Na, majd a hibrid… - Peugeot 508 GT-Line
Az elmúlt év számtalan új autója közül a Peugeot 508 volt az egyik kimondottan várt modell. A franciák izgalmasat alkottak egy tetszhalott kategóriában, vagy csak a színház lett elég jól eltalált?

Első ránézésre izgalmasabbnak tűnt, mint bármi a kategóriában, az új 508 egy kiváló színdarab
A sportos GT-Line külsőre kevés bővítést hoz, bent is kimerül a karbonminta használatában. Kardfogú tigris, vagy rozmár?
Látványos a formavilág, azt se tudjuk elsőre, honnan kezdjük el bámulni, de szinte biztos vagyok benne, hogy a rozmárfogaknál mindenki leragad majd egy időre. Gyanítom, hogy ezek fognak eltűnni először, ha megérkezik a facelift, mivel egészen megosztó. Nagyon újnak tűnik, de nézzünk rá egy kicsit messzebbről az előző, de már ráncfelvarrott 508-ra, egészen hasonlóak. Szinte teljesen függőleges a hűtőmaszk, a géptető szinte ráborul optikailag, de itt még muszáj maradnunk egy picit. Az oroszlán orránál figyelő első kamera mellett,
közvetlen a tarkójánál ott figyel a kategória első éjjellátó kamerája.
Ez egy valódi hőkamera, ugyanúgy működik, mint bármelyik nagy Audiban, vagy BMW-ben, felismeri a kerékpárost és a gyalogost is. Sötétedés után ijesztően távolról észreveszi az út szélén sétáló embert, pont annyival korábban, hogy meglássuk a műszeregységen a sárgára pingált gyalogost és visszapillantva az útra temérdek időnk marad valóban is felismerni a sötétben, rendkívül hasznos és ügyes. Nem úgy az oroszlán orr és fardísz krómozása, ami a párezer kilométert futott tesztautón már jól láthatóan pereg a széleken.Az éjjellátó hatékony, de furcsa módon csak sötétedés után engedi bekapcsolni, az oroszlán tarkójánál lévő az, az állat viszont alaposan vedlik, van némi gond az emblémák minőségével
Rövidebb, de szélesebb és alacsonyabb elődjénél, vagyis az arányai jobbak. Még mindig túl hosszú az első túlnyúlás és látszólag rövid a tengelytáv – ez közel két centivel rövidebb is, mint korában – mégis jó ránézni. A GT és GT-Line felszereltségek túl sokban nem különböznek az alapváltozatoktól, épp csak több a fényes fekete kiegészítő, meg talán a hátsó diffúzor imitáció, de nagyjából ennyi, a kipufogók számát pedig amúgy is a motor határozza meg az 508-nál, háromféle kombináció létezik.
Hasonlóan jól csaltak azzal, hogy ötajtós az 508, mint a Skoda Octaviánál, elsőre nem feltétlenül mondanánk meg róla.
A csomagtér viszont kisebb lett az elődénél, és bár lemérni szinte lehetetlen, az új 473 literje is talán mindenre elég, amire négy utasnak szüksége lehet. Keret nélküli oldalajtókkal már rég foglalkozott a Peugeot – talán a 407 kupé volt az utolsó – ezért nem bízták a véletlenre és prémium beszállítót választottak a gumitömítésekhez. A kilincs meghúzására itt is először lejjebb csusszannak az ablakok, majd az ajtó becsukása után felhúzódnak automatikusan.Minden egy picit izgalmasabb annál, mint amire a kategóriában eddig példa volt
Kicsit más elrendezésű, de hasonló az iCockpit dizájnja, mint az SUV-k esetében, itt minden kicsit alacsonyabban van, az ülések is, de nem eléggé
Kimondottan jó a hangszigetelés, ahogy szinte minden mai PSA termékben, és nem csak a szélzajból, motorhangból is kevés jut az utastérbe. Ha nem hallgatunk zenét, vagy nem váltunk Sport módot, akkor egész nagyfokú nyugalomban autózhatunk.
Az anyaghasználat korrekt, bár ez a felszereltség nem mutatja meg jól, milyen, amikor igazán jó az összhang az utastérben.
