Mit tud egy Toyota Hiace 600 ezer kilométerrel? Mutatjuk!
A Hiace Európából már kifutott, évek óta nem kapható, ám ennek ellenére szép számmal fut belőle hazánkban is. Íme egy koros, sokat futott, mégis hibátlan példány.
Mindig szolgálatban, de a 19 év alatt begyűjtött 625 ezer kilométer valójában nem is vészesen magas, éves szinten 33 ezer kilométeres átlagot jelent
A Hiace számomra, de talán sokak mások számára is fogalom, legenda. Hiszen néhány Mercedes rohamkocsit leszámítva a Hiace volt az első nagy sorozatú "nyugati" mentőautó. Elnyűhetetlenségüket az OMSZ kötelékében is bizonyították, máig él bennem egy 2012-ben, a mentőszolgálat járműparkja kapcsán készített riport, ahol arról számoltak be az üzemeltetők, hogy nem egy példányt adtak el több mint egymillió kilométerrel még teljesen működőképes állapotban, úgy, hogy azokat még vitték Afrikába, hogy ott jó eséllyel még egy milliónyit szolgáljanak. A Hiace persze elég egyszerű gép volt. Számomra az első autók egyike, amiket vezettem. Emlékszem, hogy gyerekjáték volt kezelni, a 2,4-es szívódízel alapjáratról vitte, a karosszéria remekül átlátható, és persze sugárzott belőle az egyszerű, logikus kialakításon túl az örök életre tervezettség. Persze ez csak érzés, 18 évvel ezelőtt talán még nem a legjobban láttam, így aztán azonnal lecsaptam a lehetőségre, hogy megtapasztaljam, milyen valójában egy sokat futott, egy híján 20 éves Hiace.
Higgadt vezetéssel még tetőcsomagtartóval is 10 liter alatt tartható az örök életű, de persze nem túl erős 2,4 literes szívódízel étvágya
Áttételesen a Toyota monori márkaszervizétől érkezett az infó, hogy ügyfélkörükben van egy már 19 éves, de még mindig náluk karbantartott, több mint 600 ezer kilométert futott példány. Bár tulajdonosa újonnan még félig privát használatra vette, ez a Hiace négyéves kora óta "csupán" munkaautó. Állandóan szolgálatban van, így aztán amikor jött a telefon szombaton, hogy hétfő reggel 8-kor összefuthatnék vele, azonnal lecsaptam a lehetőségre. A parkolóban nem volt nehéz kiszúrni az autót. Nem azért, mert ütött-kopott, épp ellenkezőleg, egészen hibátlan, hálás metálezüst fényezésének köszönhetően tiszta hatású, de tetején jókora létrát és temérdek villanyszerelési kelléket, kábelcsatornát hordó. Azt ugyanis tudtam, hogy egy villanyszereléssel foglalkozó cég autójáról van szó.
Hiába duci a kormánykerék, az még légzsák nélküli. A váltó 5 fokozatú, könnyedén kapcsolható, a műszerfal középső tárolója nagyon praktikus, jól elfér benne a menetlevél
Elöl és hátul is 3 személyes, hátul kellemesebb utazni. A gyári kárpitot utólagos huzat óvja a 4 éves kora óta csakis munkaautóként használt Hiace-ben
A találkozáskor aztán arra is fény derült, hogy a cégtulaj, Tóth József 1999-ben saját maga és cége első "nyugati" autójaként vette a valójában természetesen távol-keleti Toyotát. Döntését néhány már Toyota-tulaj véleményére alapozta, annyit tudott a márkáról, hogy megbízhatósága kiszámítható. Márpedig minden vállalkozáshoz erre, a kiszámíthatóságra van leginkább szükség, így aztán annak ellenére is a Toyota mellett döntött, hogy nem ez volt a legolcsóbb furgon a piacon. Nem bánta meg, azóta is kitart a márkánál, illetve a monori márkaszerviznél is, ezt az autót is kizárólag oda hordja karbantartásra. Mondhatni, hogy jó és gyakori ügyfél, hiszen a 2,4 literes szívódízel még 7500 kilométeres szervizperiódusú, ez az átlagfutás szerint 2-3 hónap alatt összejön, de persze volt olyan időszak is, hogy egyetlen hónap alatt is beleforgott ennyi a Hiace-be. [BANNER type="1"]
Az osztott hátsó ajtó legalább olyan praktikus, mint az utólag beépített polc, ami biztonsági elemként is bevált: a hátsó oldalablak befeszítése után nem fértek hozzá az alatta lévő cuccokhoz a tolvajok
A megbízhatóság valójában gyárilag kódolt. Vegyük végig: a 2,4 literes dízel még turbó nélkül, hagyományos, örvénykamrás befecskendezésű, nincs se részecskeszűrő, se katalizátor, az olajcsereciklus viszont kellően rövid. Az előírt karbantartásokat betartva, illetve a magas, jellemzően nem sok városi tötymörgést, inkább nagyobb távokat tartalmazó futással elég jó körülményeket kapott a Hiace, de azért az amúgy több mint 100 látogatást tartalmazó szerviznaplót átfutva is vannak meglepetések. Egészen pontosan az a meglepetés, hogy nincs meglepetés. Az előírt folyadék- és szűrőcseréken, egy-két kopóalkatrészen túl megleehtősen eseménytelen volt a bő 600 ezer kilométer ezzel a Hiace-szel. Differenciálmű javítás 522 ezer kilométernél, kuplungcsere mindössze 600 ezer kilométer után? Ezekben az adatokban sokan kételkedhetnek, de tegyük hozzá, ez még egy másik világ volt, egy nem egész 80 lóerős, 2,4 literes szívódízel motoros autóról van szó. A kilencvenes években még készültek ilyenek, s ezek bizony tudtak ilyet. És az egykedvűen ketyegő alapjáratú, nem csak turbóval, hanem turbólyukkal sem rendelkező dízelt hallgatva az ember erősen elgondolkozik: biztos, hogy kell nekünk az, hogy egy furgon is dinamikusan gyorsuljon, hogy stop-startos legyen, meg persze kettős tömegű lendkerekes, részecskeszűrős, stb?
A fotózáskor még 625 ezer kilométer alatt járt, már azon is túl van. Sokáig kell még szolgálnia, mert ma már nincs ilyen elnyűhetetlen autó - még a Toyota kínálatában sem
Az utastér legcsúfabb részei az utólagos ablakemelő-kapcsolók. Pláne, hogy négy is van, ugyanis az először a kormány közelébe épített gombokat már néhány év után az ajtókra szereltekre cseréltette - biztonsági okokból - a tulajdonos
Aligha, mert a 19 éves Hiace a 600 ezer kilométer után is füstmentes (ugye, hogy mennyit ér az előírt karbantartás betartása?!) motorjával a teljes életre vetített emissziójával egyáltalán nem tűnik rossznak. Nem csak tulajdonosa, mai használói is becsülik, tisztelik. A karbantartásokat megkapva nem csak hajtáslánca tartós, meglepő módon az időszakos mosásokat szintén megkapó karosszéria is rozsdamentes. Hogy abban van-e újabb 19 év, az mondjuk kérdéses, de a hajtásláncban szinte biztos, hogy gond nélkül lehet újabb 600 ezer kilométer, persze az eddig sem elspórolt előírt karbantartások betartásával.
