Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2017. 09. 20.

Mutatjuk, milyen autót hajt Sebestyén Balázs

A hazai Forbes által nemrégiben a legértékesebb hazai hírességként jegyzett rádiós és televíziós műsorvezető, Sebestyén Balázs immár közel egy éve letette a voksát a környezetbarát autózás mellett.

Mutatjuk, milyen autót hajt Sebestyén Balázs

Sebestyén Balázst nem épp szerénységéről ismerhetjük, az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő műsörvezető arról is ismert, hogy szereti a nagyméretű, robusztus és nem utolsósorban nagyteljesítményű autókat. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a nagyméretű SUV-k közül választotta mostani autóját is. De miként lehet ez takarékos? Úgy, hogy egy Lexus RX-ről van szó. A letisztult, futurisztikus dizájnba csomagolt RX - ahogyan az elmúlt években számos új ügyfelet - Balázst is meggyőzte, az azonban nem feltétlenül volt egyértelmű, hogy Balázs a környezetbarát hibrid hajtás mellett dönt majd. De erről már meséljen ő maga.
„Családapaként az ember sok mindent átértékel, és a korábbinál sokkal hangsúlyosabbá válnak bizonyos szempontok – ilyen az általunk vezetett autó környezetbarát volta is. Éppen ezért egy ideje motoszkált bennem, hogy elektromos, vagy hibrid autóra kellene váltanom. Fontos volt számomra ugyanakkor, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnöm: ha az ember megszokott egy bizonyos teljesítményt, nem szívesen mond le róla, de épp ez a helyzet a megszokott hatótávval is: az életmódomba nehezen férne bele, hogy töltőponttól töltőpontig autózom, és ott akár egy fél órát is elveszítek, mire újra indulhatok. Így kis utánajárás után a tisztán elektromos autó és a szintén töltést igénylő plug-in hibrid hajtás kiesett, maradt a full hibrid, azt pedig sok helyről hallottam, hogy abban egyértelműen a Lexus a legjobb.” – avat be Balázs. „Ettől függetlenül volt bennem némi szkepticizmus, amikor beültem az RX hibrid változatába, a nagyjából 6 liter körüli fogyasztással és minimális károsanyag-kibocsátással kombinált 313 lóerő, a hihetetlenül dinamikus gyorsulás azonban azonnal meggyőzött. Nem mondom persze, hogy nem kellett némi idő megszokni azt, hogy a városban legtöbbször teljesen csendesen, tisztán elektromos módban suhan az autó, és szabályosan figyelni kell, hogy a gyalogosok észreveszik-e, hogy közeledem.” – teszi hozzá a népszerű műsorvezető. Hát igen, aki járt már (valódi) hibriddel vagy villanyautóval, az bizony tudja, hogy ezekkel átlag feletti módon figyelni kell a gyalogosokra, ők ugyanis sokszor csak hang alapján kívánnak tájékozódni a városban, nem feltétlenül néznek körbe, mielőtt az úttestre lépnek. [BANNER type="1"] Balázs egyébként - ahogyan az a legtöbb hibridesnél megfigyelhető - időközben szabályos hibrid-szakértővé vált, és nem egyszer a műsorban is igyekezett eloszlatni műsorvezető-társai vagy épp a hallgatók ezzel kapcsolatos tévhiteit. A népszerű rádiós mindemellett azt is elmondta, hogy korábbi negatív tapasztalatai miatt az autó megbízhatósága, alacsony szervizigénye is nagy súllyal esik latba nála, az ezen a területen is a világon vezető japán prémiummárka pedig garancia arra, hogy emiatt nem kell fájjon a feje. Családapaként emellett legalább ilyen fontos számára a biztonság is, e tekintetben pedig szintén nyugodt lehet: autójában egyebek mellett az ütközési előtti biztonsági rendszer, a távolságtartós tempomat, vagy épp a holttérfigyelő is megtalálható. Mint azt Balázs elárulta, a táblafelismerőnek hála ma már jóval ritkább az is, hogy belefusson egy-egy kisebb gyorshajtásba.
„Természetesen, amellett, hogy a mindennapokban környezettudatosan közlekedik az ember, így negyven éves fejjel is vágyik időnként egy-egy igazi élményautózásra. A Lexus e tekintetben is kellemesen meglepett: jóllehet a márka neve idehaza is szinte egybeforrt a környezetbarát hibrid autózással, alkalmam volt kipróbálni az egyik brutális sportmodellt, az RC-F-et is. Nos, az öt literes V8-as benzinmotor hangja, a 4,5 másodperces, szó szerint az ülésbe préselő gyorsulás 100-ra és a csak a német autópályákon kiautózható 270 km/órás végsebesség után azért nehéz volt letörölni a mosolyt az arcomról.” – árulja el mosolyogva Balázs.
„Balázs az egyik legnépszerűbb hazai hírességként egyfajta közösségformáló, véleményvezér szereppel is bír, rengetegen odafigyelnek arra, amit mond. Éppen ezért nagyon örültünk, amikor a Lexusra esett a választása.” – fogalmaz Kárpáti László, a Lexus magyarországi vezetője. „A legfontosabb ugyanakkor talán mégis az, hogy Balázsnak sikerült egyfajta párbeszédet elindítania, és nagyon sokak tévhiteit eloszlatnia a hibrid technológiával kapcsolatban, aminek hatására sokan nyitottak a környezetbarát technológia felé. Ha ennek eredményeként vannak olyanok, akik kipróbálják a hibrid hajtást, és új autójuk vásárlásakor e mellett döntenek, nagy lépést tettünk a hazai autópark zöldebbé válása felé.” – teszi hozzá a szakember. Hát igen, pacsi Balázsnak, pacsi a Lexusnak, de azért szerényen megjegyzem, hogy az én öreg Priusom közvetlenül is több 10 embert terelt már a higgadt és olcsó hibrid autózás felé, amit igazából csak azért tartok fontosnak megjegyezni, mert mutatja: egy hibrid Toyota 1,5 millióért is elérhető már (és már a Prius 2 is elég jó autó, egyebek mellett 6 légzsákkal, 5 Euro NCAP csillagos biztonsággal), az pedig külön jó, hogy a Lexus által a prémiumautók között is van józan, hibrid alternatíva.