Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 12. 19.

Nanokezelés után kevesebbet kell törölni

Nem elég, hogy hideg van télen, még a csapadék is átlag feletti. Van egy csodaszer, amit bevetve mégsem kell olyan sokat törölni a szélvédőt.

Nanokezelés után kevesebbet kell törölni

Télen akár enyhén nedves időben autózva is úgy tűnhet, hogy autónk üzemanyag-fogyasztásához jelentős szélvédőmosó-mennyiséget is kell kalkulálni, hiszen szinte folyamatosan törölni és mosni kell a szélvédőt. Márpedig mosószerből sem tölthetünk ilyenkor akármilyet, az fagyálló kell legyen. Ezért aztán különösen fontos, hogy amennyire lehet, próbáljuk meg minimalizálni az ablaktörlések számát. Igen ám, de véletlenül sem úgy, hogy szélvédőnk ne legyen tiszta. Az ugyanis biztonsági kérdés, nem érdemes rajta garasoskodni. Az ablaktörlések számát azonban úgy is apaszthatjuk, hogy a kilátást nem rontjuk, hanem éppen ellenkezőleg, javítjuk. Már évek óta ismert csodaszer a nanotechnológiás szélvédőbevonat, amiből ezúttal a Würth szettjét tettük próbára.
A német cég elsősorban autószervizek, műhelyek beszállítója, de ma már magánszemélyeknek is kínálja termékeit. Elárulható: elsősorban azok számára lesz érdekes a portéka, akik szeretnek saját maguk bíbelődni autójukkal. De mi is az nanotechnológia? A nanométer a milliméter milliomod részét jelenti, tehát egy nano molekula mintegy ezerszer kisebb, mint egy porszem. Ennyire apró részecskékből áll össze, illetve ilyen apró mértékben változtatja meg a kezelt anyag szerkezetét a nanotechnológiás bevonat. Az eredmény viszont lehet impregnálás, vagyis vízlepergetővé tétel, kosztaszítás, illetve ellenállóképesség-növelés is. A szélvédő eleve vízálló persze, de amennyiben nanotechnológiás bevonatot kap, akkor rajta nem megfolyik, hanem cseppekbe áll össze a víz. Szél hatására pedig nem vékony filmmé alakul, hanem vízcseppekként lepereg. Ez a szélvédő dőlésétől függően mintegy 60-80 km/órás tempótól figyelhető meg.
De miként is kerüljön fel a bevonat az üvegre? Mint minden kezelés előtt, itt is meghatározó az anyag előkészítése. Elsőként egy polírozás, aztán persze zsír- és pormentessé tétel kötelező. Már ezzel is látványos javulás idézhető elő a legtöbb szélvédőn. Az apró szennyeződésekbe ugyanis beleül a víz (meg persze a további szennyeződések sora), rögtön fátyolos, homályos kilátást adva. Ha viszont az alapos tisztítást a nano szélvédőbevonat bedörzsölésével zárjuk, akkor nem csak a kosz, még a víz is nehezebben fog megtapadni a szélvédőn, illetve a zavaró fénytörések is minimalizálódnak. Javul a tisztíthatóság is, így nyáron például a bogarak is könnyebben jönnek le, télen pedig könnyebb a jeget lekaparni, már amennyiben egyáltalán keletkezik a nano-kezelésen átesett szélvédőn. [BANNER type="1"]
Ahhoz persze, hogy élvezhessük a nanotechnológia előnyét - jelen esetben szélvédőnkön -, előbb be is kell fektetni. A Würth Nano Pajzs elnevezésű 20 milliliteres alapkészlete mintegy 9000 forintba kerül és nagyjából két szélvédő kezelésére elegendő. Kell továbbá a tisztításhoz is megfelelő szer, például a Würth által szintén kínált Izopropanol tisztító, ami viszont csak nagyobb kiszerelésben kapható. Meg persze a tisztításhoz és a szélvédőbevonat felviteléhez is ajánlott speciális kendő. Van a Würth-kínálatában, de csak pénzért. Mivel a nagyobb tételben vásárló szervizek szép kedvezményeket kapnak, magánemberként nemigen fogjuk tudni olcsóbban kihozni a szélvédőkezelést, mintha simán megrendelnénk valahol. Az autókozmetikákban ugyanis akár már 5000 forinttól megkaphatjuk az abszolút ajánlott szélvédőbevonatot. Azon lehet vitázni, hogy a Würth talán az átlagosnál jobb minőségű, tartósabb szert ad, de mindegyik esetén igaz, hogy sokat tehetünk a bevonatért azzal is, ha a rendszerint évente szükséges ablaktörlő-cserével is összekötjük annak felvitelét, hogy ne egy elkopott gumival koptassuk lefelé, ha nem megyünk elég gyorsan és a szélvédőt mégis törölni kell.