Jobbkezes utca, majdnem csattanás, akár tettlegességig is fajuló vita. Dudálás, kölcsönös idegeskedés, elfeledkezés arról, hogy amúgy siettünk, mert arra van idő és mód, hogy szép magyar körmondatokban tudassuk a másikkal: igenis, te vagy a hibás, mert én aztán nem. (Képeink természetesen kizárólag illusztrációk.)
A kürt művészi megpendítése akár a kormányra borulva, fejjel is kivitelezhető
Egészen biztosan mindenkinek megvan a maga dudálós sztorija. A hevesebb vérmérsekletűek előszeretettel használják nap mint nap, másokat rettenetesen bosszant, hogy rohanó világunk mind idegesebb vezetői már-már reflexszerűen kürtölik szét: menjél már, te szerencsétlen! De olyat én - itthon legalábbis - még nem láttam, hogy egy dudálós habitusút ne zavarná, ha őrá dudálnak. Hogy is van ez?
Jobb azért gyorsan tisztázni, hogy a KRESZ szerint "
hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint - lakott területen kívül - az előzési szándék jelzése céljából szabad." Azt is rögzítsük, hogy szerkesztőségünk nem pártolja a féktelen és jogtalan tülkölést, bár igaz, ami igaz, olykor nálunk is szakad a cérna, s akkor egyikünk ránehezedik, másikunk csak szolid, nevelő célzatú hangjelzésekkel fejti ki nemtetszését. Nagyon finoman fogalmaztunk, nem úgy, mint
Mucsi művész úr a közismert paródiában (18+).
[BANNER type="1"]
Az örökbecsű alkotásban pontosan látható, amiről beszélünk: saját magát hergeli agyon a stresszben élő ember, azonban kifakadása, dudálása mit sem ér, sőt csak ront a helyzeten. Nyilván van kivétel, mint a kolléga nyári esete, amikor
komoly balesetet előzött meg a kürt ösztönös használatával, de lássuk be:
százból talán egy a jogos (és szabályos) dudálás.
Dudálunk (és villogunk, mutogatunk, káromkodunk), ha valaki bizonytalan, ha bénázik, ha szerintünk lassú, ha elállja az utat, stb., egészen biztosak vagyunk benne, hogy nekünk van igazunk, közben könnyen lehet, hogy csak ártunk a mások számára ijesztő, hangos és szörnyen idegesítő tülköléssel.
- Minek dudálsz? Tudom, hogy neked van elsőbbséged, de akkor is, mi a viharért kell nyomnod azt a hülye dudát? Süket vagy? - Vak vagy, te majom? Hát nem látod, hogy jobbkezes? Szálljál csak kifelé, gyere, eltöröm a jobb kezed, hogy tudd, melyik az...
Agresszió-levezetés? Önigazolás? Felsőbbrendűség? Mind szerepet játszik a hétköznapi helyzetek félrekezelésében
Majd fordul a kocka, ránk kerül a sor, mert például elmélázunk, telefonálunk (remélhetőleg nem kézből), jön a dudaszó, és mi a reakció? Hát persze, hogy ismételten nekünk van igazunk, hiszen mi a jó büdös francért dudálsz, te barom, nem látod, hogy...?! És megmagyarázzuk magunknak, a "tettesnek", de utasainknak is, hogy nem mi vagyunk a hülyék, naná, hogy nem. Mindig a másik a hülye, ugye? Vérnyomás a plafonon, sztrókveszély, forgalmi akadály, sokszor dugó képezése. És mi lenne a helyes, követendő magatartási forma? A nyelés - okos enged, szamár szenved. Gondoljunk csak bele: zavar engem az idiótája, rádudálnék, de nem teszem, hisz tudom, úgysem érek el vele mást, mint akut agysejtcsorbulást. Megnevelni nincs esélyem, az önbíráskodás törvénytelen. Okos voltam, nem dudáltam, nem ütött meg a guta. Ő szenved egyrészt, mert bizonytalan, másrészt, mert kismillióan képtelenek önmérsékletet tanúsítani, és ledudálják még a haját is. Rosszabb esetben még meg is ruházzák - sajnos ilyet is látni vagy hallani.
A lényeg, hogy mindig nekem van igazam, a másik meg téved, nem? A kürt pedig nem más, mint nyomatékosító eszköz - gondolhatja az olasz, pláne a nápolyi vagy szicíliai habitusú autós. Dudál a magyar is, mintha muszáj lenne, pedig csak akkor kéne, ha valóban muszáj, lásd sötétben, veszélyes, beláthatatlan kereszteződésben vagy kanyarban, ködben, rossz látási viszonyok közt, no és balesetmegelőzési célból
Fordított szituációban tegyük ugyanezt, azaz ne tegyünk semmit! Ránk dudáltak? Kedves egészségükre! Ha nem volt igazuk, mindegy, dőljenek csak saját kardjukba. Igazuk volt, s én képes vagyok elismerni? Hát elismerem, elnézést kérek, én is hibázhatok, emberből vagyok. És máris szebb lett a világ. Hideg van, sötét, év végi hajrá, fáradt, idegbeteg rohanás - ha már autózunk, nem ártana némi empátiával viseltetni, no és lenyugodni saját, jól felfogott érdekünkben is. Még szebb, ha inkább nevetünk egyet a többieken, magunkon vagy épp ezen itt:
