Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 01. 04.

Mutatjuk, hogy mely autómárkát lopják leginkább a tolvajok

A hivatalos rendőrségi adatokra még várnunk kell, de egy autólopásokra specializált weboldal már közzétette tavalyi, javulást mutató statisztikáját.

Mutatjuk, hogy mely autómárkát lopják leginkább a tolvajok

Az Autovadasz.eu weboldal adatai szerint csökkent tavaly az autólopások száma, míg ugyanis 2014-ben 1024 autót jelentettek be a weboldalon, 2015-ben csupán 520 darabot. Ez bámulatos csökkenés, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a hivatalos statisztika szerint 2014-ben sem csupán 1024, hanem jóval több, 4803 autót kötöttek el hazánkban. Hogy a lopások száma csökkent, az persze szinte biztos, hiszen a rendőrség látványos akciókkal jelentős támadást indított tavaly az autótolvajok ellen. Az akciók során több száz lopott gépjármű került elő, és több tucat autótolvaj, orgazda és hamisító kezén csattant a bilincs. A rajtaütéseknek két nagyon fontos eredménye lett. Sok gépjárműbűnözéssel foglalkozó rosszfiú hűvösre került. Sok bűnözőnek pedig elment a kedve az autólopástól, és inkább másik bűnipari "ágazatban" kamatoztatta tudását.

Melyik autót lopják leginkább? A 2015-ös statisztika szerint a márkákat tekintve a jól ismert trend folytatódott, az ellopott autók számát figyelembe véve az első helyen most is a Volkswagen áll, követője a Toyota, a Ford, a Suzuki, a Renault és az Opel. Ez azonban önmagában nem ad sok információt. Ahhoz, hogy lássuk, hogy egy autó mennyire veszélyeztetett lopás szempontjából, azt kell megnézzük, hogy az állományhoz mérten hány százalékot loptak el.
Az Autovadasz weboldal bejelentéseit a KSH (2014-es, ugyanis még nincs frissebb) márkánkénti gépjármű adatsorával összevetve minden 9512. Toyotát elkötötték tavaly, míg Audiból "csak" minden 14 447. példányt, Fordból is viszonylag sokat vittek el az állományához mérten, minden 18 900. példányt. Daciából hiába loptak keveset, az állomány sem nagy, így a 4. leginkább veszélyeztetett márka, a Volkswagen csak utána következik (19 788 és 20 784 autó/lopás számmal). Suzukiból pedig olyan sok van, hogy a márka csak a 9. helyen áll. Az alábbi listát érdemes megnézni annak kapcsán, hogy mérlegelni tudjuk: vajon elegendő lopás elleni védelem van autónkban?
[BANNER type="1"]
Suzuki Swiftből hiába lopnak sokat, átlag alatti a lopási veszélyeztetettség, a lopott autók száma alapján holtversenyben lévő Volkswagen és Toyota kapcsán pedig utóbbinál kétszeres rizikóról beszélhetünk az állománnyal való összevetés láttán. Ha a modellek listáját nézzük, a Toyota Prius lehet a leginkább veszélyeztetett, mert bár az elmúlt években megugrott a hazánkba használtan behozottak száma, még mindig jóval kevesebb van belőle, mint például Volkswagen Golfból, amiből hasonló mennyiséget kötöttek el. Miért kellenek a piacon is népszerű autók a tolvajoknak is? Mert ők is a vevőket szolgálják ki, akár autóval, akár alkatrésszel. A feketén javíttatók vagy számla nélküli (használt, bontott) alkatrészt vásárlók könnyedén táplálhatják a tolvajok "piaci" keresletét.
Változatlanul Budapestről érkezik az autólopási bejelentések majdnem 90 százaléka, a fővárosban különösen rizikós utcán parkolni. Természetesen a veszélyeztetettség kerületenként is jelentősen eltérő, itt sem csupán az ellopott autók számát, hanem méretét, autóállományát is érdemes mérlegelni. Hiába áll lopott (bejelentett) autók száma kapcsán első helyen a XI., utolsón a VIII. kerület, nem mondható, hogy olyan drasztikus biztonsági különbség lenne az említett kerültek között, mint amekkorát az azokból ellopott autók száma mutat.