsó autózást például

Mi mást kérhetett volna az autózást szerető ember, mint olcsó, vagy legalább nem dráguló autózást. Ilyet azonban a Jézuska sem tud hozni.

Természetesen mi is boldog, békés, karácsonyt kívánunk olvasóinknak, ám a bejglimámorból józanításként igyekszünk sorba venni, hogy mit nem tudott hozni a Jézuska.
Autózni szerető ember mi mást kérhetett volna, mint olcsóbb, vagy legalább nem dráguló autózást. Ilyet azonban még százezrek kérésére sem tud teljesíteni a legnagyobb csodatevő tündér sem. Így aztán lesz néhány olyan változás a jövő évben, amit sajnos le kell nyelni. Azt azonban szögezzük le, hogy említhetünk pozitívumokat is. Ilyen például, hogy jelentősen csökken a regisztrációs adó, és ha a legtöbb autónál magasabb terheket jelent is, de legalább jövő évtől az autók értékéhez illeszkedik az eddig motorméret szerint kirótt, január 1-től a jármű életkora és teljesítménye szerint változó átírási, azaz vagyonszerzési illeték. [BANNER type="1"]
Itt azonban nagyjából vége is a pozitív, vagy pozitívumot tartalmazó változásoknak. Nem elég, hogy emelkednek az autópályadíjak, a gyorsforgalmi utakat csak ritkán igénybe vevőknek érvágás lesz, hogy jövő évtől megszűnik a négynapos autópályamatrica. Minden autóst érint, hogy noha a biztosítók fokozódó versenyének köszönhetően átlagosan 5-25 százalékkal apadtak a kötelező, azaz gépjármű felelősségbiztosítási díjak, új teherként bevezetésre került a biztosítók által, a díjakkal együtt beszedett, de az Államkincstárba vándorló, az éves biztosítási díj 30 százalékában megállapított baleseti adó. Utóbbi eredményeként ritka - de azért nem példa nélküli - az olyan autós, aki 2012-ben a 2011-esnél kisebb összeget kell csupán biztosítójának fizessen.

A szabályszegőket jövő tavasztól a mostaniaknál komolyabb bírságok sújthatják, de ami a legjelentősebb mértékben növeli majd az autózási költségeket, az nem más, mint az üzemanyag. Egy év alatt a benzin 355-ről 395 forintos átlagárúra drágult, ami egyébként még nem is tragikus, 11 százalékos áremelkedést jelent. A gázolaj azonban - részint jövedéki adójának növelése miatt - több mint kétszer ilyen mértékben kerül többe, a 342-ről 420 forintra ugrott literenkénti átlagár csaknem 23 százalékos növekedést mutat. És ehhez még nem is a várhatóan az év utolsó hetében is emelkedő árszintet vettük figyelembe. Jó hír azonban, hogy már növögetni kezdett a hazai villanyautó-töltőhálózat, ráadásul a szolgáltatók jövőre még ingyenes töltési lehetőséget is adnak, hiszen egyelőre a villany viszonylag olcsó „hajtóanyagnak” számít – jövedéki adó ugyanis még nem terheli. Hogy ez meddig lesz így, azt talán a Jézuska sem tudná megmondani, ahogyan ő – a látottak szerint – az autózási költségeket sem tudja módosítani, amelyek már csak a 27 százalékra emelkedő ÁFA miatt is (minden máshoz hasonlóan) emelkedni fognak.