Cikk2022. 07. 13.
Nagyjából százezer kenőpénzes műszaki: lebukott az egész banda!
Közel 20 évig műszakiztattak kenőpénzzel, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség 50 ember ellen.

Betumeret18 px
Az utolsó években autónként tízezer forintot kértek a vizsgabiztosok (a kép illusztráció, a fotó forrása: ugyeszseg.hu)
Mindezt rendszerint ugyanazokkal a hatósági eljárásban meghatalmazottként részt vevő ügyintézőkkel intéztették, akik a műszaki vizsgáztatás díjában felszámolták az ügyfeleiknek a kenőpénzt is.
Az előre meghatározott tarifa eleinte kétezer, majd ötezer, az utolsó években pedig tízezer forint volt. Ezért az összegért gyors és gördülékeny ügyintézést, a hatósági eljárások időpontjainak folyamatos biztosítását, illetve a vizsga alatti kisebb javítások engedélyezését, esetenként apróbb műszaki hibák figyelmen kívül hagyását tették lehetővé.Nagyjából százezer esetben fogadtak el kenőpénzt a vizsgabiztosok a műszaki vizsgáztatásért
A pénzt a műszak végén összegyűjtötték, majd a vizsgabiztosokkal maguk között szétosztották.
A vizsgabiztosokat 2019 júliusában fogták el a hatóságok, az ügy részletes vizsgálata pedig a napokban fejeződött be. Minden segítőjükkel együtt ötven ember ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyészség közleményében külön felhívta a lakosság figyelmét, hogy a hivatalos személynek hivatalos eljárásával kapcsolatban bármely ajándék és pénz átadása bűncselekménynek számít. Forrás: MTI