Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 11. 29.

Nagyméretű benzines egyterű kerestetik 3,5 millió forintig

Olyan paraméterekkel kerestünk használt autót, ami sok nagycsaládos számára teljesen életképes lehet.

Nagyméretű benzines egyterű kerestetik 3,5 millió forintig

Legyen nagy, férjen bele három gyerek biztonsági ülésestül, időnként még a nagymama vagy a cimborák is, ne legyen benne kín az utazás, ugyanakkor bírja zokszó nélkül a sok rövid távú utat. Hiszen mit csinál egy nagycsaládos ember? Bölcsibe, oviba, iskolába, különórára hordja csemetéit, ha épp nem a munkahelyén termeli a GDP-t, no meg a család betevőjét. Hosszú utazás? Évente legfeljebb egy-két alkalommal fér bele, így aztán kilométerből nem jön össze olyan vészesen sok. Kitalálható: ehhez a használathoz jobb a benzinmotor, abból is lehetőleg a feltöltő nélküli, mintsem a kényesebb turbódízel, ami ma már jellemzően részecskeszűrős. Hiszen utóbbinak kifejezetten kellene az, hogy időnként hosszú utakon is járjanak vele. Így aztán most a nagycsaládos elvárásoknak - méretben - maradéktalanul megfelelő nagyméretű, leghátul nem csak szükségülést adó egyterűk között kerestünk 10 év alatti, 3,5 millió forintnál nem drágább és benzinmotoros verziókat a Használtautó.hu rendszerében.
A benzinmotor bizony nem gyakori ebben a szegmensben. Azt gondolhatnánk, hogy 3,5 millió forintig, pláne 10 éves korig azért lesz számos találat, de nagyon nincs sok. Legalábbis akkor, ha a kisebb méretű kompakt egyterűket nem vesszük számításba. Márpedig most, a vázolt kritériumok miatt így tettünk. Mindössze 9 autó, csupán 6 modell felelt meg a Használtautó.hu szerénynek nem nevezhető, összesen csaknem 100 ezer példányos állományából.
10 év és 3,5 millió forint alatti nagyméretű, benzines egyterűk
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Ford Galaxy 2.0 Ambiente (146 LE) 2007 142 000 2 099 000
Ford Galaxy 2.3 Trend Automata (160 LE) 2008 170 000 2 100 000
Ford S-MAX 2.0 Ambiente (146 LE) 2007 230 000 1 890 000
Ford S-MAX 2.0 Trend (146 LE) 2008 199 500 2 490 000
Ford S-MAX 2.0 Trend (146 LE) 2007 160 000 2 290 000
Hyundai Trajet 2.0 (140 LE) 2007 129 000 1 599 000
Renault Espace 2.0 T Techrun (170 LE) 2009 211 000 2 399 000
SEAT Alhambra 1.8 20V T Sport Tiptronic (150 LE) 2006 212 359 1 590 000
Toyota Prius 1.8 HSD Active (136 LE) 2012 386 000 3 290 000

A járműpiacon piacvezető Ford itt is uralja a kínálatot, két modellje, az azonos alapokra épülő, sportosabb karakterű S-MAX és a nagyobb, kisbuszosabb Galaxy is megfelel a vázolt feltételeknek. A Ford ráadásul kétféle szívó benzinmotorral is kínálta őket. Az S-MAX a Focus ST 2,5 literes (220 lóerős) turbós öthengeresével is elérhető volt, ami persze ritka, mint a fehér holló, meg persze nem is a hétköznapi, városi szöttyögésre való. A 2,0 és 2,3 literes benzinesek között mindössze 14 lóerő a teljesítménykülönbség, a nagyobb motorhoz viszont 6 fokozatú automata, míg a kisebbhez csupán 5 fokozatú kézi váltó jár. Jelentős a kényelmi és a fogyasztásbeli többlet is. Bár az S-MAX leghátsó üléssorában is el lehet férni, a Galaxy még tágasabb helyet, tologatható üléseket ad. [BANNER type="1"]
A talált egyterűk méretei
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Ford Galaxy 4820 1884 1764 2850 308-2325
Ford S-MAX 4768 1884 1658 2850 285-2000
Hyundai Trajet 4895 1840 1710 2830 304-2716
Renault Espace 4861 1860 1746 2803 456-3050
SEAT Alhambra 4634 1810 1707 2835 255-2610
Toyota Prius+ 4620 1781 1590 2779 200-1731

A 2006-ban bemutatkozott Ford egyterűknél régebbi vágású modell az 1999-2008 között gyártott Hyundai Trajet, amiből egy 2007-es, 2,0 literes példány érhető el 1,599 millió forintért. Olcsóbb, mint a Fordok, 140 lóerős benzinmotorja megfelelő karbantartással az örök élet ígérete. Váltója természetesen csupán ötfokozatú. A Trajet, mármint a konstrukció korát jelzi, hogy nincs benne Isofix gyerekülésrögzítő. Ülései ellenben kellően méretesek, a leghátsó sorban is teljes kényelmet adók. Viszont nem a padlóba hajthatók, így ha nagy csomagteret szeretnénk, akkor azokat bizony ki kell szerelni. Bár Isofixet adnak, utóbbi hátrány az amúgy is kakukktojás Renault Espace és SEAT Alhambra esetén is elmondható. A Renault és a SEAT fellelt egyterűi ráadásul turbómotorosak is, márpedig ha azt akarjuk, hogy az autóval ne legyen szívó, akkor jobban járunk, ha szívó(motorosa)t választunk.
A talált egyterűk alapvető műszaki adatai
Teljesítmény [LE] Nyomaték [Nm] Gyorsulás Végsebesség [km/h] Fogyasztás (város/országút/vegyes
[l/100 km]
Ford Galaxy 2.0 146 185 11,2 194 11,2/6,5/8,2
Ford Galaxy 2.3 Automata 160 208 11,6 191 13,8/7,5/9,8
Ford S-MAX 2.0 146 185 10,9 197 11/6,4/8,1
Hyundai Trajet 2.0 140 184 12,6 183 11/8,7/9,1
Renault Espace 2.0 T 170 270 9,7 205 12,9/7,9/9,7
SEAT Alhambra 1.8 20V T Tiptronic 150 210 12,1 195 14,1/8,0/10,2
Toyota Prius 1.8 HSD 136 142 11,3 165 4,2/3,8/4,1

A SEAT Alhambra a találati lista legolcsóbbjaként automataváltót is kínál, ami nagy előny városi használatnál, ugyanakkor 14,1 literes városi fogyasztása ijesztő lehet. Van azonban még egy Jolly-Joker ajánlat a találatok között, ez pedig a legfiatalabb, de legtöbbet futott, 2012-es, 386 ezer kilométerrel hirdetett Toyota Prius+. Leghátsó soránál és csomagterével ez adja a legkevesebbet, de középső sorában három csaknem azonos méretű, óriási lábterű helyet kínál, 4,2 literes katalógusérték szerinti, a valóságban is 5 liter alatt tartható városi fogyasztással és persze a hibrid hajtásrendszer finom működésével, e-CVT váltójával. Félni vészesen nem kell tőle, hiszen az alig több mint 4 éves autóra még a Toyota Hibrid Garanciája is megköthető. Nem kérdés, hogy ezt javasolnám leginkább. Persze tudom, sokak számára elrettentő ez a kilométerszám (pedig egy nemrégiben próbált Prius II bő 10 százalékkal többel is abszolút vállalható volt), így pénteki használttesztünkben inkább egy csak fele ennyit futott Ford Galaxyt nézünk meg közelebbről.