Cikk2011. 10. 25.

Négy kereke van, motor hajtja, mégsem kell bele benzin

Nem csak az autók között, a teherautóknál, illetve a munkagépeknél is terjed az elektromos hajtás. A Pekingi Olimpián is használt futárkocsit hamarosan Budapesten is bevetik, de előtte kipróbálhattuk.


Az olasz FAAM Smile, azaz mosoly nevű platós, városi munkagépét nem csak a szemlélő, a hazai hatóság sem tudta hová tenni. Hosszas fejtörés után elektromos hajtású quadként helyezték forgalomba a 2,8 méter hosszú, 1,2 széles és fülkéjével 1,8 magas városi munkagépet. Utóbbit fontos hangsúlyozni, így ugyanis nem vonatkoznak rá azon előírások, amelyek a személyautókra. Biztonságról például nem is nagyon beszélhetünk, a szerény mérete ellenére is jelentős önsúlyú, bő 1 tonnás csöppségben üvegszálas műanyag karosszériában ül a sofőr és utasa, akiket csupán 3 pontos biztonsági öv véd.
Joggal tehető fel a kérdés, kinek kell egyáltalán ilyen jármű? Nos, azoknak, akik például a belvárosok, forgalomtól amúgy lezárt utcáiba vinnének árut, esetleg ott takarítanának vagy egyéb kommunális feladatot látnának el, de nyugodtan kaphatna ilyet a csatornázási művek embere, a postás vagy akár a kéményseprő is. Ugyanis városi feladatokra, még akár bevásárlásra is tökéletes a kicsiny villanyplatós, amit a vasúti pályaudvarokról, repterekről ismerős csomagszállítókhoz hasonló elvvel építettek fel: platója alá akkumulátor került. Nem a legmodernebb, de nem is ólomsavas, hanem teljesen gondozásmentes, zselés. A hat darab, autó-akkumulátornyi méretű, viszonylag nagy kapacitású, 165 Ah-s telep összesítetten már 990 Ah-s. Elhelyezésük a tengelyek között, a kocsi legalacsonyabb pontján optimális - menet közben nem érezhető a jelentős tömeg.

A hajtást platós teherautóhoz hűen a hátsó kerekek kapják. Differenciálművön keresztül, helyben hajt a 4 kW állandó, de átmenetileg akár 9 kW, azaz 12 lóerős teljesítményű villanymotor. A menetdinamikai adatok közül csak a végsebesség ismert, ami 45 km/óra. A gyorsulás addig néhány másodpercnyi - legalábbis a plató terhelése nélkül. A teljes teherbírás zselés akkumulátorokkal 350 kg, a könnyebb lítium-ionokkal 400 kg. A Smile ezzel és 70 kilométeres hatótávjával is sokkal komolyabb, mint az eddigi villanyhordárok, akinek pedig van pénze, az választhat lítium-ion akkus verziót is, 110 kilométeres hatótávval. Míg a képeken látható, hidraulikusan billenthető alumíniumplatós verzió nettó 4,5 millió forintért megkapható, ugyanez lítium-ion akkuval 1 millió forinttal drágább lenne. Senki se zárja be most a cikket, hogy mi értelme van egy ilyen komolytalan jószágnak ennyiért. Összköltségeivel az elektromos munkagép már ma is előzi a belső égésű motorosokat. Élettartama 10 évnek is vehető akár, hiszen akkumulátorait 2000 töltési ciklusra hitelesítik. Garanciából 1 év gyártói, és további egy év forgalmazói is jár, aki a cég teljesen egyedi (nem titkoltan a piacszerzés érdekében kínált), kezelési költségtől mentes, 0 százalékos THM-es, forint alapú tartós bérleti konstrukcióját választja, az a teljes futamidő alatt ingyen szervizelésre számíthat.
Az üzemórában meghatározott szervizelések inkább csak ellenőrzések, a motor örök életű, az akku gondozásmentes és mivel a villanymotor visszatermel és ezáltal fékez, az első tárcsa és a hátsó dobfékek sem igényelnek komoly karbantartást. [BANNER type="1"]

Amilyen primitív a Smile felépítése, olyan egyszerű a vezethetősége is. Elektromos autótól ismert módon a gyújtáskulccsal csak készenlétbe helyezzük a hajtórendszert, az irányváltó-kapcsoló csak egy pöcök, a gázpedál taposására élénk a gyorsítás, a szervo nélküli üzemi fék viszont kissé lanyhatag, megszokást igénylő. Rásegítés a kormányműben sincs, mégsem hiányzik, és a fordulékonyságra sem lehet panasz. Az utastéri kapcsolók, kárpitok, műanyagok a létező legprimitívebbek – munkagépnél persze miért is lenne másképp. Az extrák köre az elektromos, az ajtócsukás érdekében automatikusan leereszkedő ablakokra és a szintén elektromos fűtésre szűkül, a műszerfalon mini-információs rendszer mutatja a megtett távot, az eltelt üzemidőt, illetve a hatótávot is.
Biztonságérzetről nem lehet beszélni, a helykínálat széltében szűkös, a melósok mindenképp közeli viszonyba kerülnek majd benne, de akit érdekel az emissziómentes üzem, az aligha bánkódik majd ezen. A pöfékelésről azonban egyelőre nem sokan mondanak le, a most vezetett Smile az első Magyarországon, először tesztelésre, majd várhatóan tartós bérleti konstrukcióban teljes állásba kerül az egyik budapesti, utcai takarítással foglalkozó céghez. Drukkolunk a terjedésének, a saját garázzsal rendelkező szolgáltatók már ma könnyű szerrel válthatnának rá, mivel nem valódi autó, temérdek behajtási engedmény is kötődik hozzá, így akár az is elképzelhető, hogy a közeljövőben a ma még töltőhálózatra és állami kedvezményekre váró villanyautók terjedését is megelőzheti.