Muszáj autózni? Igen is meg nem is
Tavaly durván 53 ezer új autót vásároltak Magyarországon, a csekély bővülés mögött viszont aggasztó a helyzet. Miért és mennyire? Erről volt szó az MGE évindító sajtótájékoztatóján.
Új modellek továbbra is szakmányban jönnek, de mostanság nálunk legalábbis nem nagyon van, ki megvegye őket. A magánvásárló fehér holló, a használt autók importja pedig nagy százalékban csak tovább öregíti az amúgy is túlkoros magyar járműparkot
Mi történt tavaly, merre tovább magyar autós szakma? Röviden ez volt a téma a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) szokásos éveleji sajtótájékoztatóján. A szakemberek a lényegében már ismert 2012-es adatok kimerítő ismertetésén túl összefogást szorgalmaztak, megfogalmazták idei céljaikat, s elmondták, hogy nem muszáj autózni. Na jó, ez így önmagában nem igaz, nézzünk hát kicsit a dolgok mélyére. [BANNER type="1"]
Kormány-, állami céges, rendőrségi tenderek és vásárlások viszik a piacot
Hová, milyen szervizbe visszük autóinkat? Egyre nagyobb arányban nem legálisba. Érthető, de nem javasolt
Ha járműparkunk frissességét szeretnénk szemléltetni, valahol az F Astra és az Ampera között vagyunk, na annyira azért nem elöregedve, mint a képen látható csodás Torpedo
Erdélyi a válságot más oldalról közelítette meg. Mert válság van, bizonyítja ezt többek között az, hogy a 2012-es 53 ezer eladott új autó voltaképp még annyi sincs, mint amennyire 1995-ben képes volt a Bokros-csomagos ország (55 ezer). Ilyenformán az, hogy a magyar gépjárműpiacon az új személyautó forgalomba helyezések összességében közel 18%-kal nőttek, s hogy a teljes új gépjárműpiac is 11%-kal bővült a 2011-es szituációhoz viszonyítva, nem ad okot kitörő örömre. Az bezzeg további borúlátás alapjául szolgál, hogy a céges vásárlások jelentős mennyiségi bővülése nem várható, 2013-ban talán a magánvásárlók lassú visszatérése mozdíthat a piacon. Ehhez azonban a gépjármű-finanszírozás élénkülése is szükséges.
| 2012 - tény | 2013 - prognózis | Növekedés | |
| Személyautó | 53 060 | 58 000 | 9,4% |
| Kishaszonjármű | 10 899 | 12 000 | 9,0% |
| Összesen | 63 959 | 70 000 | 9,4% |
| Nagyhaszonjármű | 4171 | 4400 | 5,5% |
| Motorkerékpár | 1799 | 2000 | 11,0% |
| Teljes piac | 69 929 | 76 400 | 9,3% |
A táblázat számaihoz még azt nem árt tudnunk, hogy 2012-ben csökkenést mutatott a kishaszonjárművek (5%), a nagyhaszonjárművek (3%) és a motorkerékpárok (8%) piaca is. Utóbbi annak ellenére esett vissza, hogy tavaly tavasz óta már B kategóriás jogosítvánnyal is vezethetők a 125 cm3 hengerűrtartalmú motorok, de a várt és más európai országokban tapasztalt forgalomnövekedést ez a lehetőség nem motiválta.
Idén lesz pénzünk új autót vásárolni?