Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2012. 09. 03.

Most akkor ez takarékos? - Kia Rio 1.1 CRDi EcoDynamics teszt

9 évvel ezelőtt a Kia Rio aránytalan, esetlen formájú, rosszul vezethető, hangos, bumfordi, kellemetlen szagú autó volt. Azóta fordult a világ.

Most akkor ez takarékos? - Kia Rio 1.1 CRDi EcoDynamics teszt
Nem most járt nálunk először az egy évvel ezelőtt bemutatott harmadik generációs Rio. A kis benzinessel kezdtük a menetpróbát, majd megkaptuk tesztre az 1,4-es benzinest, mindkét esetben a középső felszereltségi szintet képviselő EX Limited kivitelben, most pedig megkaparintottuk a kínálat legtakarékosabb, az 1,1 literes háromhengeres dízelmotor étvágyát különféle fogyasztáscsökkentő modulokkal még lejjebb szorító EcoDynamics változatát. Szép ígéret a 3,2 l/100 km-es átlagfogyasztás, de vajon teljesül-e?
A Rio méretei a generációváltások során folyamatosan változtak, az első volt a leghosszabb, a másodiknál visszavettek, és 4 méter alá csökkent a ferdehátú, a háromból legkisebbnek tűnő harmadik generáció pedig ismét 4 méter fölé ment, mégis ez a trió legjobb kiállású tagja. Ez főleg annak köszönhető, hogy az eddigiek közül ez a legszélesebb, és alacsonyabb is, mint közvetlen elődje. Jól áll neki a tigrisnózi, arányai dinamikusak, farrészéről már korábban is megírtuk, hogy ismerős húrokat is penget.
Utastere nem kínál semmi izgalmasat, viszont kisautóságához mérten egész kényelmes, hosszú ülőlapokkal ellátott üléseket kapott, helykínálata hátul is megfelelő, feltéve, hogy négy személyre számolunk. Az anyagválasztás leginkább puritán. A kárpitozás, a betétek és a műanyagfelületek szürkék és feketék, utóbbiak javarészt kopogósak is. Ezzel alapból nem is lenne nagy baj, leszámítva a kormánykereket, melegebb időben pillanatok alatt megizzasztja a tenyeret, pedig ezt a menetteljesítmények és a jellemzők nem indokolják. [BANNER type="1"] Jutott az autóba öt fejtámla, multikormány, bőrborítású, tárolót rejtő középső könyöklő, pohártartók a kézifék mellé, két darab 12 voltos konnektorral közrefogott USB- és AUX-csatlakozó a középkonzolon, valamint manuális klímaberendezés: a kezelőszervek közül ennek vezérlőgombjai és tekerői tekinthetők az utastér legjobban dizájnolt részének. Efölött találjuk a szintén ízlésesen kialakított, MP3-akat tartalmazó CD-lemezt, s Bluetooth-kapcsolatot is kezelni képes audioberendezést. A hangszóróktól azért ne várjunk sokat.
Az alapból 288 literes, egyenes vonalakkal határolt csomagtartó a 3:2 arányban dönthető hátsó üléstámlák billentésével akár 923 literig bővíthető, az oldalfalak hátsó felén egy-egy külön rekeszt is találunk kisebb, de nem utastérbe való tárgyainknak. A kormányról telefonálni és a hangforrás erejét is állítani lehet, tempomat ezen a szinten nem rendelhető, ülésfűtés és melegített kormánykerék a 100 000 forintos P2 csomag beikszelésével járhat a kocsihoz. Az EcoDynamics csomag részeként 185/65 R15-ös, alacsony gördülési ellenállású Hankook Kinergy Eco gumik kerültek a lemezfelnikre, a kombó megjelenését nyolcküllős fémszínű dísztárcsával próbálták meg fokozni. A gumiknak nem csak gördülési ellenállása, hanem tapadása is alacsony, kis gonoszkodással nem nehéz megnyikkantani, megcsúszásra provokálni az abroncsokat. Ezen kívül motorféküzemre időzített generátor gerjesztéssel, és ISG stop-start rendszerrel küzd a fogyasztás leszorításáért a Rio.
Az viszont már más kérdés, hogy ez mennyire jött össze. 75 lóerő és 170 Nm szorult a háromhengeres, járáskultúrája okán sok dicséretet nem érdemlő turbódízelbe. A nyomatékadat alapján ez akár megfelelő is lehetne az 1,2 tonnás karosszéria mozgatásához, de az a probléma, hogy alacsony fordulaton ebből nem sok érezhető. 2000 1/perc alatt egész egyszerűen halott a motor, kanyarokban, belassulás után bármi is a forgalmi helyzet, érdemes egyet visszakapcsolni. Ráadásul a váltásjelző is elég magabiztos, sűrűn kéri a felkapcsolást, de nem nagyon hajlandó észrevenni, amikor túl magas fokozattól szenved a motor, és vissza kellene kapcsolni, az amúgy könnyen kezelhető, pontos, hatfokozatú karral.
Így aztán a 3,2 l/100 km-es katalógusadat nem csak, hogy teljesíthetetlen, de megközelíteni sem könnyű. Elképzelhető, hogy ha valaki csak városhatártól városhatárig, 80-100 km/h-s tempót lehetővé tevő országúton közlekedik, akkor beférhet 4 liter alá, de ha nincs lehetőségünk magas fokozatban, állandó sebességgel haladni, akkor felejtsük el a nagy takarékoskodást, hacsak nem akarunk a körülöttünk haladók idegeire menni állandó finomkodásunkkal. Ha autópályán tartjuk a 130-at, garantált a kicsivel 5 liter feletti fogyasztás, ha pedig jobban igyekszünk, még jobban eltávolodunk a gyári értéktől. Nálunk sok klímázás mellett 5,7 literrel végezte a hetet a Rio, ez nem egy fogyasztásbajnok adata.
Az 1,1 CRDi EX Limited alapára 3 999 000 forint, de most akciós a modell kínálata, így valójában 3 699 000-ről indul az összeadás. A tesztautóban levő EcoDynamics felára 100 000 forint, ugyanennyibe kerül a ködlámpát, könyöktámaszt, bluetooth-kapcsolatot, fémbetétes műszerfalat és térképolvasó lámpát tartalmazó P1 csomag, azaz 3 899 000 forintért vihetjük haza a kedves apróságot. Felnőttes, azaz a konkurenciával egy szinten álló ár, de ebben az esetben mégis inkább az ugyanilyen áron, hasonló adatokkal kínált 1,2-es benzinesre szavaznánk: kevésbé vibrál, dinamikusabb, és nem fog sokkal többet fogyasztani. És persze az ellenfelekkel való összevetésnél nem szabad elfelejteni a Kia ütőkártyáját, a 7 év/150 000 km-es garanciát.