Cikk2016. 11. 11.

Nálunk épül a Tesla Gigafactory 2?

Jövőre dönthet arról a Tesla, hogy hol építi fel új európai gyárát, ahol a márka teljes kínálata készülhet majd, az akkumulátorok mellett.

Gyártásautomatizálással foglalkozó céget vásárolt a Tesla Németországban, hogy minél hatékonyabban valósíthassa meg Elon Musk elképzeléseit. Hiszen a Teslának 2017-ben 100 ezerről rövid időn belül 600 ezerre kell felfuttatnia éves gyártáskapacitását az új Model 3 piacra dobásával. Ehhez a tekintélyes mennyiségű járműhöz persze akkumulátorra is szükség van, csakúgy, mint az energiatároló-rendszeréhez, s ezek előállítását szintén házon belül kívánják megoldani. [BANNER type="1"] Tervei megvalósításához persze helyet is kell biztosítani az olyan automatizált gyártósoroknak, amilyeneket például a most megvásárolt német Grohmann Engineering fejleszt. Tehát új Tesla üzemek születése várható a jövőben, és Elon Musk úgy nyilatkozott, hogy európai helyszíneken gondolkodik. Hosszú távon akár több gyár is épülhet Európában, először egy olyan új Gigafactory, ahol az akkumulátorok mellett autók is készülnek, sőt a Tesla portfóliójába tartozó minden egyéb termék. Jelenleg zajlik a megfelelő helyszín keresése, így még reménykedhetünk, hogy hazánk korábbi erőfeszítései Tesla gyárat hoznak hazánkba.