A sötét összeállítás, pláne a bőrülésekkel és a karbonszál mintázatú kiegészítőkkel rosszabb annál, mint amit például egy alap közeli változatban kaphatunk szövetbetétes ülésekkel és szövet díszítőelemekkel, valahogy az sokkal kedvesebb a szemnek és otthonosabb tőle az érzet. Jól néz ki az új iCockpit, de tudom, hogy szokatlan sokaknak, aki viszont nyitott ilyen új élményekre, annak üdítő változás lehet, mondjuk egy Insignia után. Alapáras a 12,3 colos digitális műszeregység, ami egész széleskörűen konfigurálható és az éjjellátó képe is ide kerül, valamint feláras a nagyobb központi multimédia, a csúcs GT-hez ez már alapáron tartozik.Franciásan hosszan kell nyomni az indítógombot, Sport módban megérkezik a mű motorhang, a klímakonzol kiegészítő gombsorában rejtették el a stop-start gombját is, érintősek, mégis fémes kattanással reagálnak
Van nagyobb lábtér is a kategóriában, jobb ülés viszont nem jellemző, az AGR tanúsítványos darabok kellően jól tartanak és az ülőlapjuk is állítható
Az új multimédiával első ránézésre nagyot léptek, valójában teljesen ugyanaz, mint amit eddig is használtak, annyi újítással, hogy a kép két szélét fixen elfoglalják a kétzónás klíma hőfokkijelzői. Ez viszont csak infó, továbbra is be kell lépnünk külön a menüjébe, ha irányítani akarjuk, vagyis semmivel sem jobb ez, mint ami a 3008-ban dolgozik. A kormány gombjai is kacifántosan, korlátozottan használhatóak, van még mit javítani, de csak akkor, ha hasonulni akarnak a többi gyártóhoz, amit persze vélhetően sosem fognak megtenni.
Egy francia autót ezekért a furcsaságokért lehet szeretni.
Na meg a kényelemért, amiből az 508-nak nem osztottak annyit, mint gondolnánk. Az AGR ülésekben elöl jó ülni, hátul sem katasztrófa, de lábtérből egy új Insignia többet nyújt, akárcsak az Arteon. Bár a külcsín szerint sportos, a vezetési pozíció inkább magas, legalábbis magasabb annál, mint amit elsőre társítanánk hozzá. A keret nélküli ajtók miatt feltűnően vastagok lettek az oszlopok, amik bezavarhatnak a kilátásba, de engem konkrétan nem zavart egyszer sem.Katalógusadatok szerint kisebb a csomagtartója, mint az elődjének, de így is elég tágas
Alacsonyra került a multimédia kijelzője, a gombsor alatta csinos és jól használható, a rendszer viszont ugyanolyan, mint eddig, csak most már mindig látjuk, mennyire van állítva a hőfok az utastérben, de még mindig menüből kell állítani
Futóművével nem a legmeggyőzőbb, sokkal inkább kényelmes, mint sportos hangolású, de a hátsó traktus bukdácsolásai itt is ugyanúgy megvannak, mint a 3008 esetében.
Sokszor túl könnyűnek tűnik a hátulja, főleg kanyarokban, amin némi plusz súly talán segíthet.
Előrebocsátom, hogy a hibrid hajtásnál már csak a plusz villanymotor és az akkumulátor súlya miatt kicsit jobb lehet az eredmény, és az élmény részén is sokat javíthat. Az 508-at nem rossz vezetni, sőt, könnyed és kellően közvetlen is, de a kifinomult dizájnhoz és az újító megoldásokhoz nem passzol a dízelmotor. 180 lóerejével a legerősebbet próbáltuk, ennek 160 lóerős verzióját várják a legnépszerűbbnek, személy szerint az 1,5-ös tetszett eddig a legjobban, az az alapmodell az 508-hoz. A 2.0 HDi hangja kívülről erős, rendesen csattog szegény, bent ebből alig hallani valamit. A 8-as automata váltó továbbra is az egyik legjobb megoldás, de a hibrid hajtás finom működése, csendes és nem mellesleg dinamikus indulása remek párosítás lehet majd az 508-hoz. Kétes érzéseim voltak a teszt után, mert egészen szerethető modell, de több szempontból is alaposan megizzad, ha szembeállítjuk a kategória többi versenyzőjével. Mindenesetre kellően izgalmas ahhoz, hogy ne unjunk rá már az első hónapban. Árával kicsit magasan játszik a tesztmodell, de ahogy azt már a hazai bemutatón is elárulták, nem a GT és GT-Line modellekből várják a nagy megrendeléseket, sokkal inkább a józanabb felszereltségű Allure-ből, pláne a piacra hamarosan megérkező kombiból.A kétezres dízel dinamikusan mozgatja, de a hangja csúnya, bent ebből nem sokat hallani szerencsére, mégis az az érzésem, hogy a hibrid hajtással lesz majd az igazi, akkor megkapja azt a kifinomultságot, ami illik hozzá




























